Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-57

Az országgyűlés felsőházának 57. ülése zultusoknak volt kitéve a főrendiháznak keresztény állásp-onton álló minden tagja és a velük szembenállók mennyire vakok voltak, amikor túlzásaikkal elvetették a sárkányfogát annak a helyzetnek, amely ma nemcsak nálunk, hanem az egész világon úrrá akar lenni. Mennyire nem tudták megérteni, hogy a katolikus egyház a maga álláspontjából egy jottát sem tud engedni és sziklaszilárdan, a mártírok sziklaszilárdságával áll az egyéni szabadság alapján, á& minden egiyéni önzést és a szabadság-gal való minden visszaélést elítél. Ugyanilyen sziklaszilárdsággal áll az egyház az iskola és a nevelésügy kérdésében is. Ne méltóztassék ezt a dolgot egyszerűen úgy elintézni, hogy a vallásoktatás az állami elemi iskolában, az állami, községi iskolákban éppen úgy folyik, mint a felekezeti iskolákban. Nem tanításról van itt szó, mélyen t. Felsőház, hanem nevelésről (Ügy van! Ügy van!) és minden pedagógus tudja, hogy egy iskolában csak egy elv szabhatja meg a nevelés irányát és nem kettő, (Helyeslés.) mert mihelyt ketten kétféle irányban kezdik a serdületlen ifjiísáIgot nevelni, helyesebben: ráncigálni, éhből pozitívum nem lesz, csak negatívum: gyűlölködés és visszavonás. (Ügy van! Úgy van! — Taps.) A körlevélben súlyos aggodalmak hang; zottak el, Shvoy püspök úr beszédében kissé érthetőbben jutottak kifejezésre ezek az aggodalmak, úgyhogy erre az is # felfigyelhetett, aki az egyházi stílus finom diplomáciai kifejezéseiben kevésbbé járatos. Nevén nevezem a dolgot: a kwenteoktatásról van szó. (Halljuk!) Minden magyar ember mindent megszavaz a honvédelem érdekében, (Ügy van! Ügy van!) de kétségtelen dolog, hogy újabban már Németországban is súlyos aggodalmak hangzanak el katonai körökből, vájjon helyes-e a testi nevelés túlhangsúlyozása a szellemi nevelés elhanyagolása mellett, mert nemcsak kemény ökölre, hanem gondolkozó főre is szükség van, hogy a hadvezetés irányait meg tudják érteni. (Ügy van! Úgy van!) Mi ebben a kérdésben egyáltalán semmit nem kívánunk diffikultálni, azonban úgy értesülünk, — és ez nagyon fontos momentum; hogy igaz-e, azt nem tudom, bár minden esetre az volna a kívánatos, hogy csak egyes, mondjuk, túlbuzgó, alantas közegeknek melléfogásáról lett volna szó — hogy az iskolákban a leventeoktatásnál bizonyos megkülönböztető jelvényeket akarnak használni s úgy értesültünk, hogy a jelvények használatával kapcsolatban egy általános igazoltatást kívánnak az iskolákban meghonosítani. Lehetetlen dolog az, hogy 13 éves gyermekeknek, pláne leányoknak, nagyapjáról, nagyatyjáról nem tudom, micsoda iga zolványokat kívánjon bármely közeg. (Ügy van! Ügy van!) Teljesen elég az, ha a katonaság azoktól, akik tisztek, vagy önkéntesek kívánnak lenni, az egyetem azoktól, akik felvételért folyamodnak, megköveteli ezt az igazoltatást. Hiszen jóformán egyebet sem teszünk, mint folyton irkálunk különféle igazolványokért. (Ügy van! Ügy van!) Nekem, aki, mint egyetemi tanár teljesen szabad vagyok az igazoltatások alól, más vonalon, egy tudománvos folyóirat szerkesztése kapcsán, kellett, nem tudom hányféle, irkálnom. Szerencsém az, hogy talán senki azj országban olyan könnyen nem tudja igazolni magát, miután nagyszüleim legnagyobb része olyan időkben született, — van köztük, aki 1790-ben — amikor még a zsidókérdés fel sem merülhetett. Micsoda zaklatás az, ami ebben a kérdésben 194-1. évi december hó 20-án, szombaton. 