Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-65
24 Az országgyűlés felsőházának 65. üléi joga olyan rendeletet hozni, mint azt a vallásés közoktatásügyi miniszter íír ő nagyméltósága rendelete 2. §. 3. bekezdésében tette. Ennek oka, amint interpellációmban már bátor voltam mondani az» hogy alaptétele alkotmányunknak, hogy az összes állampolgárokat — amennyiben tételes törvény ez alól nem statuál kivételt — polgári és politikai jogegyenlőség illeti meg. Azt mondottam, hogy amenynyiben tételes törvény ez alól nem statuál kivételt. A r zsidótörvények ez alól tényleg számos kivételt statuálnak, de ezeken a kivételeken túlmenően a főszabály nincs érintve és a mai napig alkotmányunk egyik sarkalatos tételét képezi. Ez nemcsak az én nézetem, hiszen ennek a Háznak február 24-iki ülésén hangzott el a Ház helyeslése mellett komoly, felelős helyről — a belügyminiszter úr ő nagyméltósága szájáról — a következő kijelentés. Bátor vagyok a naplóból felolvasni. (Olvassa): »Az 1939. évi IV. törvénycikk a zsidók helyzetét minden vonatkozásban szabályozza... Kötelességem ellen vétenék azáltal, hogy részletkérdésekben vagy a végrehajtásban ezen a törvényen és ennek szellemén túlmenően intézkednék, mert az egész kormány részére az 1939. évi IV. te. fektette le azokat az alapelveket, amelyek szerint a zsidókérdést kezelni kell. Szerintem törvényellenes és a kormány sérti a maga kötelességét akkor, ha ezen a törvényen bármi tekintetben túlmegy«. (Ügy van! jobbfeiől.) A második kérdés, amit a miniszter úr említett, a feloszlatás joga. Ez az egyesülési jog kérdéséhez tartozik. A magyar alkotmányban az egyesülési jog alapvető honpolgári jog, amelynek természetesen jogszabályok bizonyos korlátokat vonhatnak, de ezeken a korlátokon belül elvonhatatlan ok. Hogy a magyar közjog ilyenképpen értékeli az egyesülési jogot, ez kiderül az egyesülési szabadsággal elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló 1938. évi XVII. te. miniszteri indokolásának legelső mondatából^ amely így szól (olvassa): »A magyar alkotmány jogi szervezetének egyik ala/Dvető intézménye az egyesülési szabadság.« Ez a második alapvető törvény, amelyet a miniszteri rendfelet megsért. Minthogy a zsidótörvényekben sincs olyan jogszabály, amely a zsidótörvény _ alá esőket a sportegyesületekből kizárná, pláne azbkat. akik csak a házassági novella szerint esinek^ ilyen számítás alá. úgy meg kell állapítani itt is, hogy ha ez az. általam kifogásolt intézkedés az összkormány által lett volna téve, akkor is alkotmányellenes volna. Méer egyszer visszatérek erre a mondatra: »... szükség esetén a fennálló jogszabályoktól eltérően«, mert erre alapozza a miniszter úr rendelete megtételéhez való jogát. Aláhúzta a miniszter úr azt is, hosry a testnevelés nagy nemzeti érdek, amely előtt deferálnia kell minden más sport- és társadalmi érdeknek. Azt kérdem csak: odáig terjed-e ez a felhatalmazás, hogy egyes sportegyesületek taglistája miatt hatályon kívül lehet helyezni a magyar alkotmány sarkalatos tételét? Mindenki számára ugyanis, aki a közjog szellemében otthonos, kétségtelen, hogy az ilyen értelmezés a legnagyobb veszedelmet rejti magában. Mindnyájan tudjuk, hogy a mai háborús időben a testnevelésnek tényleg óriási fontossága van, de ezt a kérdést másképpen is meg lehetett volna oldani, mint ahogyan a miniszter úr rendelete megoldotta. Itt tehát nem a testnevelés fontossága áll szemben az alkotmány és a jogrend