Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-62
526 Az országgyűlés felsőházának 62, ülése 1942, évi február hó 24-én, kedden. nemzeti irányzatú, (kifejezetten magyar orvosrendi érdeket szolgáló tárgyat le is szavazhat. Ilyen eset nemrégen meg is történt az egyik ügyvédi kamarában, ahol a legkomolyabb kérdésben győzedelmeskedett a zsidó felfogás a zsidó szavazatok útján a keresztény szavazatokkal szemben. Az 5. § nem mond semmi komoly dolgot, nem fontos, de mindenesetre helyes. A 6. §-szal kapcsolatban meg kell állapítanom, hogy az eredeti törvény 24. §-ában ez már benníoglaltatik, úgyhogy ennek a szakasznak a módosításba történt felvétele tulajdonképpen felesleges. A törvény maga is azt mondja, hogy amennyiben a kamarai tagok sorába felvett orvosról a felvétel után derül ki, hogy a 22. §-ban említettnek valamely ok alapján felvételét meg kellett volna tagadni, a kamarai tagok sorából törlésnek fegyelmi eljárás alapján van helye. Ez csaknem szószerint ugyanaz, mint ami ebben az új javaslatban van, azért szerény megítélésem szerint az új 6. §-ra nincs szükség. A 7. § az átjegyzés kérdésével foglalkozik, adminisztratív rendelkezés, nagyon helyes. A 8. $ igen helyes, csaknem azonos a régi törvény rendelkezésével. A 9. § a fegyelmi bíráskodási eljárást korlátozza az eddigi kamarai törvénnyel szemben. Ez is Budapestnek volt az óhaja és a belügyminiszter úr Budapest óhajának helyt adott. Ez a rendelkezés tudniillik azokra az orvosokra vonatkozik, akik valamely biztosító intézetnél vagy más intézménynél már orvosok és ezen az alapon fegyelmi eljárás alá vonhatók ott is. Ez a rendelkezés azt akarja elkerülni, hogy két helyen ne lehessen ellenük eljárást folyamatba tenni s ezért nem éppen helytelen és nem elítélendő ez az eljárás, amely szabályozza ezt a kérdést is. Méltóztassanak megengedni, hogy ezeknek előrebocsátása után kifejezésre juttassam azt, hogy midőn az országos kamara 1941 júliusában a belügyminiszter úrnak ezt a törvényjavaslatát megkapta, előzőleg már hat esztendő anyagát összegyűjtve részben fel is dolgozta. Ilyenformán a belügyminiszter úr törvényjavaslatára, amellyel kapcsolatban hálás köszönettel fogadtuk, hogy azt nekünk javaslattétel céljából megküldte, válaszunkat megadtuk. Több, mint harminc pontban adtuk meg hat esztendő tapasztalatai alapján a választ. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy erre a hatalmas elaborátumra vonatkozólag érdemleges elintézést még nem kaptunk. Mélyen t. Felsőház! Ezzel kapcsolatban néhány olyan pontra óhajtok kitérni, amelyek fontosak volnának vagy lettek volna az új törvényjavaslatban. Az első^ pontja az eredeti törvénynek, amely megítélésünk szerint hiányos volt s amelyre vonatkozólag a belügyminiszter úrnak tiszteletteljesen javaslatot tettünk, a következő lett volna í°lvassa): »Az orvosi kamara az orvosok hivatásrendi képviselete. Feladata az, hogy az orvosi kar hazafias magatartása és erköcsi tekintélye felett őrködjék, az orvosi rend önkormányzatát gyakorolja, az orvosok erkölcsi és anyagi érdekeit a közérdekkel összhangban érvényesítse, a betegbiztosító intézetekkel a működő orvosok nevében megállapodásokat kössön, amelyek az orvosi működésre és díjazásra vonatkozó általános irányelveket tartalmazzák; az orvosi gyakorlat szabályszerűségét ellenőrizze, tagjai felett a fegyelmi bíráskodást gyakorolja, orvoskari és közegészségügyi vonatkozású kérdésekben javaslatokat terjeszszen elő. Ezt a feladatot saját területén az orvosi kamara, országos vonatkozásban pedig az Országos Orvosi Kamara útján gyakorolja és látja el. A kormányzat, vagy a rendeletalkotásra hivatott hatóságok az orvosi és közegészségügyi vonatkozású jogszabályok alkotása előtt az orvosi kamarát felszólítják vélemény és javaslat előterjesztésére.« Ez egy napon fontos dolog lett volna, amely nagyjában összefoglalta volna magában mindazt, amit az orvosi rend kíván és megvalósítani óhajtott volna. Az eredetivel szemben lényegesen többet mond, lényegesen tágabb térben állapítja meg a kamara hatáskörét és kétségtelenül sokkal kifejezésteljesebb. A kamarai választmány tagszámáról már megemlékeztem, a fegyelmi bíráskodásról is, amely tulajdonképpen bizonyos szűkítést jelent. Meg kell itt emlékeznem még az 1939. évi 980. számú belügyminiszteri rendeletről, amelyet a belügyminiszter úr kétségtelenül azzal az elgondolással adott ki, hogy a külföldi orvosokat az esetleges tudományos tanulmányokba és kutatásba bekapcsolhassa. Köviden egy Pár olyan mondatot idézek belőle, amely a legfontosabb az én felszólalásommal kapcsolatosan, (olvassa): »A Magyarországon gyakorlatra nem jogosított orvosok gyakorlati képzése a belügyminiszter fennhatósága alá tartozó gyógyintézetekben és egyéb orvosi intézetekben. — A közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. te. 6. és 167. jj-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el. A jelen rendelet szempontjából a Magyarországon gyakorlatra nem jogosított orvosok gyakorlati képzése alatt az említett orvosoknak csoportosan, vagy egyénenként történő gyakorlati foglalkozását kell érteni és ezt engedélyezni. Az 1. §-ban megjelölt gyakorlati képzésben résztvevő orvos foglalkoztatási körét az összes körülmények mérlegelésével az osztályvezető orvos jelöli ki. Az orvos a kijelölt foglalkoztatási körben is minden ténykedését kizárólag felügyelet alatt végezheti.« Mélyen t. Felsőház! Ezt a rendelkezést, amelyet a belügyminiszter úr 1939-ben a legjobb intenciókkal és meggyőződéssel adott ki, sajnos, a zsidótörvény életbeléptetése kapcsán a zsidók alaposan kihasználták. Ezen az alapon, ennek a rendeletnek igénybevételével a törvényhatósági jogú városok és a főispánok a zsidó orvosok egész sorát engedték be a közkórházakba, ahol ezek a zsidó orvosok tömegesen jelentkeztek és egy jórészük ott még ma is úgynevezett tudományos kutatást végez. Én őszintén és nyíltan szoktam beszélni, megmondom most is mindazt, amit érzek. Általánosságban mélységes elkeseredést váltott ki a magyar orvosi rendben a zsidóknak ilyetén térfoglalása és jogtalanul való bekapcsolódása az orvosi gyakorlatba. Ugyanis mit mond a törvény, mégpedig annak 1. §-ának (2) pontja 1 ? (Olvassa): »Olyan tevékenységet, amelynek végzése orvosi oklevélhez van kötve, csak az folytathat, aki valamelyik kerületi kamara tagja.« Már pedig ezek közül a zsidó orvosok közül egyetlenegy sem volt kamarai tag és kamarai tagság nélkül orvosi gyakorlatot végeztek, mert hiszen injekciókat adtak, kezeltek, kötöztek, orvosi inspekciókat végeztek, tehát a szó szoros értelmében kuruzsoltak.