487 folyik! (Felkiáltások a jobbközépen: Ügy van! — Elég volt!) Méltóztassék ezt figyeiembevenni. Másodszor: a vallásos iskolákban nemcsak a hittanórán, de a szervezetekben, kongregációkban stb. együtt vannak őskeresztény és újkeresztény fiúk, leányok. Az egyház álláspontját méltóztatnak ismerni. A hercegprímás úr ő eminenciája több alkalommal kifejtette azt, hogy az egyház attól az elvtől, amelyet Krisztus rábízott, hogy »menjetek és tanítsatok minden néoeket.«, el nem térhet. Ha azok. akik aktíve az izraelita felekezethez tartoznak, más elbírálá.s alá esnek is, azok. akik a keresztség szentségében részesültek, ha az állam bizonyos okokból tőlük kíván igazoltatásokat és megkülönböztetéseket, legalább addig maradjanak békében, amíg ennek a keresztény nevelésnek aktív, vagy passzív részesei (Helyeslés,), mert nem lehet középiskolákban, ahol a nevelés elsőrendű feladat, ahol az a fegyelmezés is csak egy kézben lehet, kétféle gazda. Pedagógiai abszurdum ez. (Ügy van! jobb felől.) Azok az iskolák, különösen a szerzetesi iskolák, amelyek abban az időben ( is, amikor a »hazafi« • szót a magyar sajtó túlnyomó része »ffy«-nak írta, őrhelyei voltak a hazafiságnak és a keresztény gondolatnak, igazán nem érdemlik meg azt, hogy nevelésük hazafiságában bárki is kételkedjék s elvonják tőlük az irányítás lehetőségét. Olyan nagy dolgokról van itt szó, amelyek ma még csak csirájukban mutatkoznak, de utalok a miniszter úr kiváló tapintatára és arra, hogy éppen 50 éve annak, amikor megjelent az elkeresztelési rendelet, amelynek kiadója abszolúte nem gondolt arra, hogy micsoda vihar fog ebből keletkezni és kérve kérem a miniszter urat, szíveskedjék minden befolyásával arra tö- , rekedni, hogy a leventeíntézmény nagy nemzetvédő érdekeinek megtartása mellett, azok az aggályos momentumok, különösen a leánylevente intézményben, amelyek a püspöki kart és mondhatnám, az egész katolikus közvéleményt nyugtalanítják, kiküszöböltessenek. (Élénk helyeslés.) Nem olyan időket élünk, hogy az egyház és állam viszálykodásának magvát el lehessen hinteni. (Ügy van! Ügy van!) Békés időkben is nagyon óvatosan kell ezeket a kérdéseket kezelni, ma pedig, amikor minden magyar ember összefogására van szükség, kár volna felidézni egy újabb egyházpolitikai küzdelmet. A költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és tops. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik gróf Zichy István ő méltósága. Gróf Zichy István: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t Felsőház! Mint a Magyar Nemzeti Múzeumnak, az ország nagy közgyűjteményei (önkormányzati testületének kiküldöttje, csak néhány szakkérdéssel akarnám az igen t. Felsőház türelmét igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) Először is köszönetemet akarnám, kifejezni a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak azért, hogy a mai rendkívüli nehéz viszonyok között, amikor — tudjuk — alig lehet ilyen célokra valamit mozgósítani vagy megszerezni, mégis, ha szerény keretekben - is, valamivel emelni tudta a múzeum dotációját, Természetesen hozzá kell tennem, sajnos, ez az emelés nincs, ahogy nem is lehet arányban azzal, amit a mostani munkabérek és a mostani árak. például a régiségek árai az előbbi viszonyokihoz képest jelentenek. Köszönettel tartozom miízeumunk nevében a nagyméltóságú miniszter úrnak, jazert is,