Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

456 Az országgyűlés felsőházának 56. ülése A vármegyei tisztikar anyagi helyzetének javításánál figyelembe kell venni azt is, hogy a vármegyei tisztikar tagjainak ma is olyan különleges kötelezettségei vannak, amelyek nagyonis az anyagiakba vágnak és amelyek más tisztviselőkre nézve nem állnak fenn ilyen mértékben. Gondoljunk ^itt elsősorban a főszolgabírókra és szolgabírákra. A főszolgabíró a járás első tisztviselője, mindenki őt tekinti a járás első emberének, neki kell társadalmi téren is vezető szerepet játszania és minden tekintetben jó példával elöljárnia. A szolgabíró pedig a főszolgabíró helyettese, akinek szintén megvannak a kötelezettségei, sajnos, anyagi fedezet nélkül. Azoktól az állami tisztviselőktől, akik ugyanabban a községiben vagy járásban laknak, akármilyen tekintélyes egyének legyenek is személyükben vagy hivatali állásuknál fogva, sohasem követelj meg a társadalom annyit, mint a főszolgabírótól vagy szolgabírótól, akkor sem, ha amazok anyagilag sokkal jobb helyzetben vannak is ezeknél. Lehetetlen helyzet az, hogy a szolgabíró és a vármegyei r aljegyző, aki a vármegyei tisztviselők zömét képezi, a IX. fizetési osztályban kezdi és a VlII-ikban végzi. Amenynyiben magasabb állás nem üresedik vagy oda saját hibáján kívül előlépni nem tud, szerenfísésen meg is öregedhetik abban. Ez esetbén az 1929. évi XXX. te. szerint megadható személyi pótlékkal együtt sem juthat el odáig, ahol a kir. bíróságnál kezdik és ahová az állami tisztviselők bármely csoportjánál mindenki feltétlenül eljuthat. Sőt a VII. fizetési osztályba a tanítók is bejuthatnak, a szolgahírók azonban nem. A főszolgabíró a VII. fizetési osztályban kezdi, de ez ránézve legtöbbször nem jelent már anyagi előnyt, mert az előzőleg megkapott személyi pótlékkal együtt fizetése már több volt mint a VII. fizetési osztály javadalma. Az 1929. évi XXX. te. nagyon szűkkeblűén kezelte a vármegyei tisztviselők fizetési osztályba való sorozását. A személyi Dntlékkal kívánt ezen némiképpen segíteni, ez azonban törvény szerint nem feltétlenül jár, hanem csak megadható, bár a vármegye ezt gyakorlatban megtagadni nem szokta,^ e mellett a lakbért csak a tényleges fizetési osztálya szerint kapja a vármegyei tisztviselő; ezt nem emeli a személyi pótlék. Ez tehát semmiképpen sem megfelelő megoldás. Feltétlenül szükségesnek tartanám, hogy a vármegyei tisztviselők, főleg az alacsonyabb tisztséget viselők magasabb állásra való alkalmaztatás nélkül is bejuthassanak magateabb fizetésig osztályba. Főleg áll ez a szolgabírákra és vármegyei aljegyzőkre, akiknek részére feltétlenül meg kellene nyitni a VII. fizetési osztályt, sőt lehetőleg a Vl-ot is, hogy így a saját nibájukon kívül magasabb állásba nem kerülő tisztviselők a hosszú szolgálat érdemes munkájával kiérdemelt helyzetet anya gilag elérhessék. Természetes, hogy az árvaszéki ülnökök részére a VI. fizetési osztályt szintén megnyitandónak tartanám. Viszont a vármegyei főjegyző, főszolgabírák, árvaszéki elnök és tiszti főügyész részére helyesnek és méltányosnak tartanám, ha az V. fizetési osztályba is előléphetnének. Nagyon természetes, teljes mértékben egyetértek az előttem felszólalt gróf Pálffy Géza Ő méltóságával abban, hogy a gyakornokok helyzetén mindenképen segíteni kell, ha a mai helyzet megmarad, a vármegyei szolgálatra jelentkezők hiányában az utánpótlásról alig lehet majd gondoskodni. Ezek a gondolatok felmerültek az 