Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

À'z országgyűlés felsőházának 56. ülése ha szabad áralakulás lett• volna, akkor ezek a tényezők csak igen kis mértekben és igen közvetve hatottak volna emelöleg az árszínvonalra. Egyes cikkek árai természetesen emelkedtek volna, de az egész árszínvonal, beleértve ebbe természetesen mindent, ami àz árszínvonalat kialakítja, ezeknek a tényezőknek hatása következtében nemigen emelkedett volna, mert hiszen az árszínvonal végeredményben mégis csak a közönség kezében .lévő vásárlóerő ellentétele, tehát az egész árszínvonal csak a közönség kezében lévő vásárlóerő emelkedésével vagy csökkenésével vagy a vásárlóerő forgási sebességének változásával változik. Viszont kétségtelenül igaz az, hogy ha az árak hatósági ellenőrzéssel és maximálásával állunk szemben, akkor az a hatóság, amely az árakat megállapítja, azokat a tényezőket veszi figyelembe, mint áremelő tényezőket, amelyeket józan mérlegelés után helyesnek talál. Ámde, ha már az ár maximálásánál, az árak megállapításánál egyrészt olyan tényezőket vesznek figyelembe, amelyek tulajdonképpen nem az árszínvonalat befolyásolják, hanem jövedelemeloszlási tényezők és a jövedelem eloszlást befolyásolják, másrészt olyan tényezőket vesznek figyelembe, amelyekről nagyon jól tudjuk, hogy azoknak hatá •SEI El jövőben sem fog megszűnni, mert hiszen, hogy csak az állam pénzszükségletét vegyem, nem hiszem, hogy az állam pénzszükséglete a jövőben csökkenne a múlthoz képest, tehát azok a tényezők, amelyek indokolják az áremelést, olyanok, amelyek továbbra is mint ható tényezők megmaradnak, ebből az következik, hogy az árellenőrzés és az árszabályozás egymagában nem elegendő hatékony eszköz ahhoz, hogy az áremelkedést meg lehessen akadályozni. Láttuk, hogy az árak tényleg emelkedtek, noha az ármaximálás működik, nem is mondom, hogy nem kielégítően működik, hanem azért, mert a közönség kezébe kerülő vásárlóerő mint fölös vásárlóerő ott megmarad és elhelyezkedést keres, mert a megszokott utakon elhelyezkedni nem tud. Normális időkben, tehát nem háborúban, ha megnövekszik a közönség megtakarítása, tígy ahogy jelenleg a közönség kezébe kerülő nagy vásárlóerőből bizonyos megtakarítás származik f azért, mert a közönség nem tudja azt a vásárlóerőt olyan termelési vagy fogyasztási jószágokra elkölteni, mint amilyeneket ma megszerezni szeretne, tehát felhasználatlanul van a kezében, ezzel feltétlenül párhuzamosan jár a beruházások emelkedése is, mert hiszen a megtakarításokat a gazdasági életbe átvinni, tehát a megtakarítások után kamatokat fizetni és a megtakarítások tőkeértékét^ biztosítani csak akkor lehet, ha az a gazdasági életben szerephez jut. Ha a megtakarítások emelkednek, akkor rendesen elsősorban az építkezések indulnak meg, egyrészt azért, mert a közönség maga is így akarja elhelyezni a megtakarított tőke egy részét, másrészt, mert jelzálogos kölcsönöket lehet karmi» továbbá megindulnak a vállalatok alaptőkeemelései, ami azt jelenti, hogy az illető vállalatok üzletkörüket vagy üzemkörüket bizonyos ágakra kibővítik, azután megindulnak az új tőkekoncentrációk, új társulások alakulnak, új részvények kibocsátása történik, ami új gazdasági berendezkedések vagy legalább is új termelési kapacitás keletkezését jelenti. Ámde, úgy-e, mindehhez nem elég az, hogy megtakarítás és vásárlóerő van a közönség birtokában, hanem az is szükséges, hogy mate19Jpl, évi december hó 19-én, pénteken. 