Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-65

28 Az országgyűlés felsőházának 65. üli egyszóval ami a r likviditást úgy a jogalap, miint a fennállás tekintetében biztosítja. Mindezek mellett a kautélák mellett fogja gyakorolni és gyakorolhatja csak a kultusz­miniszter úr ezt a jogát, ihogy beállíthassa a költségvetésbe az ilyen tartozások fedezésére szükséges összeget. Tisztelettel kérem a mélyen t. Felsőházat, méltóztassék ezt a magyarázatot, amelyet a kultuszminiszter nevében is és egyetértően ad­tam meg, megnyugvással tudomásul venni. (Felkiáltások: Elfogadjuk!) Elnök; A törvényjavaslat 4. §-a meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik az 5. §. Kérem a. jegyző urat, hogy az 5. és a további szakaszok sorszániát felolvasni szíveskedjék. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa as 5.-6. § sorszámát. A szakaszokat a felsőház hozzá­szólás nélkül elfogadja). Elnök; Ekkép a törvényjavaslat részletei­ben is letárgyaltatván, kérdem a felsőházat, elfogadja-e azt a részletes tárgyalás során el­fogadott végszerkezetében, igen-e vagy nem?' (Igen!) Méltóztassanak azok, akik a törvény­javaslatot elfogadják, ezt felállással jelezni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, hogy a felsőház a törvényjavaslatot a képviselőház szövegezése szerinti szerkezetben változatlanul elfogadta, miről a képviselőház értesíttetni fog. A törvényjavaslat letárgyalásával egyút­tal elintézést nyert a Magyar Izraelita Vallás­felekezet Törvényes Képviseleti Szerveinek kérvénye is. , Napirend szerint következik a pénzügyi es igazságügyi bizottságok együttes jelentése alapján az 1914/18. évi hadikölcsönök rendezésé­ről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottságok együttes jelentését felolvasni szíveskedjenek. Gróf Bethlen Pál jegyző (felolvassa az együttes bizottság jelentését). Elnök: Szólásra jelentkezett Szilágyi Lajos felsőházi tag úr. Szilágyi Lajos: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Mély megilletődéssel szóla­lok fel a régóta húzódó hadikölcs ön-ügynek régóta esedékes likvidálásakor. Mély megillető­déssel nemcsak azért, mert szívem ügye ez a szent ügy, éppen úgy, mint a felsőház vala­mennyi tagjának, hanem azért is, mert évek hosszú során át a hadikölcsönkárosultak pana­szainak, kérésének, követelésének a képviselő­házban állandó tolmácsolója voltam és ebben az ügyben a legtöbbször szólaltam fel. Mélyen t. Felsőház! Lelki szemeim előtt ilyenformán ma is hosszú sorokban vonulnak fel azok a kitűnő hazafias magyarok, akik r& szint önként, részint rábeszélésre, tanácsra, agitációra, vagyonukat részben vagy egészben a haza oltárára ajánlották fel és akikkel alkal­mam volt hosszú ideig közvetlenül érintkezni, elkeseredésüket, csalódásukat a nyilvánosság előtt tolmácsolni. De lelki szemeim előtt elvo­nulnak természetszerűen azok a kormányok és azok a pénzügyminiszter urak is, akik évek hosszú során át kellő megértéssel eziránt a kér­dés iránt nem viseltettek. A hadikölcsönkárosultak jogos követelé­seiért az 1920-as esztendőkben kisebb-nagyobb megszakításokkal jóformán állandóan folytat­tuk politikai küzdelmeinket. A tönkrement hadikölesönkárqsultakat mi a háború áldozatai közé soroztuk. Érdekükben és nevükben igény­bevettünk- minden alkotmányos és törvényes megengedett eszközt, szóban és írásban propa­?e 194-2. évi