Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

434 Az országgyűlés felsőházának 56. ülése amelyeket fel fogok sorolni — teljes bizalommal viseltetem. Mélyen t. Felsőház! A leggondosabb mérlegelés, a legkörültekintőbb eljárás esetén is egy kiadott rendelet kapósán mégtörténik, hogy nem az intézkedő hatóság hibájából, hanem a végrehajtó szervek téves értelmezése, vagy intézkedése következtében olyan anomáliák fordulnak elő, amelyek alkalmasak a királyi kormány szándékainak félreértésére és nagyon sokszor zúgolódó, ellenséges érzületek kiváltására. Mint a gyakorlati élet embere, egy pár konkrét esetet, mint példát, fogok itt felhozni, amelyek élénk világot vetnek arra, hogy sokszor milyen nagy különbség van az elgondolás, a jószándékú terv és annak gyakorlati kivitele közt. Az egyik júniusi ülésünk alkalmával Jókay-Ihász ő méltósága, felsőházi tagtársam az előző közellátási miniszter úrnak egy intézkedését megtámadta, s azt kívánta, hogy a cséplés ellenőrzésénél ne vegyék együvé a harmadosztályú gabonát, az ocsút, a szemetet, mert ennek együvé vételéből kifolyólag az elszámolásnál bonyodalmak és komplikációk fognak előállni. Az akkori közellátási miniszter úr ígéretet tett, hogy amennyiben a viszonyok megengedik és a körülmények lehetővé teszik, ő majd fog módot találni arra, hogy az ebből a sajnálatos intézkedésből előállható visszásságokat kiküszöbölje. A rendelkezés t érvényben maradt, a hibás rostaalját, ocsút és harmadosztályú gabonát együtt vették bruttóként az Összterméssel és valóban bekövetkeztek azok a kellemetlenségek, amelyek nagyon sok panaszra adtak alkalmat. Egyik következménye volt en nek az intézkedésnek, hogy az elszámoltatás következtében nagyon sok ember, éppen kisember, vetőmag nélkül maradt. Bár, mint értesültem, a közellátási miniszter úr ő exoellenciája intézkedett, hogy a vetőmagot ne bántsák, de az idei vizes esztendő ben nagyon sok szénijeit volt -a gabonában és azonkívül a termésnek egyharmadiáit be kellett szolgáltatni, így előállt az a helyzet, hogy nem maradt elég vetőmagjuk a kisembereknek a törpegazdaságok részére, akik érdekeiket nem is tudták megvédelmezni. Hogy ez igaz, bizonysága az, hogy olvastam egy gazdasági lapban egy jószándékú intézkedésnek a kilátásba helyezését, hogy amennyiben lehetséges, és amennyiben a viszonyok megengedik, — mindig ezt a kettőt fiallani, — a királyi kormány, illetőleg a közellátási kormány a hiányzó vetőmag pótlásáról intézményesen gondoskodni fog. Hogy az időhöz kötött gazdaságnál mit jelent ez a »majd, ha a körülmények megengedik«, ennek tárgyalásába nem akarok részletesen belemenni, csak annyit említek meg, hogy november végén, amikor már a tizenkettedik óráról lehetett beszélni, a birtokomat körülvevő kicsiny gazdálkodók, kisbérlők és törpebirtokosok kétségbeesve jöttek, hozzám: »Méltóztassék segíteni rajtunk, mert parlagon marad a földünk, mert a gabona egyrészét be kellett szolgáltatni. Megmaradt a szemét, vetőmag pedig nem áll rendelkezésre.« (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, mert nem lehet hallani a szónokot! Muzsik Olivér: Miután szép szavak, kilátásba helyezett Ígéretek helyett gyakorlatilag szeretek szolgálatára állni a hozzám forduló embereknek, cselédeim gabonáját, amelyet ezután szándékoztam kimérni, ajánlottam fel a Hombárnak azzal a kikötéssel, hogy nem viszi el ismeretlen helyre, ahol soha többé nem lért19Jfil. évi december hó 19-én, pénteken. juk, hanem magtáramból fogja kiméretni ezeknek a kisembereknek vetőmagul. