Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-57

488 Az országgyűlés felsőházának 57. ülése 194-1' évi december hó 20-án, szombaton. hogy sikerült egy új: IV. fizetési osztályú helyet beállítani a költségvetésbe, aminek folytán most a múzeumi vagy közgyűjteményi főigazgató abba a fizetési osztályba juthat, amely eredetileg a múzeumi levéltári főigazgatói állásnak egyik járuléka volt. Sajnálom, hogy a költségvetés keretében nem sikerült az alacsonyabb fizetési osztályban lévő tisztviselők helyzetén valamivel javítani. A közgyűjtemények, mint múzeumaink s az Országos Levéltár olyan magas képesítést kívánnak az ott alkalmazott tisztviselőktől, amely legalább is egy egyetemi magántanár képesítésének kell, hogy megfeleljen. Nem elég, hogy egy ilyen tisztviselő éppen csak valamilyen tisztviselői rutint sajátítson el, hanem széles látókörűnek kell lennie, igen sok mindenféle anyagot kell ismernie, szóval igen sok a követelmény ezekkel a tisztviselőkkel szemben, akiket méltóknak találunk arra, hogy ezeknél a gyűjteményeknél elhelyezést nyerjenek. Az alacsonyabb állású tisztviselők, a gyakornokok, akik tehát fizetési rangosztályba nincsenek, továbbá a X. és IX. fizetési osztályban léyő^ tisztviselők fizetése igazán nem teszi lehetővé, hogy ők szabadabban mozogjanak, például könyveket vásároljanak, s mondjuk általában a múzeumban vagy a közgyűjteményeknél elvégzett munkán kívül az ő továbbképzésükre még valami pénzt is fordítsanak. Érdemükül kell tekintenünk azt, hogy mihelyt ezek a tisztviselők a kinevezést megkapják, majdnem mind megházasodnak, hiszen ez nemzeti szempontból kívánatos és helyes dolog. De annál inkább szükségessé válik, hogy a családalapítás folytán megszaporodott gondjaik közepette megfelelő anyagi helyzetbe jussanak. Ezen némileg azzal lehetne segíteni, ha visszatérnénk a nemzeti közgyűjteményeink önkormányzatáról szóló 1922 :XI X.tc. 4. §-ának arra a rendelkezésére, amely szerint a tudományos tisztviselői állásokra a kinevezés a VIII. fizetési osztállyal kezdődik. Ez már némileg biztosítaná ezek számára a tisztviselők számára azt, amit én itt röviden »szabadabb mozgásinak nevezek, hogy tudniillik bizonyos nyugodtabb megélhetésük legyen. Ha az anyagi gondokkal való küzködés már okvetlenül nyomasztóan hat a közgyűjtemények tisztviselőire, annál nagyobb mértékben vált elkeseredéssé ez az érzés akkor, amikor az Erdélyi Tudományos Intézet létesítésekor a Magyar Nemzeti Múzeum egyes tisztviselői az addiginál lényegéé en magasabb és a velük együtt szolgáló t és felettük álló tisztviselőtársaikat óriási mértékben pretereáló fizetési osztályba vétettek át. így például felhozhatom, hogy egy X. fizetési osztálybeli múzeumi tisztviselő 67 előtte álló 'tisztviselőnek átugrásával került a VII. fizetési osztályba," egy múzeumi gyakornok alX. és X. fizetési osztálynak, azaz 46 előtte állónak átugrásával került a VIII. fizetési osztályba, egy főiskolás gyakornokot 49 kinevezett tisztviselő átugrásával szintén a VIII. fizetésig osztályba neveztek ki, később pedig az Erdélyi Múzeumhoz egy ott létesített VIII. fizetési osztályú állásba olyan valakit neveztek ki, aki még semmiképpen sem volt státusba felvéve, csak mint ösztöndíjas gyakornok és napidíjas szolgált. Ezek a tisztviselők, akiket én itt név szerint nem is akartam megnevezni, amennyire az alattam szolgáltakból következtetni tudok,- kiváló tisztviselők, kiváló tudományos szakemberek és egy pillanatig sem sajnálkozhatom azon