megőrzésével, hanem csak a megszervezésnek 1942. évi június hó 9-én, kedden. a módja és az, hogy az alkotmány, a jogrend és egy módszer között melyik a fontosabb? Ezt az igen T. Felsőház bölcseségére bízom, mert akkor is, ha a miniszter úrnak joga lenne ennek a rendelkezésnek a megtételére, ez sohasem értelmezhető úgy, hogy az elintézés formája miatt, egyesületek vagy klubok taglistája miatt, halomra dönthesse a magyar alkotmány sarkalatos tételeit. Legyen szabad most nekem egy példával kimutatnom, hogy a Felsőháznak a kormánynak adott ilyen felhatalmazás tekintetében rni volt az álláspontja, és nézete. Az utóbbi évtizedek legnagyobb gazdasági válságában, 1931-ben, amikor a válság kitört, a magyar törvényhozás megalkotta a gazrlaj sági és hitelélet rendjének biztosításáról szóló 1931. évi XXVI. tc-t. Ennek 2. $ : a a "következőképpen szól (olvassa): »A minisztérium mindaddig, amíg azt a. gazdasági és hitelélet rendjének megóvása szükségessé teszi, e_ célok érdekében rendelettel magánjogi és eljárási, úgyszintén a törvényhozás hatáskörébe tartozó egyéb rendelkezéseket is tehet«. Nem lehet kétség aziránt, hogy ez a felhatalmazás, amalvet 1931-ben a kormány kapott, sokkal, de sokkal túlszárnyalja azt a meghatalmazást, amit az 1941. évi XII. te. 3. §-ában a kormány kapott és hogy a sportegyesületek megszervezése, annak keresztülvitele, módszere messze mögötte marad annak a nagy nemzeti érdeknek, amely a nagy gazdasági válság kitörésekor a nemzet vezetéséhez fűződött. Aziránt sem lehet kétség, hogy az 1931. évi XXVI. te. 2. §-a egy olyan tágkörű felhatalmazást adott a kormánynak, amelynél tágabb el sem képzelhető. Ehhez képest, mint mondottam, az 1941. evi XII. te. 3. §-ában adott felhatalmazás teljesen eltörpül. És mégis mit látunk 1 ? A Felsőház jelentékeny része alkotmányjogi aggályokat táplált azirányban, hogy ez a tágkörű felhatalmazási jog az alkotmány sérelmére lenne gyakorolható és a Felsőház 1931 augusztus 4-én tartott ülésén egyhangúlag elfogadta gróf Hadik János határozati javaslatát, amely az országgyűlés felsőházának negyedik ülésszakáról szóló felsőházi értesítő 28. lapján található. Tery hangzik (olvassa): »Állapítsa meg a Felsőház határozatilag azt, hosry a törvényjavaslat 2. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a kormány csak a gazdasági és hitelélet rendjének.^ valamint az államháztartás egyensúlyának biztosítására irányuló rendeleteket tehet és hogy a törvényjavaslat 2. §-ában nem nyert a kormány felhatalmazást arra, hogy alkotmányunknak törvényen vagy szokásjogon alapuló szabályait rendeletileg módosíthassa, vagy hatályon kívül helyezhesse. Kérje fel a Felsőház a Képviselőházat, hogy ezen határozati javaslatot elfogadással országos határozattá emelje«. Ez azután meg is történt. De jellemző a Felsőház alkotmánvjogi gondossága, hogy amikor elsőízben, 1932-ben, . az 1931. évi XXVI. te, a felhatalmazási törvény meg lett hosszabítya, a felsőház pénzügyi, közjogi és törvénykezési bizottsága 1932 május 6-án tartott együttes ülésén kimondotta a következőket (olvassa): »Hangsúlyozza az egyesített bizotság, hogy továbbra is változatlanul hatálybanlévőnek tekinti azt az országos határozatot, amelynek értelmében az 1931. évi XXVI. te, 2. §-á,bari a kormány nem nyert felhatalmazást arra, hogy az alkotmánynak törvényen vagy szokásjogon alapuló szabályait rendeletileg módosíthassa vagy hatályon kívül helyezhesse.« így értelmezte a Felsőház
