Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

Àz országgyűlés felsőházának 56. ülése gára a polgárságra, — amelyet az Önkormányzat alapjában megillet — másrészt azokra, akik az önkormányzati közigazgatást hivatásszerűen vállalják, elsősorban az önkormányzati tisztviselőkre. Az első kategóriába tartozók a közigazgatási reform számára témát nem adnak, kiválasztásuk alkotmányjogi kérdés. Annál nagyobb a vita az Önkormányzat hivatásos elemei, elsősorban a tisztviselők, és főleg az alkalmazásuk módjának kérdésében. Hogy az önkormányzati tisztviselők alkalmazása az önkormányzat fogalmába tartozik, ez nem vitás. De amint az önkormányzatnak az állami hatalomból való származtatása mellett is beszélhetünk önkormányzatról, úgy az önkormányzati tisztviselők állami kinevezése sem szünteti meg az önkormányzatot, csak megszűkíti. Kérdés, megokolt-e ez a megszűkítés. Ezt a kérdést — racionálisan nézve a problémát — a helyi közigazgatásban folyó állami és önkormányzati tevékenység aránya kell hogy eldöntse. Az újkori közigazgatás kifejlődése előtt az állami igazgatási tevékenységnek köre a magántevékenység mellett aránylag kisterjedelmű volt, és ami a magántevékenységből a közfeladatok közé lassankint átszivárgott, az is önkormányzati, mégpedig túlnyomórészt városi hatáskörként jelentkezett. Ebből a helyzetből folyt, hogy az állam az általános közigazgatás számára, pénzügyi okoknál fogva is, saját helyi közigazgatási szervezetet nem épített ki, hanem az önkormányzat szervezetét használta fel, mégpedig egészében — ez az átruházott hatáskör — vagy pedig később közvetlenül is az egyes tisztviselők igénybevételével, ami elsősorban az anyakönyvi igazgatásban következett be. Ez volt az az út, amelyet az állam mindinkább követett^ és amely felé az állaim tevékenységének legújabbkori kifejlődésével szükségképpen terelődött. Ma ott állunk, hogy az önkormányzat szervei sokkal•. nagyobb mértékben végeznek állami funkciókat, mint önkormányzatiakat. Nem meglepő tehát, ha előtérbei lépett az a gondolat, hogy az önkormányzati tisztviselőket az állam nevezze ki. Azok az anomáliák, amelyek az önkormányzati tisztviselők választásánál — különösen a kiválasztást illetően — többé-kevésbbé mutatkoztak, csak alátámasztják az alapvető irányzatot. Ha állampolitikai szempontból nézzük a problémát, az, önkormányzati tisztviselők állami kinevezése elől mereven nem zárkózhatunk el. A közigazgatás eredményessége mindenesetre azt kívánja, hogy a mind nagyobb terjedelmű állami közigazgatás helyi szervei személyileg is a legjobban választassanak ki és közvetlen alárendeltségi viszonyban legyenek a kormánnyal, ezt az állami kinevezés tagadhatatlanul jobban biztosítja, mint az önkormányzati választás, és az önkormányzati tisztviselők csak közvetett függése a kormánytól. Kérdés azonban, hogy miiképpen biztosítsuk, amire — ha önkormányzatot akarunk — feltétlenül szükség van^ az önkormányzati elhatározás érvényesülését államilag kinevezett önkormányzati tisztviselők esetében. Ez csak az önkormányzati elemeknek, vagyis a polgárság képviseletének az önkormányzati hatáskörben hatályos módon való érvényesülésével történhetik. Ennek alapfeltétele, hogy az önkormányzat teendőit is ellátó állami tisztviselők nem lehetnek tagjai az önkormányzat testületeinek; a függőség okából helyes, ha az önkormány zai tisztviselők sem tagjai. Magától érte194-1. évi december hó 19-én, yéniekeyi. 451 tődő. hogy önkormányzati vonatkozásban az államilag kinevezett tisztviselők . az önkormányzat testületi szerveinek, valamint a polgármesternek, mint önkormányzati szervnek, alá kell hogy rendelve legyenek. Annak, hogy az államilag kinevezett tisztviselők nem helyi emberekből kerülnek ki, nincs jelentősége. Az ügyek nagyrészénél rendszerint közömbös az, hogy a tisztviselő odavalósi-e, vagy sem, ha pedig helyi szempontok vannak, nincs az az államilag kinevezett tisztviselő, aki el tudna zárkózni a tárgyilagos helyi szempontok érvényesülése elől. A városok szervezeti reformjánál még nagyobb fontosságú és sürgős rendezésre vár a városok pénzügyi helyzete. A pénzügyminiszter úr a képviselőházban a múlt évben tett nyilatkozata szerint a mai . pénzügyi helyzet a városok minden egészséges fejlődését akadályozza, de bátran hozzátehetjük, hogy már kialakult feladatkörük ellátását is alig teszi lehetővé. A városok pénzügyi képe ,a külön lapra tartozó, de lényegében azonos helyzetű Budapest főváros kivételével a következő: 1941-ben a törvényhatósági jogú városok háztartási szükséglete 78 millió, ebből az általános igazgatásra esik 26 millió, az állam által átruházott kiadásokra 9 müió pengrő; a megyei háztartások szükséglete 70 millió pengő, általános igazgatásra esik 28 millió, az állam által áthárított kiadásokra 8 millió pengő. A törvényhatósági városok pótadóból fedezendő kiadása 13.1 millió pengő. A megyei városoké 13.4 millió pengő. A községi pótadók átlagos százaléka 76.1%, illetve 71.6%. E képet még azzal kell kiegészítenünk, hogy városaink drága függőkölcsönökkel kénytelnek operálni, amelyek a pótadóbevételeknek több mint kétötödét igénybe veszik. A városoknak immár krónikussá vált súlyos pénzügyi helyzete, — amelyen egy-egy kormányhatósági részletrendelkezés időnkint és helyenkint valamit segített, alapjában azonban nem orvosolta azt, — köztudomásúlag abból állott elő, hogy az állam a maga feladatkörébe tartozó teendőket mind nagyobb számban a városokra hárította a nélkül, hogy az ezzel járó költség fedezetét a városoknak rendelkezésére bocsátotta volna, vagy pedig képessé tette volna a városokat arra, hogy azokat a feladatokat lakosságuk teherviselő képességének számbavételével elvállalhassák. Avárosoknak tehát kétféle pénzügyi problémájuk van: az egyik az állam helyett végzett feladatokból eredő kiadások megtérítése, a másik önkormányzati feladataik számára a pénzügyi alap megteremtése. Az előbbi tulajdonképpen elszámolási kérdés, az utóbbi az önkormányzat egyik problémája. Az önkormányzat lényegéhez tartozik, hogy pénzügyi előfeltételeit maga teremtse meg. E tárén a városok vagyonuk gyümölcsöztetése, üzemi gazdálkodás és közüzemi járulékok vtt^y díjak szedése tekintetében^ — ha a kormányhatóságtól függően is — elég szabadon mozoghatnak, legalábbis nem találíkoznak az állam versenyző érdekeivel. Nem így a legjelentősebb bevételi forrásoknál: a közszolgáltatásoknál. Anniik folytán ugyanis, hogy ugy az állami, mint az önkormányzati közigazgatásnak feladatai ellátására egy és ugyanabból a forrásból, az állampolgárok zsebéből, kell a pénzt előteremtenie, fejlett közigazgatás mel

: lett és még inkább ha ennek súlyos gazdasági viszonyok közt kell működnie, a kétféle — a*