f hogy ilyen előnyös helyzetbe jutottak. Megérdemelték ezt és bizonyosan kiválóan meg fognak felelni a maguk helyén, de mégis tisztelettel kérdem azt, hogy milyen érzést kelthet nagyrészt velük egyenlő értékű kiváló tisztviselőinkben, akik közül egyesek osztályvezetői állást látnak el, hogy míg azok így előrementek, ők, akiket átugrottak, helyükön maradtak és ha ez így marad, míg a világ világ lesz, csak lassan fognak a langlétrán — hogy a megfelelő képes kifejezést ne használjam — utánuk cammogni. Az itt mondottakkal egy pillanatig sem akarnám kétségbevonni a nagyméltóságú miniszter úrnak azt a szuverén jogát, hogy ő az újonnan alkotott intézmények újonnan szervezett állásaiba tetszése szerint nevezhet ki oda megfelelő embereket, de ennek a tisztviselőinket demoralizáló állapotnak korrektívumát abban látom, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum neve _ alatt szereplő közintézmények vezető tisztviselői felelősségük teljes tudatában már kezdettől fogva gyakorolhassák a szelekció jogát, aminek gyakorlása eddig elvben tulajdonképpen csak a VII. fizetési osztálytól felfelé volt lehetséges. Engedtessék meg, hogy a vezető tisztviselők, vagyis helyesebben a Magyar Nemzeti Múzeum tanácsa a rangsortól eltekinthessen és olyan tisztviselőket, akiket kiváló képességeikért jutalmazni akar, soron kívül is előre juttathasson, viszont olyan már kinevezett tisztviselőket pedig, akik nem felelnek meg vagy nem teljesen felelnek meg annak a mértéknek, amelyet tőlük várnunk kellene, az előlépésben visszahagy ássanak. Ez a szelekció elve volna, amely azt hiszem, nemcsak nálunk, de minden más állami hivatalnál is nagyon is kívánatos lenne, mert hiszen végre is az állami tisztviselő működésének első feltétele az, hogy a helyén megfeleljen és a lehető legtökéletesebben töltse be azt a helyet. Ezt az állapotot tulajdonképpen részben már azzal korrigálni lehetne, ha az 1922. évi XIX. te. 7., úgynevezett meddőségi paragrafusa újra életbelépne, amely szerint az a tisztviselő, aki a gondjaira bízott gyűjtemény muzeális, illetőleg tudományos feldolgozása terén huzamosabb időn át nem fejtett ki eredményes tevékenységet vagy pedig az intézet belbékéjét bontotta meg, szabályszerű elbánás alá vétessék. Legyen szabad itt mint állami tisztviselőnek felelősségem teljés tudataiban^ azt mondanom, hogy a tisztviselői kötelességtudást, felelősségvállalást és az ennek alapján végrehajtott szelekciót feltétlenül szükségesnek tartom. Azoknak a tisztviselőinknek, — hiszem és remélem, hogy nem sokan vannak, de vannak — akik ezekkel nincsenek tisztában, a leghathatósabb eszközökkel ( kell értésükre adnunk, hogy a »köztisztviselő« elnevezésben nem a díszt adó »tiszt«, hanem .a kötelességteljesítéssel terhes »köz« szótagön van a hangsúly. Most legyen szabad még a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr figyelmét felhívnom arra, hogy nézetem szerint igen sürgős volna az 1929 :XI. te. 24—2S. §-ainak életbeléptetése, amelyek az iagó műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák. Nekünk ugyanis — különösen nekem, mint a történeti múzeum főigazgatójának — igen sok alkalmunk van sajnálatosan arról értesülni, hogy különösen vidéki helyeken, vidéki intézményeknél, vidéki egyházaknál, mégpedig mindenféle felekezethez tartózó vidéki egyházaknál megesik az,