Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

454 Az országgyűlés felsőházának 56. ülése jóléti intézményekben való részesedés is. En attól a bizalomtól áthatva, hogy a belügyminiszter úr az ő szociális érzésénél fogva ezeket a gyors segélyként kért dolgokat is a rendelkezésére álló alapokból meg tud;ja valósítani, a költségvetést a magam részéről elfogadom. Elnök: Gróf Jankovich-Bésán József felsőházi tag úr félremagyarázott szavainak helyre igazítása címén kért tőlem szót. A szót a felsőházi tag úrnak megadtam. Gróf Jankovich-Bésán József^ Nagyméltóságú elnök úr! Mélyen t. Felsőház! Elnézést kérek, hogy csak egész rövid időre is igénybe veszem szíves türelmüket. (Halljuk! Halljuk!) Szabó János felsőházi tag úr bekapcsoldóva tegnapi beszédembe, nekem a következő kitételt tulajdonítja (olvassa): »Jankovich mélyen t. felsőházi tag úr felszólalásában azt mondotta, hogy a mezőgazdasági munkásoknak nagyszerű, jó a keresetük, elleniben súlyos hibáik vannak, mert keresetük javarészét italra költik és nem ruházkodnak.« Majd így folytatja: »Én az ipari munkások részéről szólalok fel... Szerettem volna, ha Jankovich felsőházi tag úr ezt csak egyesekre értette volna, mert £gy általánosítva kellett értenem, már pedig általánosítani nem lehet. A vezető osztályok részéről is történnek kilengések és nem szabad, hogy mi munkások általánosítsuk ezt a vezető osztályokra... ugyanúgy kérem, hogy a mezőgazdasági munkásokra vonatkozólag se legyen ez általánosítva, mert bármennyire fordul is közöttük elő olyasmi, hogy isznak és nem ruhára költenek, a mindennapi kenyeret asztalukra mégis csak ők termelik.« Ezzel szemben én tegnapi beszédemben a küvetkező ket mondtam (olvassa): »A munkakedv csökkenése, amire előttem Purgly ő exeelleneiája is rámutatott, több okra vezethető vissza, ame lyekkel nem óhajtok részletesen foglalkozni, de kétségtelen, hogy a múltban elkövetett hibákhoz ma már hozzájárul az a körülmény is, hogy a munkás nem tudja kielégíteni vásárlási igényeit, mégpedig elsősorban nem tudja a ruházkodás terén. Ennek következménye az, hogy a felesleges pénz nem az életstandard emelésére fordíttatik, hanem a korcsmákba vándorol. Egyes vidékeken a pálinkafogyasz" tás ijesztő mértékben megnövekedett.« Igen t. Felsőiház! Nem akarok a felsőházi tag úrral polemizálni, csak rá akarok mutatni arra, hogy milyen veszélyes az, ha a beszédekből kiragadnak egyes tételeket anélkül, hogy ennek a kérdésnek tendenciáját, irányát vagy megértenék, vagy meg akarnák érteni. Világosan kilátszik az én beszédemből, hogy ennek a beszédnek épp ellenkező célja van, mint amit az igen t. felsőházi tag úr ennek a beszédnek imp utálni akar. Én ezzel rámutattam arra, — különben ez nem magyar, de európai jelenség — hogy mindenütt, ahol keresményét az illető munkás, — de nem is kell annak munkásnak lennie — nem tudja ruházkodásra, vagy arra a célra fordítani, amire akarná, természetes, hogy haszontalan célokra fordítja. Tehát én itt inkább a kormány figyelmét felhívtam arra, tegye lehetővé a munkásoknak azt, hogy megfelelően ruházkodjanak, és ne vándoroljon a pénz nem kívánatos célokra, mert az, hogy a szeszfogyasztás és különösen a pálinkafogyasztás emelkedett, bizony nagyon szomorú tény, amit azt hiszem kötelességem is a t. kormány tudomására hozni. Ez azonban, — mint említettem — nem is magyar jelenség, hanem általános európai jelenség, ami mindenütt és mindig, ahol háborúk vannak, 194-1. évi december hó 19-én, pénteken. fellép. Tovább nem is akarom az igen t. Felsőház figyelmét és türelmét igénybevenni, csak le akartam szegezni azt, hogy a felsőházi tag úr az én beszédemet nem értette meg. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra jelentkezett Jókay-Ihász Miklós felsőházi tag úr. Jókay-Ihász Miklós: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! A belügyminiszter úr úgy a képviselőházban is bejelentette, mint a törvényhatósági bizottsági és képviselőtestületi mandátumok meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatban is jelzi, hogy rövidesen b et erjesztésre kerülnek a közigazgatási reformjavaslatok. Ezzel kapcsolatban vagyok bátor néhány gondolatot felvetni és a belügyminiszter úr szíves figyelmébe ajánlani. Az 1929. évi XXX. te. a törvényhatósági választásokra lehetőleg minél nagyobb választókerületek alakítását írja elő. A gyakorlatban ez egyáltalán nem vált be. Miután a választásnál elegendő a relatív többség, ma egyetlen olyan község, amelyben érősebb az összetartás, főleg, ha nagyobb községről van szó, könnyen kiszoríthatja a többieket és az Összes tagsági helyeket magának szerzi meg a kerületben. Ugyanez megtörténhetik természetesen pártokkal is, bár ezek a vármegyékben jelenleg még nem igen vannak kialakulva. Ezzel szemben a közérdek azt kívánja, hogy a vármegyének lehetőleg minden része megfelelő képviselethez jusson a törvényhatósági bizottságban. A legideálisabb az lenne, ha minden község külön választókerületet alkothatna, ez azonban nem vihető keresztül, miután nagy számmal vannak egészen kicsiny községek is. Mindenesetre arra kell törekedni, hogy ahoi csak a község nagyságánál fogva az megvalósítható, külön választókerületet képezzenek az egyes községek, ahol pedig ez nem volna lehetséges, ott is csak kisebb számú, mégpedig egymáshoz közeleső és bizonyos közös érdekekkel is egybefűzött községeket csatoljunk össze. Ez esetben, ha nem is jut minden kis községre külön bizottsági tag, mégis sokkal inkább a saját képviselőjüknek fogják tekinteni a választók a szomszéd és velük közös érdekkörben élő községből választott bizottsági tagot, mint azt, aki esetleg a tizedik községből való és ők esetleg nem is ismerik. Nem tartom szerencsésnek, hogy az összes választók közül és az érdekképviselet részéről történő választásnál a rendes és póttagok választása együtt történik, és hogy azok, akikre több szavazat esett, lesznek a rendes, a többiek a póttagok. Még az esetben is, ha esetleg megegyezés jön létre a jelöltekre nézve és ezt nagyjában # meg is tartják, titkos szavazás mellett teljesen elkerülhetetlen, hogy különösen nagyobb kerületeknél nagyszámú törlést és változtatást ne eszközöljenek a választók. Miután pedig éppen az ismertebb egyéneknek van rendszerint több irigye és ellensége is, ilyen módon gyakran éppen azok szorulnak le póttagnak, vagy maradnak ki teljesen, akik a megválasztásra legérdemesebbek lennének. Áll ez főképpen az összes választók közül történő választásnál, de áll kisebb mértékben az érdekképviseleti választásnál is. A helyes megoldás csakis az lehet, hogy a rendes és póttagokat éppúgy, mint a legtöbb adófizetőknél történő választásnál külön listán vagy szavazólapokkal válasszák. Ha a szavazás nem volna egymásután megejthető, a rendes, illetőleg póttagokra, úgy egyidjűleg is le lehetne azt foly-