Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

4.2 országgyűlés felsőházának 56. ülése tatni, amiként az a községi képviselőtestületi választásoknál is történik. Helyes lenne az összes választók közül való választásnál az ajánlási rendszert a vármo' gyeknél is bevezetni, amint azt az 1929. évi XXX. te. a városokra nézve megvalósította. A tapasztalat ugyanis az, hogy a törvényhatósági választásoknál nagy számmal, sok helyen százával is vannak jelöltek, aminek következtében a szavazatok rendkívül elíorgá csolódnak. Ez nagymértékben elősegíti akár egyes összetartó községek, akár jól megszervezett kisebb csoportok érvényesülését. A demagógiának feltétlenül kedvez ez, mert azt is tudjuk, hogy a hangos jelszavak által könynyen félrevezethető, szélsőséges elemek többnyire könnyebben tudnak összetömörülni, mint a megbízható, komoly gondolkozású elemek. Áll ez az utóbbi főleg a falusi jobb módú kisgazda osztályra, amely, sajnos, nagyon is hajlandó a széthúzásra és elforgácsoíódásra, talán azért is, mert tagjai sorában nagyobb számmal vannak a közszereplésre alkalmas egyének és így többen is ambicionálják ezt, viszont azután a szavazatok megoszlásával önmagukat gyengítik. A kisgyülési tagok választásánál sem tartom helyesnek, hogy a rendes és póttagok választása együttesen történik. A mai szavazási rendszer mellett nagyon könnyen megtörténhetik, hogy véletlenül éppen igen érdemes egyének maradnak le a szavazás során és szorulnak le póttagnak, esetleg éppen az utolsó helyekre. Nem kell ehhez semmiféle összebeszélés vagy ellenzéki mozgalom, elég a puszta véletlen, mert hiszen még ha előzetesen egyhangú megállapodás jön is létre a törvényhatósági bizottság vezető körei között, több száz tagból álló testületnél titkos szavazás mellett teljesen elkerülhetetlen, hogy legalább is néhány tag ötletszerűen ne töröljön egy pár nevet és ezek már valamivel kevesebb szavazatot kapnak. Az, hogy mindenki teljesen egyforma számú szavazatot kapjoa, teljesen keresztülvihetetlen és ha ez véletlenül be is következnék, akkor is csak komplikációk állnának be, mert akkor meg az iskolai képzettség, esetleg sorshúzás útján kellene dönteni, hogy ki legyen a rendes és ki a póttag. A vármegyéknél talán kevésbbé, de a városokban elképzelhető, hogy politikai alakulatok támadnak és a kisebbség, amely önálló listát nem tud állítani, a többségi pártnak legalább vezetőit szorítja ki a kisgyűlésből azáltal, hogy őket törölve a póttagok közé, sőt azok utolsó helyeire jut; tatja. A tapasztalat megmutatta, hogy a mai szavazási rendszer mellett csak ott lehetett megnyugvással lebonyolítani a kisgyülési választást, ahol a hivatalos körök valamely mesterkélt eljárást alkalmaztak, például azt, hogy a hivatalos szavazólapok egy részén már előre keresztülhúzták azok neveit, akiket póttagnak szántak vagy azt, hogy a szavazólapok egy részére az összes jelöltek neveit írták fel, más részére pedig csak azokat, akiket rendes ta goknak kívántak jelölni, vagy pedig azt, hoary a rendes tagoknak jelölt egyének nevei Változatlanul szerepeltek az összes szavazólapokon, míg a póttagoknak szánt egyének nevei helyett a szavazólapok egyrészére más neveket írtak. Az a szavazási rendszer, melynek hibáit csak ilyen mesterkéltséggel lehet korrigálni, semmiesetre sem megfelélő. Ezért tehát, amennyiben az új törvényjavaslat a póttagrendszert egyáltalában fenntartja, feltétlenül 19%1. évi december hó 19-én, pénteken. 