Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-62

Az országgyűlés felsőházának 62. ülése Ilyenek ellen eljárás is indult egy pár esetben, ezek folyamatban is vannak még ma is. Kíváncsiak vagyunk, hogy a bíróság ezekben az esetekben milyen döntést fog hozni. Mélyen t. Felsőház! Ügy tudom, hogy a belügyminiszter úr, miután két év már lejárt, sőt benne vagyunk a harmadik év végében is, ezt a rendeletet hatályon kívül fogja helyezni. Mélységes hálával leszünk lekötelezve a belügyminiszter úr személye iránit, ha ezt az igazán káros és a keresztény nemzeti irányzatra végtelen hátrányos rendeletet, amely nem az ő intenciói szerint történt, — szent meggyőződésünk — s amely csak visszaélésekre adott alkalmat, minthogy a zsidótörvényt számtalanszor kijátszották és kijátsszák ma is, visszavonás útján hatályon kívül helyezi. Sajnos, visszaélések merültek fel a felvételek körül is. Ilyen esetek fordultak elő. Méltóztassanak úgy elhinni, ahogyan mondom. Egy kamara elnöke vagyok, életemet ott és, mint a Vitézi Szék kapitánya, a Vitézi Széknél élem le, mindennap, reggeltől estig minden gondolatom ott van ezen a két helyen, tehát tudok mindenről és tájékozva vagyok mindenről. Hét zsidó orvos kért a szegedi kamarától felvételt. A szegedi kamara felvette a hét zsidó orvost, ők pontosan megjelölték, hol telepednek le, mert hiszen a törvény előírjat, hogy a kérvényben kifejezésre kell juttatni, hogy hol telepednek le. A kamara jóhiszeműen felvette őket, mert akkor a 6%-os arányszám még nem volt előírva és az előírt kereten belül felvehetők voltak, sőt kötelesek voltunk őket felvenni. Mi történt? Felvettük valamennyit és mind a két orvos — úgy, ahogy mondom — egyetlenegy napig azon a helyen nem volt, amelyet megjelölt, hogy ott orvosi gyakorlatot fog folytatni és letelepedik, hanem Budapestre jöttek és a budapesti kannára — a legmélyebben kifogásoltuk és perhorreszkáltuk — megadta nekik az engedélyt, hogy zsidó kórházakban szakképesítést szerezhessenek. Mi ez ellen tiltakoztunk, protestáltunk, sajnos, elutasításban volt részünk. Mélyen t. Felsőház! Szerettük volna, ha a kamarai rendtartás minden vonatkozásban nyilt és olyan tökéletes lenne és annyira bevált volna hatévi tapasztalat után, mint amit nekünk általában törvényektől el lehet várnunk. Ennek a törvénynek nem szabad kibúvójának lennie, nem szabad olyannak lennie, mint két zsidótörvényünknek, amelyeket megalkottunk, de amelyek alól az bújik ki, aki akar és az nem bújik ki, aki nem akar. Mi őszintén és nyíltan mondjuk meg azt, ami nekünk fáj. Mi reményekkel telten vártuk és várjuk a belügyminiszter úr jóindulatát és a reparációt. Hivatkozom itt arra is, hogy egy magasrangú orvoskartásunk, aki vezetőszerepet játszik, azt mondja egy hozzám intézett levelében (olvassa): »Ha a jelenlegi jogi helyzet nem elégíti ki az orvosok igényeit, a kamara törvényes formák közt küzdhet azért, hogy a hatályban lévő jogszabályok módosíttassanak.« Ezt mondja egy komoly, értékes vezető egyéniség. Azt is

1 meg kell mondanom, mint érdekességet, hogy a kamarát illetőleg a felfogások igen különbözőek és igen csodálatosak. Keresztény magyar vezetőorvosok perhorreszkálják és elítélik a kamara tehetetlenségét, elítélik azt, hogy a kamiara nem tud produktív munkát végezni, nem tud alkotni, nyíltan 1942. évi február hó 24-én, kedden. 527 megmondják, hogy alig több, mint a volt oryosszövetség. Ezt csak olyan mondhatja természetesen, aki a kamarai életet nem ismeri s aki nem viseltetik a kamarai törvények iránt olyan megértő jóindulattal, amilyent egy orvostól méltán el lehet várni. Sajnálattal kell (azonban megállapítanunk, hogy annak, aki ezt mondja, sok tekintetben igaza is van, mert a mi úgynevezett autonómiánk, a kamarai autonómia, amelyet várva-vártunk annakidején és emelybe beleéltük magunkat, mert azt hittük, hogy lesz autonómiánk legalábbis szélesebb keretekben, bizony, sajnos, nem valósult meg. Sok keserűségünk, sok panaszunk van. Méltóztatnak látni és tudni, hogy az orvoslétszám csökken, apad. Kifejezetten orvoshiány tulajdonképpen nincsen, a hiány csak látszólagos, mert a városokban bőségeseni áll orvos rendelkezésre: (Egy hang a középen: Ez a baj!) méltóztassanak elhinni, hogy azok az orvosok ki mennének a falura községi és kör orvosnak, ha annak a községi vagy körorvosnak olyan dotációja és olyan elhelyezkedési lehetősége volna, hogy a legminimálisabb kultúrigényeket ki tudja elégíteni. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! A Mone. már 21 esz tendeje küzd azért, (hogy a magyar orvosi rend, a keresztény orvostársadalom a nehéz;, verejtékes munkával megszerzett diplomát érvényesíthesse és a magyar nemzet javára produktív munkát végezhessen. Sajnos, még ma is közel 500 község áll orvos nélkül. Nem az egészségügyi kormányzatban van a hiba, hanem az anyagaiakban, mert ennek magyarázata abban rejlik, hogy a pénzügyminiszter fedezete hiányzik erre. Szent meggyőződésem, hogy a belügyminiszter úr honorálná ezeket a kéréseinket és tisztában is van azzal, hogy ezekért az éhbérekért nem lehet községi és körorvosokat kapni. Mélyen t. Felsőház! Nemzeti és közérdekről van szó. Jó katonákra, van szükséigünk, már pedig, ha mi azt akarjuk, hogy honvédelmünk erős legyen, akkor közegészségügyünknek elsőrangúnak kell lennie. A közegészségügy napszámosai az orvosok. Professzorokra is szükségünk van, mert a professzor nevel, vezet és irányít, nekünk azonban általános gyakorlati tudású orvosokra van szükségünk a perifériákon, a tanyákon, a parasztok között, a falvakban. A városokban szükségünk van szakorvosokra is, nekünk azonban nem az a fontos, hogy legyen nem tudom hány ezer szakorvosunk, hanem az a fontos, 'hogy legyen elegendő számú gyakorlati tudású, általános képesítésű orvosunk. Tudom, hogy ez nem a professzorokon múlik, hiszen a professzor urak ezt mindig hangoztatják. Sajnos, a viszonyok tették olyanná az orvost, hogy nem akar már kimenni falura, hanem szakképesítést szerez és ígv tengődik — méltóztassanak elhinni, ten gődik. Az országos kamara, mint a magyar orvosi rend bizalmának letéteményese és jogainak képviselője küzd a magyar orvosi rend jobb sorsáért, küzd a magyar közegészségügy fejlesztéséért. Minden ténykedésünk a körül forog, hogy a magyar nemzetet, illetve annak közegészségügyét megerősítsük. Minden törekvésünk odairányul, "hogy a magyar orvosi rendet felemeljük, etikai tekintetben neveljük, függetlenítsük és megmentsük attól, hogy kénytelen legyen kilengéseket elkövetni, mert