1929. évi reformjavaslat tárgyalásánál is, akkor azon 1941. évi december hó 19-én, pénteken. ban a rangban hátrább lévő tisztviselők magasabb osztályba való • előléptetését felsőbb helyről ellenezték azzal, hogy ez esetben megtörténhetnék, hogy a szolgabíró magasabb fizetési osztályban lenne, mint a hivatalvezető főszolgabíró, ez pedig a tekintély rovására eshetnék. Azt hiszem, ez most már nem lehetne akadály, hiszen az állami hivatalnoknál nagyon gyakori, hogy a hivatalfőnök fizetési osztály tekintetében hátrább van, mint egyes melléje beosztott tisztviselők. Ma, midőn & közigazgatási tisztviselők kiszállásai rendkívül módon megszaporodtak, az útiátalány rendezését is feltétlenül szükségesnek tartom. Az útiátalányok mérvét a vármegyéik és járások nagysága szerint állapítanám meg. Szükségesnek tartanám, hogy a szolgabírák részére is állapíttassák meg útiátalány, természetesen nem a főszolgabíró útiátalányának terhére, hanem attól teljesen függet•enül. A tervbevett közigazgatási reform — úgy tudjuk — a községekre is ki fog terjedni. Ezzel kapcsolatban óhajtok még szólni a jegyzők kérdéséről. Alig van olyan hivatal, amely annyira túl volna terhelve, mint a jegyzői, olyan hivatal pedig talán a világon sincs, amely olyan sokféle különböző nemű elfoglaltsággal járna, és olyan sincs, amelynek annyi felettese lenne. Az állami igazgatás különböző ágai futnak össze a jegyzőknél, amelyek mind rendelkeznek vele, adnak egyidőben utasításokat ugyanakkor, amidőn a szorosan vett közigazgatási teendőket is végeznie kellene a jegyzőnek, amelyre állásánál fogva elsősorban hivatott lenne. A jegyzőknek ismernie kell az öszszes rendeleteket akkor, amidőn azok elolvasására, alig lehet ideje. A jegyző felelős mindenért, így az adóbehajtásokért is, holott az állampolgárok adófizetőképességéről legkevésbbé tehet. Felelőssé teszik sokszor mások cselekedeteiért vagy mulasztásaiért is. Feltétle» nül szükségesnek tartom, hogy a közigazgatási reform során a jegyzők sorsáról is történjék gondoskodás. Szükséges az ő anyagi helyzetüknek és előlépési lehetőségüknek a mainál kedvezőblb biztosítása. Szükséges volna szerintem, hogy a jegyzői fizetéseket egységesen rendezve, az állam vállalja magára. A mai helyzet, amidőn ez a községeket terheli, egyenlőtlen megterhelést jelent és teljesen igazságtalan, mert hiszen a jegyzők legnagyobb részben állami feladatot teljesítenek és e mellett a községek teherbíróképessége nagyon külön

7 böző. Amennyiben a község túl van terhelve, úgyis segélyt kell megállapítani részére, ami külön hivatalos eljárást igényel. Sokkal egyszerűbb és igazságosabb tehát, ha a jegyzők fizetését központilag egységesen rendezik. A belügyminiszter úr a közigazgatásnak, közelebbről a vármegyei és községi közigazgatásnak legkiválóbb ismerője. Meg vagyok róla győződve, hogy a belügyminiszter úr a r hçnyujtandó reformjavaslatok során értékesíteni fogja az 1929. évi reformnak a gyakorlatból levonható tanulságait. Arról is meg vagyok győződve, hogy teljes mértékben szívén viseli a közigazgatási tisztviselő, így a vármegyei tisztviselők és jegyzők sorsának ügyét is. Ebben a meggyőződésben, és a belügyminiszter úr iránti legteljesebb bizalommal a belügyi tárca költségvetését elfogadom. (Helyeslés és éljenzés.) Elnök: Kíván-e még valaki a fejezethez hozzászólni'? (Nem!) A belügyminiszter úr ő niagyméltóságát illeti "a szó. vitéz Keresztes-Fiseher Ferenc belügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t.