június hó 9-én, kedden. j gandát szerveztünk és vittünk értük, minden érvet felvonultattunk mellettük. Appelláltunk az államnak mint adósnak, mint közönséges adósnak a tartozó kötelességére, appelláltunk mint erkölcsi közületnek erkölcsi elkötelezett voltára, appelláltunk az államférfiaknál a józan . észre, a belátásra, hivatkoztunk Tisza Istvámra, hivatkoztunk az adott szó szentségére, az em­beri osztó igazságra, a szociális megértésre. Hi­vatkoztunk a kiadott hirdetményekre, hivat­koztunk a felhívásokra, hivatkoztunk a templo­mokban a szószékekről elhangzott szentbeszé­dekre, hivatkoztunk katonai napiparancsokra és kiadott honvédelmi miniszteri rendeletekre. Feltártuk a kárt, amelyet a hadikölcsöntulaj­donosok szenvedtek és jóelőre megjósoltuk en­nek a kárnak összes várható súlyos következ­ményeit. Ezzel szemben a mindenkori kormányok a merev negáció álláspontján voltak és marad­tak. Mindig azt hirdették, hogy nem lehet, non possumus, nem tehetjük, nem valorizálhatunk sehogyan sem. Hiába volt tehát ezirányban minden szó, minden írás, minden tett. A hadi­kölcsönöket már-már az a sors fenyegette, hogv a Kossuth-bankók sorsára jutnak a láda fiókjá­ban. Hiába vonult fel mellettünk az egész napi­sajtó, politikai pártkülönbség nélkül valameny­nyi napilap, és hiába vonultak föl mellettünk tekintélyes pénzügyi szakférfiak, közöttük öt volt pénzügyminiszter. Hiába érvelt Lukács László, Teleszky János, Kállay Tibor. Gratz Gusztáv, Popovics Sándor — mindezeknek a férfiaknak indokolása és érvelése is hiábavaló volt. A kérdés hónapról-hónapra és évről-évre mindig tovább elódázó'dott. Az 1927. év végén aztán hirtelen és -várat­lanul ebben a kérdésben döntő jelentőségű esemény történt. Bud János akkori pénzügy­miniszter, az »egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről szóló« törvényjavaslatban, an­nak 6. §-ában egyszerűen úgy óhajtotta elin­tézni ezt a kérdést, hogy kereken megtagadta egyszer és mindenkorra a hadikölcsönök va­lorizálását. Szórói-szóra felolvasom. A 6. § így szól: »Az átértékelésből ki vannak zárva az ál­lamnak, a törvényhatóságnak és a_ községnek bármely magánjogi pénztartozása, ideértve az értékpapírban, államadóssági kötvényben stb. kifejezett pénztartozást.« A képviselőháznak pénzügyi és igazság­ügyi bizottsága hosszú vita után 1927 november 30-án elfogadta változatlan formában ezt a törvényjavaslatot, úgyhogy szomorú decem­bere, szomorú karácsonya volt akkor a hadi­kolcsöntulajdonosoknak. Soha annyi csalódott, soha annyi elkeseredett jó magyar embert nem láttam, mint abban az időben. Mi azonban, akik érdekük képviseletére vállalkoztunk, akkoriban nem nyugodtunk, hanem még egyszer és utol­jára összeszedtük minden tehetségünket, tudá­sunkat, ügyességünket, agitatív erőnket, kapa­citáló képességünket és a végén megnyertük az ügynek az ügy iránt egyébként mindenkor melegen érdeklődő Bethlen Istvánt, majd meg­nyertük Bud Jánost és létrejött egy megegye­zés, amely azt eredményezte, hogy az 1928 % évi XII. te. 8. §-ában egy új határozmány látott napvilágot, amely szerint elodázódott a hadi­kölcsönök átértékelésének kérdése a békeszer­ződésen alapuló kötelezettségek megszűnte utáni időre, így maradt nyitva, t. Felsőház, ez a kérdés egészen a mai napig, s így jött meg a lehető­sége annak, hogy amikor végre egy kormány

Next

/
Thumbnails
Contents