Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-76

232 Az országgyűlés felsőházának 76. ülése fog egyetlen egy drága magyar élet sem feles­legesen, vagy gondatlanság következtében el­veszni. Teljes bizalommal " viseltetem mind a miniszter úr, mind a vezérkari főnök úr szemé­lyével szemben, végre megfelelő férfiak van nak a megfelelő helyen. Mélyen t. Felsőház! A frontkatona testi ellátásán és egyéni biztonságán felül azonban még egy másik éppoly fontos kérdés, a lelki beállítottság kérdése. Mi, akik a háborút a legelső vonalban küzdöttük végig, jól tudjuk, hogy a frontkatonát a saját sorsánál talán még jobban érdekli itthonmaradt hozzátar­tozói sorsa. Azért meg kell tenni mindent, hogy ezek is viszonylag gondtalanságban és nyugalomban tölthessék életüket, mindent el kell követni azért, hogy a hadbavonultak hozzátartozói hiányt ne szenvedjenek, a nem­zetnek becsületbeli kötelessége, hogy gondos­kodjék róluk. Nem lehetséges az, hogy valaki­nek a családja azért, mert a családfő kint van és legszentebb kötelességét teljesíti hazájával szemben, több gonddal küzdjön, mintha az a családfő idehaza békés, polgári munka mellett tölti a fronthoz viszonyítva kétségtelenül nyu­godt életét. Belátom és tudom, hogy a régi háborúhoz képest sok minden történt. El kell ismernem a kormány jószándékát és gondos­kodását — különösen a bajtársi szolgálat munkáját nem lehet eléggé kiemelni és méltá­nyolni — mégis az az érzésem, hogy vannak még kérdések, amelyek megoldásra várnak. • Tudom, hogy nehéz a pénzügyi helyzet, tudom, hogy a háborús viszonyok igen nagy követelményekkel lépnek fel a pénzügyi kor­mányzattal szemben, mégis hangsúlyoznom kell, hogy e téren takarékoskodnunk nem lehet. A megállapított hadisegély a javulás ellenére még mindig nem elég, mert a mai emelkedett árak mellett nem tudja biztosítani egy nincs­telen család életét. Nem lehet általánosítani: függ ez elsősorban a gabona és az élelmiszer beszerzési lehetőségétől és árától. Esetenként kell megvizsgálni és elbírálni a helyzetet és én azt gondolom, akkor járunk a helyes úton, ha részben természetben adjuk ki ezt a se- • gélyt. A létminimumot meg kell adni és nem lehet az állam támogatásába a jószívű embe­rek vagy rokonok könyöradományait is bele­kalkulálni, mert ez lealázó és méltatlan lenne a s egélyezettekre és a magyar államra egy­aránt. Nagyon helyesnek tartom azt az intézke­dést, hogy a háború végéig az állam tulaj­donba földet nem ad. Ez a rendelkezés meg­nyugtató, helyes és igazságos, elvégre ne osz­tozzék a család addig, amíg minden tagja nincs idehaza. De ugyanilyen megnyugtatóan kellene ren­dezni még egy sokat kifogásolt ügyet és pedig a hadbavonult alkalmazottak állásainak ügyét. Sok a panasz amiatt, hogy amíg valaki a harc­téren van, az itthoniak előlépnek, a kinnlévők pedig hivatali állásukban hátramaradnak. Sürgősen el kell tehát rendelni, (Reményi­Scnneller Lajos pénzügyminiszter: Már meg­történt!) — köszönöm szépen, — hogy minden • frontkatona közhivatal elnyerése ügyében tá­volléte esetén is előnyben részesítendő, továbbá automatikusan előléptetendő legyen polgári állásában mindazon esetekben, ha egy vele egyenrangú előlép, és ne lehessen mellőzni més az esetben sem, ha minősítése talán nem volna is éppen megfelelő az előléptetés szem­1942. évi december hó 