Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

Az országgyűlés felsőházának 56. ülése tapasztalatból állapíthatok meg — hogy tudniillik az ilyen helyzetek periodikusan jelentkeznek. Méltóztassanak visszaemlékezni a húszasévekre, ugyanilyen helyzettel álltunk szemben éveken át, akkor azután hirtelen megfordult a helyzet és olyan Özönlés mutatkozott a köztisztviselői pályák felé, hogy már értelmiségi munkanélküliségi kormánybiztosról és nem tudom mikről kellett gondoskodnunk a kapukat döngető tömegek igényeinek levezetése végett. En meg vagyok róla győződve, hogy ez a mai helyzet is osak átmeneti és egy bizonyos idŐ múlva és — mondjuk ~ konjunkturális változások következtében újra meg fog fordulni és talán megint szembekerülünk egy olyan értelmiségi túltengessél» mint amilyennel a húszas években vesződtünk- Ez azonban nem mentesíti a kormányt az alól, hogy minden eszközzel ne igyekezzék a jelenlegi bajokon segíteni és ne igyekezzék elhárítani ezt a fenyegető veszedelmet, tudniillik az egész igazgatási nívó süllyedésének vagy — mondjuk — továbbsüllyedésének veszedelmét, amely ma kétségtelenül fenyeget. Azok az úgynevezett reformjavaslatok, amelyekkel jönni fogok, ebban a tekintetben is terveznek olyan intézkedéseket, amelyek, remélhetőleg, a legnagyobb bajokat el fogják hárítani. Én — mondom — teljesen átérzem a vármegyei tisztviselői kar nehéz helyzetét, a legnagyobb szeretettel foglalkozom vele és mindent, amit lehet, megteszek ebben az irányban. Jókay-Ihász Miklós felsőházi tag úr a törvényhatóságii bizottság összetétele tekintetében hangoztatott kívánalmakat, különösen a községek helyesebb képviseletét kívánta, ha jól értettem. Azok a reformjavaslatok, amelyekkel jönni fogok, erről a kérdésről is gondoskodnak és sokkal nagyobb mértékben biztosítják a községek képviseletét a vármegyei törvényhatósági bizottságban, mint ahogyan az eddig biztosítva van, mert hiszen tulajdonképpen a vármegyének a községek képviseletének kell lennie. Azokat a választási techni kai kérdéseket, amelyeket itt a felsőházi tag úr felvetett, természetesen szintén érinteni fogja a reformjavaslat, hiszen tulajdonképpen egészen más alapokra fogja fektetni ezeknek az autonóm testületeknek összetételét. Nem akarom a mélyen t. Felsőház türelmét tovább részletkérdésekkel igénybevenni. Mégegyszer nagyon megköszönve azt a megértést, amellyel intencióim iránt viseltetni méltóztattak, kérem költségvetésem elfogadá s át. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Az idő előrehaladván, a tanácskozá'at félbeszakítom. Ülésünket délután öt órakor folytatjuk. (Szünet után.) (Az elnöki széket báró Perényi Zsigmond foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Jelentem, hogy az igazságügy miniszter úr hozzám intézett átiratában a törvényjavaslat felsőházi tárgyalásának tartamára — a házszabályok 96. §-ára való hivatkozással -- miniszteri megbízottként Antal István államtitkár urat jelentette be. Tudomásul szolgál. Folytatjuk a költségvetési törvényjavaslat részletes tárgyalását. 19kí. évi december hó 19-én. pénteken. 459 Kérem a jegyző urat, hogy a következő fejezet sorszámát felolvasni szíveskedjék. vitéz Görgey László jegyző: XII. fej. Pénzügyminisztérium. Elnök: Szólásra következik Koós Zoltán ő méltósága. Koós Zoltán: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! A költségvetési vita során felmerült néhány fontosabb pénzügiyi és mo netáris kérdéshez leszek bátor hozzászólni és szíves elnézésüket kérem, hogyha esetleg kissé hosszasabban leszek r kénytelen türelmüket igény be venni. E kérdések közül az első: a háborús pénzsziükséglet fedezésének módja adók kai és állami kölesönökkel, a második: az ár színvonal kérdése és, a harmadik: a megfelelő tartalékok gyűjtésének vagy alakításának kérdése. Ez a három kérdés azonban annyira egybefonódik és annyira része egyik a másiknak, hogy ezt a három kérdést csak együttesen lehet tárgyalni. Ha a háborús pénzszükséglet fedezését akarjuk vizsgálni, akkor önkénytelenül tolul elénk az a gondolat, hogy megvizsgáljuk az 1914—18. évi háborúnak pénzellátását és összehasonlítsuk azt a mai helyzettel. A pénzügyminiszter úr azt mondotta az idei költségvetési beszédében, hogy nem fogjuk megint elkövetni azt a hibát, mint amelyet elkövetett az 1914—18-as háború pénzügyi ellátásánál az akkori pénzügyi vezetőség, tudniillik, hogy a háborús kiadások 95%-át fedeztük kölcsönökből és 5%-át pedig adóból. Ezért bocsátott ki a magyar állam az 1914—18-as háború fedezésére 18 milliárd korona névértékű hadikölcsönkötvényt. Legyen szabad megvizsgálni, hogy mi lehetett az elgondolása az akkori pénzügyi vezetőségnek, amikor valóban a háborús kiadásokét úgy fedezte, mint ahogyan azt a pénzügyminiszter úr megállapította. Nyilvánvalólag az volt az elgondolás, hogy a háborús terhek olyan mérvű megpróbáltatást raknak a polgárok vállaira, amelyet egy generáció talán nem bir el, vagy legalábbis az akkor jelenlevő nemze; dák nein, hanem azt szét kell és szét lehet húzni egy hosszabb időre is, úgyhogy abban a következő nemzedékek is részesedjenek. Ha megvizsgáljuk továbbá azt, hogy vájjon ez az elgondolás teljesen téves volt-e, teljesen helytelen, vagy pedig volt ennek az elgondolásnak is bizonyos igazsága, akkor röviden száimot kell vetnünk azzal, hogy tulajdonképpen mit jelentett volna ennek a 18 milliárd hadikölcsönnek a szolgálata a magyar államra nézve. Nem azt a 6 százalékos kamatozást véve, amely mellett a hadikölcsönök legnagyobb része ki lett bocsátva, hanem egy 2—25 százalékos kamatozást véve, amint azt a hadikölesönöknél, vagy a háború fedezésére igénybe vett kölcsönöknél nagyon természetesnek tarthatjuk, hiszen más államokban is ilyen kamatot fizettek a hadikölcsönök után. Ennek az egész hadikölcsönnek az évi szolgálata, ha örökjáradékot akartunk volna csinálni belőle, kitehetett volna 2 százalék mellett 360 millió koronát, ha pedig egy 2'5 százalékos kamatozás mellett százesztendős kölesönt csináltunk volna belőle konverzió útján, az jelentett volna 490 millió korona évi terhet. Vájjon képes lett volna-e a magyar állam ezt a terhet elviselni? A

z 1914 : XXVII. tc.-be foglalt 1914/15. évi költségvetésben az összes állami bevételek, ideértve az üzemeket is, mert akkor még az üzemek nem voltak különválasztva az általános 71*