461 riális jószágokat lehessen szerezni, a ni Ível építkezni, gyárakat felállítani, szóval a termelést szolgáló dölogÖsszessége"ket létrehozni lehet és azonkívül so-sök emberi munkára is van szükség. Háború esetén pedig éppen ez a kettő hiányzik, tehát à közönség kézében maradt és fogyasztási cikkekre fél nem használható vásárlóerő, mint megtakarítás nem tud a termelésben elhelyezkedni akként, hogy a termelés ezáltal kibővüljön, ennélfogva egészen természetesen keresi a már meglévő tőkejószágokat, amelyek megszerezhetők. Ezért emelkedik az ingatlanok ára és ezért emelkednek a tőkejószágokhoz jogot adó papírok árfolyamai, ezért emelkednek a tőzsdei árfolyamok és minél szűkebb a köre azoknak a jószágoknak, amelyeket a fogyasztó . közönség megvásárolhat, akár azért, mert nincsen belőlük elég, akár azért, mert adagolva vannak, annál nagyobb része ezeknek a megtakarításoknak megy a tő&ejószágok piacára és minél nagyobb vásárlóerő jelentkezik a tőkejószágok piacán, annál jobban emelkednek ezeknek árai. Ennélfogva nem lehet a tőkejészágok áremelkedésének mértéke az, hogy a fogyasztási jószágok kontrollált ára milyen mértékben emelkedett és nem lehet irányadó tőkejószágok áremelkedésének elbírálásánál az, hogy a fogyasztási r jószágok áremelkedése milyen mértékben vált lehetségessé vagy milyen mértékben engedélyezte azt az árellenőrzés. A tőkejavak áremelkedését megakadályozni csak egyetlenegy módon lehet, és pedig úgy, hogy a közönség kezébe kerülő vásárlóerőt onnan ki kell vonni. Tehát mentesíteni kell a tőkepiacot is az alól a feszültség alól, az alól a nagy kereslet alól» amellyel a felgyülemlett tőkék ott jelentkeznek és ha ezt a megfelelő módon elvégeztük, ha ezt a fölös vásárlóerőt a közönség kezéből ki tudtuk vonni, akkor természetesen esry másik eszközzel is odahatottunk, hogy az áremelkedés megálljon, nemcsak az áraknak közvetlen kontrolljával és akkor többé nem kell attól tartanunk, hogy a valutaegység vásárlóereje csökkenni fog. Véleményem szerint Z £LZ El egfontösabb pénzügyi probléma, amelyet a háborús^ pénzügyi gazdálkodással meg kell oldani és szerintem az volt annakidején a legnagyobb hiba, hogy ezt 1914—18-ban áz akkori pénzügyi kormányzat szem elől tévesztette. Az 1914—18. évi háború befejezése után, amikor a háború pénzellátásával kritikailag kezdtek foglalkozni a szakértők, csakhamar napvilágot látott az a megállapítás, hogy a háború helyes pénzellátása az, ha ez minél nagyobb mé tékben adókból történik. Ennek a megállapításnak nyilvánvalólag az volt az elméleti háttere, hogy a legegyszerűbb vagy legalább is első látásra úgy tűnik fel, hogy a legegyszerűbb adókkal elvonni a közönség kezéből a fölös vásárlóerőt, tehát 'minél több adót kell kivetni, hogy a közönség köréből ezáltal ki lehessen vonni a fölös vásárlóerőt. Ennek is megvannak azonban a határai. Nagyon nehéz az adókkal nyomon követni mindenütt a fölös vásárlóerőt és nyomon követni azokat a megtakarításokat, amelyekre esetleg szüksége volna az államnak, mert hiszen azok sokszor olyan helyeken gyűlnek össze, ahova az adóztatással elérni nagyon nehéz. Naeyon könnyű volna adóztatással megfogni ezeket a megtakarításokat akkor, ha ezek csak a nagy jövedelmeknél állanának elő. Semmi sem volna könnyebb, mint a nagy jövedelmeket adó fejé-^ ben egészen elvenni. A valóság^ azonban az, hogy nagyon sok kis megtakarítás gyűl Össze