Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-68

Az országgyűlés felsőházának 68. ülése ság előtt, hogy nálunk senki sem gondol tervgazdálkodásra. Láttuk az orosz példát, hogy hova vezet. Maga az előttünk fekvő törvényjavaslat 1. §-a is világosan rámutat arra, hogy a mezőgazdasági termelés meninyiségi és minőségi emelése, a nemzeti jövedelem gyarapítása a .cél, a megvalósulás útjainak pedig a szakoktatás és a tanácsadás kiterjesztését, kedvezmények nyújtását, a termelés rendjének biztosítását, a termelés és értékesítés megszervezését jelöli meg. Ha a gazdaközönség aggályai a felelős kormányzati tényezők nyilatkozata és a javaslat szövegezése ellenére sem oszlottak el, ennek két okát látom. Az egyik a gazdaember veleszületett és foglalkozásából eredő konzervativizmusa, a hagyományokhoz ragaszkodó szabadságszeretete. A másik ok az, hogy aránylag rövid volt még az idő^ gondolkodásának az átalakítására. Ez az újszerű gazdasági felfogás sokszor olyan fogalmakkal dolgozik, amilyenekre a liberális iskolának még kifejezései sem voltak. Ezért aggódik minden gazda az állami beavatkozás gondolatától. Pedig az állami beavatkozás gondolata igazán nem-új. Megvolt az már a gazdasági liberalizmus idején is. Csak a dohánytermelésre utalok, amely ugyancsak szűk korlátok közé szorítja a gazda szabadrendelkezési jogát. Talán azért, mert egy idegen uralom, egy 1850-beli osztrák pátens oktrojálta reánk, beletörődtünk, annyira, hogy később ezt a be avatkozást a magyar törvénytárba is beiktattuk az 1867 : XVI. tc.-kel. Valamit jelent a biztosított értékesítés, az ár sem volt mindig a legrosszabb, megszoktuk, beletörődtünk és ma már ugyan senkinek sem jut eszébe kifogásí emelni ez ellen, hogy a dohánytermelés korlátok közé van szorítva. Mélyen belenyúlt a gazda szabadrendelkezési jogába az állattenyésztés törvényes rendezése is, azonban láttuk a jó hatását is, ezt is megszoktuk. Az osztatlan közös legelőkről szóló 1913. évi X. te. ugyancsak az államhatalom beavatkozása a magántulajdon kezelésébe, A legjellemzőbb azonban a mezőrendőri törvénynek 1894-ből származó miniszteri indokolása, amely szerint vannak a gazdasági fejlődésnek olyan nagy és általános körvonalaj, amelyeket az egyes korlátolt ereje megszervezni nem képes, itt kell az államhatalomnak segítségével közbelépnie. Az akkori törvényhozók igen nehéz helyzetben voltak. A liberális felfogás, a szabadság elvének biztosítása arra indította őket, hogy a földbirtok használatáról intézkedve, siettek megállapítani, hogy afelett a törvény korlátai között gazdaságilag mindenki szabadon rendelkezhetik és azután a beavatkozásoknak egy egész hosszú sorát keilett törvénybe iktatniok, mert másképpen nem lehetett a gazdálkodáson segíteni. Mélyen t. Felsőház! Lám, a liberális gazdaságpolitikusok is kénytelenek voltak, ha még olyan óvatosan is, de az állami beavatkozás szükségességét elismerni. De még tovább megyek. Bizonyos irányítást hazánkban már tíz évvel ezelőtt maga a gazdaközönség tartott kívánatosnak. Akkor Purgly Emil ő exeellenoiája volt az irányítás gondolatának lelkes harcosa. (Mozgás.) Jól tudom, hogy ez más irányítás volt, mint amiről ez a javaslat beszél. Tíz évvel ezelőtt az. irányításban magam is elsősorban a gazdák önvédelmi akcióját láttam. A termelés hozzáidomítása a piac kívánalmaihoz, a termeszte.s 1942. évi július hó 28-án, kedden. 