455 szükségesnek tartom, hogy a kisgyülési tagok megválasztására nézve olyan irányú rendelkezés történjék, hogy a rendes és póttagokat elkülönítve kell megválasztani, akár úgy, hogy egyidőben két külön szavazólappal történjék a szavazás, akár úgy, hogy előbb a rendes, azután a póttagokat választják meg. Az utóbbi feltétlenül helyesebb, mert ilyenformán, aki a rendes tagok választásánál kimaradt, még mindig megválasztható póttagnak. Aki az 1929. évi XXX. te. meghozatala óta résztvett a törvényhatósági bizottsági közgyűléseken, jó] tudja, hogy a közgyűlés idejének igen naçy részét foglalják le a titkos szavazások. Ennek az oka az, hogy a törvény rendelkezése abban a tekintetben, hogy mikor és milyen esetekben kell titkos szavazást tartani, nem egészen világosak. Ezért a gyakorlatban minden választásnál, tehát a legjelentéktelenebb bizottsági tag választásoknál, még egyegy tagsági hely betöltésénél is, titkosan történik a szavazás. Épp így a tisztviselőválasztásoknál, ha egy állásra több a pályázó. A legtöbb esetben semmi értelme sincs ennek, mert hiszen a bizottságok megválasztásánál titkos szavazással is alig^ szokott valamely változtatás történni a jelöltek névsorán, úgy hogy egészen bátran meg lehetne ejteni a választást közfelkiáltással is. De tisztviselőválasztásoknál is gyakori, hogy több pályázó közül csak egyetlen komoly jelölt van, amit a szavazásnak úgyszólván egyhangú eredménye tanúsít. A helyes megoldás csakis az lehet, hogy határozottan mondja ki a törvény azt, hogy névszerinti, illetőleg titkos szavazás minden esetben, tehát a választások esetében is, csak akkor rendelendő el, ha azt vagy az elnök szükségesnek tartja, vagy pedig ha a törvényhatósági bizottságnak bizonyos számú tagja kéri. Egészen bizonyos, hogy a titkos szavazások legnagyobbrészt ilyenformán el fog maradni és a közgyűlés érdemleges munkájára jóval több idő áll majd rendelkezésre, mint ma, amidőn, ha véletlenül több jelentéktelen választás és néhány anyagi természetű ügy szerepel a tárgysorozaton, a szavazások a közgyűlés legnagyobb részét lefoglalják és a tárgysorozat fontosabb közérdekű részére alig marad valami idő. A megalkotandó közigazgatási reform kapcsán feltétlenül szükségesnek tartom '. a vármegyei tisztikar statusrendezését. Kétségtelen, hogy a nagy és felelősségteljes munkát végző vármegyei tisztikar, amely mindenkor hivatása magaslatán állt és áll ma is, sokkal hátrányosabb helyzetbea van, mint az állami tisztviselők hasonló képzettségű csoportjai. Jelenleg minden vármegye külön statust alkot és így csak kihalás vagy eltávozás esetén lehet előlépni. Aránylag sok az alacsonyabb állás és kevés a magasabb. Nem tudhatjuk, hogy a közigazgatási reform mit fog hozni, de akármit hoz is, a vármegyei tisztikar helyzetén feltétlenül lényegesen, segíteni kell. A legideálisabb kétségtelenül az volna, ha a királyi bíróság mintájára lehetne rendezni a közigazgatási tisztikar helyzetét. Hiszen a közigazgatási tisztviselői szolgálat - leginkább analóg a bírói hivatással. így éppúgy szükség van a teljes anyagi függetlenségre, mint ott; e mellett a közigazgatási tisztviselőknek éppúgy nem lehet mellékjövedelmük mint a bíráknak, mert épp úgy nem folytathatnak mellékfoglalkozást. Ha azonban ez nem volna megvalósítható, legalább az előlépésnél például lehetne venpi a bírósági rendszert. . .7 .