Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-57

Az országgyűlés felsőházénak 57. ülése egyik képviselő úr kifejezte, külföldi kultúrának vigécei, utánzói vagyunk, hanem önálló magyar kutatók is s akkor ehhez mindenféle segítséget meg kell adni. Itt különösen utalok arra, amit ennek a Háznak volt tagja, Do by Géza, a mezőgazdasági és állatorvosi kar akkori képviselője, 1937 június 21-én e Ház elé hozott. A' magyar ifjúságnak színe-virága, a tanársegédi kar, — amely nein csak az egyetem mellé jár és nem azt gondolja, hogy ha valahogy nehezen, befejezte tanulmányait és megszerezte a diplomát, búcsút mond minden tudománynak és kutatásnak, hanem azután még évek hosszú során át tanul, kísérletez, sokszor professzoraik vezetése alatt önálló értékes dolgokat tud produkálni, — ha azt látja, hogy a nálánál kvalitásban gyengébb, de rögtön a hivatali pályán elhelyezkedettek a VII., sőt a VI. fizetési osztályban vannak, ő pedig a X. és IX. fizetési osztálynak megfelelő illetményeket kapja évről-évre meghosszabbított, tehát nyugdíjjogosultság nélküli állásban, kedvét veszti. 40 éves családos emberek, irodalmi tevékenységgel, sokszor magántanári képesítéssel lógnak a levegőben. Az eredmény ma az, hogy a tanszékek nem kapnak tanársegédeket. (Egy hang jobbfelől: És tanárokat!) A vegyészeti karon például nagyon fontos az, hogy a tanár elindítsa egy csomó diák kísérletezését. Ő maga nem nézheti ennek folyamatát, mert ez órákhosszat tart; de mert veszedelmes anyagokkal dolgoznak, amelyek a diáknak testi épségét veszélyeztethetik, igen fontos, hogy van-e ott valaki, aki ellenőrizze a kísérletezést és óvja a diákot a veszedelmektől. Ugyanez a helyzet a klinikákon, ahol az orvosprofesszor állandóan nem hőmérőzhet. Egy csomó klinika, különösen ott, ahol most már a tanársegédek magánpraxisa a minimumra süllyedt, vagy soha nem is volt, nem kap tanársegédet. Ugyanilyen értelemben beszélhetünk az erdészeti, a filozófiai, a mezőgazdasági és a többi fakultásról is. Ne méltóztassék ezt a kérdést nagyon lebecsülni. A magyar kultúra arisztokráciájáról van szó. Nem tudjuk biztosítani a jövőbeli tanárokat, ha a tanársegédekről nem gondoskodunk. Ne méltóztassanak Németországot mindig csak külsőségekben bámulni, hanem tessék megnézni, hogy ők hogyan rendeznek ilyen életbevágó kérdéseket. Ott az egyetemi tanársegédnek megvan a rendes rangsorozása, megvan a megfelelő fizetési osztálya, amelyben automatikusan lép elő. Igaz, hogy ha 6 év alatt meg nem szerzi a magántanári képesítést, az egyetem kötelékéből kiválik, de elhelyezik őt az állami szolgálat valamely szakában, Ez nincs az egyetemi szolgálat kárára. Nálunk senki sem kívánja azt, hogy tanársegédekből hivatalnokokat neveljünk, — hiszen a tanár maga választja meg munkatársait, a tanszék szuverén — de igenis azt kérjük, hogy ezekről a tanársegédekről, akik mégis csak más kiképzést kaptak, nyelveket beszélnek, tudományos kiképzésiben részesültek, úgy gondoskodjék az állam, mint azokról, akik a jól-rosszul meg; szolgált diplomával rögtön beállnak az állami gépezetbe. Itt kell a miniszter úr szíves figyelmébe ajánlanom a József Nádor Műegyetemnek tanszékekben, tanítási eszközökben és épületekben való gondjait. A képviselőházban megfelelően interpretáltatott az a veszedelem, hogy amikor a kormány, különösen hadiér1941. évi december hó 20-án, szombaton. 