Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-69

112 Az országgyűlés felsőházának 69. ülése elegendő lenne annyi energia fejlesztéséhez, amennyivel az állat a bendőjébe került kukoricaszár emésztésének munkáját elvégezhetné. Ez magyarázza meg aztán, hogy az alföldi szarvasmarhák zöme, amelyeknek fő takarmánya éppen a kukoricaszár, miért lesz minden tavaszra csont meg bőr, és hogy ezeknek az állatoknak termelőképessége miért csaknem a semmivel egyenlő. Ezek a szegény párák ugyanis télen alig termelnek valamit az elégtelen takarmányozás miatt, a nyáreleji jó legelőt pedig a leromlott test helyreállítására, tehát ismét nem termelő munkára kénytelenek fordítani. Ha az elmondottak ismeretében figyelembe vesszük most már azt, hogy a tudomány mai állása szerint megvan a lehetőség arra, hogy a kukoricaszárban lévő takarmányértéket úgyszólván minden veszteség nélkül megmenthessük és akár évekre szólóan változatlanul jó minőségben konzerválhassuk a silózás általánosításával, akkor az évről-évre veszendőbe ment, tömegénél fogva óriási érték megmentésével adva van a mezőgazdaságfejlesztő törvény végrehajtójának egy olyan fontos eszköz, amellyel az általam előtob említett belső tőkeképződést, vagyis a mezőgazdaságnak önerejéből való megsegítését elindítani és bizto- . sí tani tudja. (Ügy van! Ügy van!) , A kukoricaszár silózásának kötelezővététe- lével ugyanis nem csupán azt az évi körülbelül 300 millió pengő értékű takarmányt mentbetjük meg állatállományunk számára, amelyet de facto megtermelünk, amely azonban a hibás tárolás folytán évről-évre megsemmisül, hanem ennek a rendszernek bevezetésével egyben, egy csapásra kiküszöböljük a magyarországi kukoricatermelés mai legnagyobb veszedelmét, a kukoricamoly kártételé^ is. Ezt pedig jelentőségében csak akkor mérhetjük fel, ha tudjuk, hogy a moly egyes esztendőkben 50—60 százalékos károsodást is okozhat a kukoricatermésben. Azt hiszem, nagyon derűlátóan bírálom a kérdést, ha a kukoricamoly kártételét országos átlagban ma a szem- és szártermés évi 20 százalékának veszem. Ennek, a szár silózásával megmenthető r termésnek az értéke a trianoni ország területére vonatkoztatva a mostani árak figyelembevételével évi cirka 200 millió pengőt tesz ki, tehát itt egy újabb hatalmas summával állunk szemben, amivel a mezőgazdaság belső tőkeképződését sikerrel mozdíthatjuk elő. És abban a pillanatban, amikor minden gazdaság, kicsi és nagy egyaránt, rendelkezni fog a maga korszerű silójával, a gazdák majd rá fognak jönni arra is, amit a haladó gazdák ma már tudnak, hogy a mi klímánk mellett a legbiztosabban termő silókukoricával ugyanarról a területegységről kétszerannyi t akarmányértéket arathatunk, mint amennyit ma az általánosságban termelt takarmányrépával el tudunk érni. Ez is egy határozott lépés, mélyen t. Felsőház, a fejlődés felé vezető úton. (Úgy vßn! fobbfelől.) És ha mindezekhez hozzáveszszük azt az állatélettani szempontból szinte felbecsülhetetlen értéket is, hogy a silózás általánosításával állatállományunk részére télen is biztosíthatjuk a nyári zöldtakarmányozás áldásait, akkor azt hiszem, nem tévedek, amikor azt állítom, hogy a siló az az archimedesi pont, amelynek segítségével a magyar mezőgazdasági termelés a jelenlegi elmaradott helyzetéből kiemelhető és az Önerejéből való , megerősödés biztos útjára terelhető. A vázolt gondolatmenet alapján engedje 1942. évi július hó 29-én, szerdán. meg a földmívelésügyi miniszter úr ő excellenciája, hogy nemcsak az elmélet, de az életben szerzett gyakorlati tapasztalatok alapján is a tárgyalás alatt álló törvényjavaslattal kapcsolatban azt a tanácsot adhassam, hogy a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló törvény alapján Magyarországon tegye kötelezővé a tengeriszár silózását és a szakoktatás és & kísérletügy korszerű fejlesztésén felül a mezőgazdaság fejlesztésére rendelkezésre ' álló öszszeget elsősorban is ennek a célnak minél gyorsabb elérése érdekében használja fel. Szentül meg vagyok ugyanis győződve, hogy a

r takarmány-önellátásunk biztosításához szükséges tömegtakarmányt csakis a silózás általánosításával tudjuk tárolni állatállományunk részére és amelyik gazda egyszer a saját tapasztalatán keresztül is megismeri a silózás nagy gazdasági jelentőségét, az annak használatát a saját erejéből is igyekezni fog továbbfejleszteni. A silózás bevezetésével elsősorban állatállományunk keményítőszükségletét tudjuk biztosítani, a fehérjeszükséglet fedezésére pe dig a lucerna- és a herefélék, vttlamint a borsó és olajosmagvak termesztésének fokozása lesz elkerülhetetlenül szükséges. Ezek a növények nagy tápértékű takarmány voltuknál fogva közvetlenül, de talajgazdagító tulajdonságuknál fogva közvetve is igen hasznosan szolgálják a többtermelést és ezenfelül magjuk igen értékes kiviteli cikk is, tehát minden ok fenn forog arra, hogy termelésük minden egyes üzemben megfelelő arányban beállíttassék. Állattenyésztésünk fokozása érdekében, amit — mint mondottam — a magyar mezőgazdaság fejlesztése terén a legelső és legfontosabb lépésnek tartok, a tárgyalás alatt álló törvényjavaslattal kapcsolatbán az elmondottakra vagyok bátor felhívni a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét. Minthogy ez az állattenyésztéssel nagyqn szoros összefüggésben van, r a takarmányönellátás kérdésének megoldásával szinte párhuzamosan kell futnia annak az irányító intézkedésnek is, amely a gazdákat az istállótrágya helyes kezelésére kötelezi. Aki ugyanis meg fogja tudni akadályozni • azt a tudatlanságból eredő szörnyű pazarlást, ^ amely ma Magyarországon az istállótrágyával történik, az véleményem szerint évente szintén igen sokmillió pengővel segíti elő a gazdaságok belső tőkeképződését. Azt hiszem, nem tévedek, amikor azt mondom, hogy a Magyarországon működő valamennyi műtrágyagyár nem állít elő értékiben annyi műtrágyát, mint amilyen értékű nitrogén a helytelenül kezelt istállótrágyából naponta a levegőbe illan. Egy fillért sem szabad tehát addig műtrágya osztogatására fordítani, amíg valamennyi gazdát még nem tanítottuk és nem köteleztük az istállótrágya helyes kezelésére. Az általam elmondottakban ez a röviden vázolt két kérdés volt az, amelyet a tegnapi vitában részletesebben nem tárgyaltak. A tegnapi napon igen széles mederben megindult vita szónokai ugyanis, különösen pedig a két utolsó szónok, úgyszólván valamennyi témát learatta az utánuk következő felszólalók elől. Nehogy az ismétlések hibájába essem, most már csak egészen röviden, általánosságban még azt kérem a földmívelésügyi miniszter úrtól, hogy a fejlődés alapját képező többtermelés érdekében a korszerű talajművelés és növényápolás tekintetében kivétel nélkül minden egyes birtokossal szemben állítsa fel a legszigorúbb követelményeket, mert a közös-