14-én, hétfőn. pontjából. Ennyi eredményt és elnézést végre a frontkatonával szemben kell és lehet is gya­korolni. Én hiszem, hogy a kormány tudni fogja kötelességét és megnyugtató módon fogja rendezni mind ezeket, mind pedig a rok­kant-, özvegy- és árvakérdéseket s így nem ismétlődhetik meg és nem válhatik szokássá a múlt háborúnak az a gyakorlata, hogy aki a fronton van, az minden vonalon csak a rövi; debbet húzza. A régi háborúban nem volt, aki ezzel törődhetett volna, most azonban nekünk, Üreg katonáknak kötelességünk a múlt szo­morú tapasztalatai alapján fiatal bajtársaink­ról gondoskodni és érdekeiket képviselni. Mindezek helyes és igazságos elintézése esetén beszélhetünk egyébről és elsősorban is a honvédelem másik alkotójáról: a belső front­ról. Ezt a gondolatot, amelyet a nemzetvédelmi egyesülés keretén belül mi voltunk bátrak először felvetni, divatos dolog ma emlegetni. Egyesek talán egy újabb katonai vonalat ér­tenek alatta, amely majd fegyverrel és szu­ronnyal intézi el a kérdéseket — lehetőleg he­lyettük — és biztosítja életük kényelmét és zavartalan gondtalanságát. Nem. À belső front alkotója az egész magyar társadalom, minden hivtal, minden üzem, minden egyes magyar ember, az itthon levő katonától a polgárig és a minisztertől a napszámosig. Kifogástalan működésének feltétele pedig az erős honi had­sereg, az ellátott köztisztviselő, a tiszta köz­életi szellem, a kenyér igazságos és egyenlő elosztása ós a nép megfelelő lelki beállítása és vezetése. Mindez pedig csak akkor érhető el, ha ennek a belső frontnak a tagjai éppen úgy fogják dolgukat és kötelességüket megfeszí­tett erővel és legjobb tudásuk szerint telje­síteni, mint a frontkatonák. Aki ezt nem érti meg és kivonja magát ez alól, annak nincs helye a társadalomban. (Reményi-Schneller Lajos: Ügy van!) Ha a katonától megkövetel­jük, hogy golyózáporban, repülőtámadás kö­zepette, piszokban, sárban fetrengve száz szá­zalékos teljesítményt nyújtson, annál inkább megkövetelhetjük ezt attól, aki esténként vi­szonylagos nyugalomban, békén hajtja fejét nyugalomra családi körben, a biztos lakásban ­Nem lehet másként belső frontról beszélni, csak akkor, ha mindenki minden tettével és gondolatával igyekszik elősegíteni ennek tö­kéletes és zavartalan működését­Ügy érzem, mindent elkövettünk és erőn­kön felül áldoztunk, hogy az orosz hadjárat­ban résztvevő hadseregünk mind számban, mind felszerelésben méltóképpen képviselje nemzetünket. Leküzdöttünk minden nehézséget, nogy megfelelően vegyük ki a részünket Európa védelméből, annak ellenére, hogy ott területi követeléseink nincsenek. Ezzel azon­ban a honvédelmi kérdés még távolról sincs el intézve, ^ mert mindenekelőtt gondoskodnunk kell országhatáraink megfelelő biztosításáról. E nnek pedig az erős, jól felszerelt honi had­sereg az egyedüli garanciája. Az általános európai érdekek védelmén felül vannak saját eminens nemzeti érdekeink is, amelyek min­dennél fontosabbak. (Ügy van! Ügy van!) Jól tudjuk, hogy ott messze keleten is hatá­rainkat védjük: tudjuk, hogy sorsunk jórészt ott fog eldőlni, mégis nagyon vigyáznunk kell, mert szomorú példák intenek bennünket a múltból. Hiszen országunk nagyrészét vesz­tettük el azért, mert távol harcolva, nem gon­doltunk kellőképpen határainkra. (Ügy van!

Next

/
Thumbnails
Contents