485 dekből, újabb kiképzésekre, bányászati, kohászati és géptechnikai dolgokra milliókat áldoz, akkor azok, akik hivatva lesznek mindezt az akciót nem papíron, hanem az életben végrehajtani, harminc-negyven éves elavult gépmodelleken tanulnak. A vegyészeti karnak azt a nagy sárelmét, hogy nem tud elegendő vegyészt felvenni és ezek atalmentek a gyakorlati kiképzés szempont jáhól talán nem egyenértékű filozófiai fakultásra, nagyon könnyű megmagyarázni. A vegyészeti oktatásnak nem auditorium, nem katedra, hanem kísérleti helyek kellenek. És provideáljunk a jövőnek. Annakidején, amikor a Műegyetem élén állottam, konstatáltam azt, hogy Sopronban a kohászati szakon ninc^ elég munkahely s akkor a mrniszter úr jóvol tából talán tizenöt vagy húsz munkahelyet létesítettünk. Hogyan nézne ki ma a hadiipar, ha ezek a kohászok akkor kiképzést nem kaptak volna?! Ne csak a momentán dolgokra, hanem a jövő fejlődésére is legyünk tekintettel. Különösen felhívom a miniszter úr szíves figyelmét arra a botrányos állapotra, amely a Műegyetem fakultásának hellyel való ellátásában nyilvánul meg. Az ifjúság egészséges érzéke észreveszi, hogy a kereskedelmi pályákon most az elhelyezkedés lehetősége megnyílt előtte; a diplomás nyomor megszűnt és az a nagy átértékelés a lateiner pályákról a gazdasági pályák felé különösen itt nyilvánul meg. Mélyen t. miniszter tir! Ha véletlenül — az országnak nagy szerencséjére, de a kutatómunkának nagy kárára — Varga professzor urat most nem tisztelhetnénk az iparügyi miniszteri székben, a helyzet az volna, hogy u közgazdasági és kereskedelmi fakultás elsőéves hallgatói a Múzeum fái alatt hallgatnák az előadásokat, mert az ő 650 személyes tantermében ezer hallgató szorong. Ez tűrhetetlen és lehetetlen állapot. És ez nemcsak ezen a fakultáson van így, hanem a mezőgazdasági fakultáson is. Boldogult Teleki Pállal, amikor rektora lett az egyetemnek, végigbeszáltiik az új építkezés terveit. A telke megvan a Műegyetemnek és ezen a területen egyesíteni lehetett volna a mezőgazdasági, az állatorvosi, a közgazdasági és közigazgatási fakultás hallgatóit; mert mi ugyan Pátyra kivisszük autóbuszon a hallgatóinkat, de azon nem segíthetünk, hogy óráról-órára a Rottenhiller-utca, az Esterházy-utca, a Szerb-utca és a Műegyetem épülete között jöj jen ek-men jenek a hallgatók, ágy, hogy ha a tanár megkezdi előadását, fél után is még a népvándorlás mozzanataira emlékeztető zavaró momentumokkal küzdjön. Ez a tanítás hátrányára megy. Nagyon kérem a miniszter urat, szíveskedjék a pénzügyminiszter úrral nemcsak az 1942. évi költségvetés szűk keretében — amiért nagyon hálásak vagyunk a miniszter úrnak, mert a rajztermekkel és bizonyos emeletépítéssel kapcsolatos átcsoportosítással a gépészeti és építészeti kar pillanatnyi szükségletén segített — hanem egy nagyobb építkezéssel gyökeresen se-íteni ezeken a bajokon. A miniszter úr hajdani szeretett kollégánknak emléket emelt a Teleki Pál Intézetben. Nagyon kérem, hogy a műegyetemi építkezést, az ő szívbéli óhajtását is vegye pártfogásába, lesz annak olyan súlya és jelentősége a magyar kultúrára, különösen annak újabb irányára nézve, mint a Teleki Pál Intézetnek. Még két nagyon kis kérdésről akarok