Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-76
Az országgyűlés felsőházának 76. ülése idéz elő. Én ezt csak azért említem meg, mert szükségesnek tartom ezt párhuzamba hozni, hogy megmaradjon a gazdának is annyi, amennyivel az olyan nagyon szükséges állattenyésztést folytatni tudja. Itt melesleg, de igen nyomatékosan kérem a kormányt, hogy a rekvirálásokra ne rendelje ki a honvédséget, ne használja fel erre a honvédséget, mert nem szabad honvédségünket, ezt a mondhatnám nebánstvirágunkat, ezt a szent kincsünket, ha csak nem a rend fenntartására, vagy lázadás, vagy forradalom esetén, a néppel szembeállítani és a nép szemében ellenszenvesisé tenni. (Úgy van! Úgy van!) A maximálás szüli a fekete piacot. Maximálás nélkül viszont a lelketlen emberek elérhetetlen magasságba verik fel az árakat, ami megrontja a megélhetés lehetőségét. Igen nehéz a helyzet! Én, mint a törvényhozás tagja, mint hazafi a hazafiakhoz, a nagy nyilvánosság előtt mindenkihez azzal a kéréssel fordur lok, tegyék lehetővé a miniszter úrnak felette nehéz feladata tökéletes megoldását az által, hogy a kapzsiságra épült fekete piac túltengéseit letörve, azt a legkisebb térre szorítsák vissza. Hiszen létünkért küzdünk és. ebből a küzdelemből mindenkinek becsületesen ki kell vennie a részét, ez minden hazafinak legelemibb kötelessége. A pénzügyminiszter úr beszédeit a tőkegyűjtésről ési takarékosságról igen nagy érdeklődéssel olvastam és minden e&pyát aláírom, •helyeslem. Csak azt kérem tőle, hogy tegye 3ehetővé a tőkegyűjtést, mert az igen nagy részben tőle is függ. Meggyőződésem, hogy az adóalanyok lelkes örömmel gyüjtenének tőkét, ha volina miből. Megengedem, hogy ez a takarékoskodással is igen szoros kapcsolatban van, de mégis elsősorb.ata a jövedelmek maradékától függ. Az adók olyan magasak, hogy azok srófját tovább meghúzni — azt hiszem — nem lehet anélkül, hoigy az adóalanyok fennmaradása és fizetőképessége ne kerülne komoly veszélybe. Pedig, ha az adóalany megbukik, kérdéses lesz. ki tudja majd megfizetni aat, amire az államnak szüksége van. Ez az állításom bizonyos fokig látszólag ellentétben álil azokkal, amiket eddig mondtam. ! De ez az ellentét valób.an osak látszat, mert ha az adófizetőnek marad annyija, hogy tokét is tudjon gyűjteni, akkor jövedelme szaporodik és fokozatosan több adót is tud fizetni. Az egész csak az adóemelések és alz új adókivetések ütemétől függ. A versenyló is kidőlne, ha több versenyt, kietlené egymás után futnia. Ne felejtsük el, hogy a tőkék igen naigy része nem is olyan régen, ,az infláció és devalváció katasztrófájában tönkrement, elpusztult. Idő kell ahhoz, hogy új tőke létesülhessen. Ezt megint kapcsoltai kell ama kötelességekkel, hogy min- ! denki, amit tud. amire vagyona összeomlása nélkül képes, leadja aiz állam részére és ne dugja el. Igen nagy megnyugvásomra szolgál az a tény, hogy a gyermektelen és egy-gyermekes családok adójának emelésével! szemben a- többgyermekes családok adóját a gyermekek számának arányában csökkentették. Eme kitűnő intézkedés koronája az volnia,,hlal a tíz- és ennél többgyermekes családok teljes adómentességben részesülnének. Ez több családot mentene meg a télies elszegényedéstől és az egyke ellen is nagymértékben buzdítólag hatna. Ennek törvénybeiktatását nagyon kívánatosnak tartom j és — ha lehetséges — kérem is. 1942. évi december hó 14-én, hétfőn. 