103 I megszervezése, kontingentálása: mindez védelem az árak lemorzsolódása ellen. Az irányítás, ahogyan ma beszélünk róla, nemcsak a gazdaközönség önvédelme, hanem elsősorban nemzeti célok lebegnek szemünk előtt, a háborús szükségletek kielégítése, a mezőgazda; ság jövőjének biztosítása. Ennek érdekében ! kell növénytermelésünket is átalakítanunk. A múlt esztendők egyikében az Omge.-ban ! előadást tartottam erről és ehhez az ©lŐadásj hoz az egyik igen t. felsőházi tagtársam is ! hozzászólt. Rámutatott arra, hogy a Magyarországon termesztett növények egymáshoz való területi arányát a természeti adottságok szabják meg és ezen nem lehet lényegesen változtatni. Ma a szántóterületnek 8—10 százaléka az, amivel, mint ő mondotta, lehet játszani. . Erre ma sem felelhetnék neki mást, mint akkor feleltem. Teljesen igaza van, körülbelül 8—10 százalék marad szabad rendelkezésre, viszont ez a

N 8—10 százalék a most közvetlenül előttünk álló és megvalósítandó célokra telje^ sen elegendő. Évtizedes átlagban a hat főtermény, a búza, rozs, árpa, zab, burgonya és kukorica a szántóterületnek 72—74 százalékát foglalja el. Kaszálóra, takarmány termesztésre kell körülbelül 10—12 százalék. Ezen nem lehet változtatni, de nem is akar senki. Nem hiszem, hogy akadna hazánkban olyan szakember, aki tervgazdálkodást merne ajánlani és felelősséget vállalna azért, hogy vidékenként előírja a gazdának, hogy milyen növényeket termeszszen. Egészen más dolog azonban az, ha bizonyos növények termesztésére, például most az olajos magvakra ki kell mondani a kényszert. Ki kell mondani a kényszert, meg kell szervezni a kötelező termesztést még akkor is, ha egyik-másik vidéken egyéb növények termesztésével talán nagyobb jövedelem volna elérhető. Mindezek ellenére szükség van a kényszertermesztésre, mert olaj kell. Azt hiszem, a f öldmívelés iigyi miniszter úr ő excellenciája volna a legboldogabb, ha ezeket a kényszertermelési intézkedéseket visszavonhatná. Erre azonban háború idején és az átmeneti időben, igen sokáig nincs mód és lehetőség. Nem csupán azért, mert mint tanárnak, hivatali kötelességem az olajos növények termesztésének kiterjesztésén dolgozni, hanem mert ennek szükségességéről meg is vagyok győződve, minden erőmmel ennek szolgálatában állok, noha nagyon jól tudom, hogy ez csak átmeneti, de pillanatnyilag nagy szükség. Ez a jövőre nem vonatkozik, mert amint lesz valami tengerentúli forgalom, az olajos növények jelentősége megint könnyen erősen háttérbe szorulhat. A jövőre nézve kétségkívül áll az, amit a közelmúltban egy német professzorral kiszámítottunk, hogy ahol a kukorica jól megterem, mint nálunk, ott semmiféle olajnövényből nem lehet területegységenként annyi zsiradékod előállítani, mint disznón keresztül a kukoricából. Az európai gazdasági blokád elleni küzdelem szempontjából tehát tulajdonképpen nem is racionális, ha olajos növényeket termesztünk, mert sertéshízlalással kiadósabban segíthetnénk rajta. Mégis ki kell tartani az olajnövények termesztése mellett, mert a növényekből hamarább jutunk zsiradékhoz és bizonyos oélokra e növényi olajok közül kell válogatnunk. A háborús szükséglet e gyors kielégítése tehát pillanatnyilag még; a racianálisabb termelést is háttérbe szorítja. Növénytermesztésünk átállításának egyik feladata a soïort-programm, a több termelés