219 A '• földmívelésügyi miniszter urat különösen kérem, hogy a vízszabályozás megkezdett munkálatait minél nagyobb erővel folytassa, nehogy újabb vízkatasztrófa sújtsa Alföldünk nagyon termékeny részeit. Nagyon jól tudom és hangsúlyozom, hogy több mint 50 esztendős mulasztások és nemtörődömség következményeit nem lehet egy csapásra jóvátenni.. Viszont kérdem: hogyan lehet többtermelést elérni, ha a legtöbbet és legjobbat termő földek egy része víz alá kerül, vagy pláne rajtuk tároltatik a víz és hónapokig nem engedik lecsapolni. Nem tárolni, hanem idejekorán lecsapolni kell a vizeket. Saját tapasztalatomból tudom, hogy a tárolás — legalább nálam .— nem mentesítette a. mentesíteni kívánt területeket, községeket, mert máshonnan kapták meg a vizet, így itt is, ott-is elpusztult a termés. Már nagyatyám, József nádor akartai a folyólközöket csatornázni és amikor — atyám elbeszélése szerint — ezt a tervét Bécsben előzetes jóváhagyás végett előadta, azzal ütötték él, hogy a pénzt okosabb dolgokra lehet fordítani. Határozottan ártalmas volt — '.eat csak mellesleg jegyzem meg — a különböző vizitárisulatok külön-külön eljárása és működése, ami a vízkárosultakra, a víz által elöntöttekre azt a benyomást tette, hogy fejetlenség van, nem tudják, mit csináljanak. Nagy megnyugvással veszem tudomásul a földmívelésügyi miniszter úr ama kijelentéseit, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére mimindent szándékozik t'tenni és 'tett eddig is és hogy a többtermelést miként segíti majd elő. Már ebben ,'ai költségvetésben is látom-, hogy erről gondoskodás történik, csak arra kérem a miniszter urat, folytassa ezt, folytassa a mezőgazdaság fejlesztését olymértékben, hogy az az iparral karöltve meghozhasson mindent, armire hazánknak szüksége van. Nem az egyéni jövedelemről beszélek itt. Arról! beszélek, hogy mindenkinek a jövedelme elsőisorban a hazáé. (Ügy van!) Legyen meggyőződve a miniszter úr arról, hogy ebben a működésében mindem gazda lelkes örömmel követi és mindent el fog követni, hogy ezek a szándékai minél hamarabb elérjék a tökéletesség legmagasabb fokát és minél előbb megvalósuljanak. Aggodalommal értesültem arról, hogy az ország belsejében vasutak közelében fekvő erdőket több évre — ezt nem ménem állítani, mert nem. tudom biztosan, de állítólag tíz évre — kihasznáilják a tűzieilőfahiány miatt. Ez a fa a vasúti szerelvények másirányú szüksége&, felhasználása miatt elérhetetlenné vált nagymennyiségű kárpáti fát lesz hivatva pótolni. Lelkemből az a kérdés buggyan fel, hoigy mi lesz a jövő évben,_ egy esetleges kemény télen, ha a jelenlegi viszonyok akkor is tartanaki Lehetne másként gondoskodni arról, hogy a kárpáti fát akkor biztosan, lehozzák és a túltermelést idelent lassacskán jóvátegyékf Miért neun gondoskodtunk .idejében arról, — tudom, hogy ez neun oldaná meg egészen a kérdést, de segítene —. hogy iutajozott fa, jöjjön legközelebb a fővároshoz és ia városokhoz (Ügy van! Ügy van!), miáltal ezen a mizérián bizonyos fokig segítenénk'? Tudom, hogy ez nem nagy segítség, de mégis valami. (Ügy van! Úgy van!) Önömmel hallom, hogy boldogult Klebelsberg Kunó miniszter kedvenc elgondolása, a tihanyi félsziget nemzeti parkká tétele tervbe van véve. Ennek megvalósítását én is ' lelke-