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban azzal a tiszteletteljes konkrét kéréssel járulok a közellátási miniszter úr ő excellenciájához, hogy az eljövendő gazdasági évben a cséplőgépek niegszámoltatásánál, — ha már ez a pohár nem múlhat el tőlünk, — csak azokat a kenyérmagvakat méltóztassék felszámoltatni, amelyek emberi élelmezésre alkalmasak. Ahogy Jókay—Ihász Ő méltósága kérte, legyen a kimutatásba felvéve a harmadosztályú gabona, az ocsu, a rostaalja és — amiről szintén nem történt intézkedés — a póriasra is számíttassék le bizonyos mennyiség, azonkívül a vetőmagot rostálni kell. Szintén vitás, hogy a vetőmagból kirostált gabona alkalmas-e élelmezési célokra. (Egy hang a középen: Beszáradás!) Ha ez megtörtféinik, nem fog előfordulni, hogy a kormánynak utólag kell a fejét törni azon, honnan szerez vetőmagot, mert tulajdonképpen túlméretezett igénybevétel történt. A gabonával kapcsolatban a rekviráiások folyamán, ha nem is kényszer, de bizonyom nyomás történt a gazdasági cselédekre és a velük rokon kategóriákba tartozó kisemberekre, hogy vélelmezett feleslegüket ajánlják fel, adják oda. Az én gazdaságomban ilyen felajánlások az én szelid befolyásolásomra történtek is. Ha a közélelmezési miniszter úr Őexcellenciája minden, az emberi táplálkozásra szükséges és alkalmas élelmet, lisztet, kenyérmagvat igénybevesz, azért nem gáncs és bírálat, hanem hálás köszönet és dicséret illeti. En az igénybevételnek a gabonaminőségben történő része ellan szeretnék óvást emelni. A régi világban úgy voit, hogy az ilyen kisgazdálkodók a terményeiket megőrölték, a lisztet eladták, a korpát pedig felhasználták jószágaik takarmányozására, teheneik tej éltetésére, a sertéshizlalás megindítására. Az a tiszteletteljes kérésem a közélelmezési miniszter úr őexcellenciájához, hogy ne csak a gazdasági cselédeknél, hanem az ilyen kisebb gazdáknál is, akik kénytelenek tulajdonképpen ilyen helyes, okos, belterjes gazdálkodást folytatni, hogy terményeiket feletessék, méltóztassék talán úgy intézkedni, hogy a fejkvótán felül maradó, felesleges, tehát igénybe vehető gabonát az illetők őröltethessék ki, a kormány vegye igénybe a lisztet akár a malom útján, akár pedig másféleképpen, ahogy ezt a legjobban meg tudja oldani; a korpa pedig adassék vissza a kistermelőnek azért, hogy tejelő teheneit abrakolni tudja és a sertéshizlalást megindíthassa. Egy középbirtokon, ahol mondjuk, 20 komm©nciós cseléd van, szerény számításom szerint körülbelül 30 métermázsa korpa vándorol ki a birtokból, úgyhogy az soha többé oda vissza nem kerül. Az a bürokratikus elgondolás, hogy majd valahonnan korpát fognak kiutalni, a városoktól, falvaktól távoleső tanyai lakosokra nézve teljesen illuzórins dolog, mondhatnám majdnem lehetetlenség, mert járatlan utakról van szó, amelyeket télen megközelííteni sem lehet és a puszták és falvak lakói nem hajlandók drága pénzért visszavásárolni azt a korpát, amelyet becsületes munkával hűségesen megszolgáltak. Szó lehet még arról, hogy a fejkvóta alapján visszamaradó korpa esetleg elegendő volna annak a gazdasági cselédnek is belterjes gazdálkodás mellett. Az a korpamennyiség azonban t. Felsőház, amely az ő saját részére a megőrölt lisztje után fennmarad, — még ha 3—4 családtagot számltunk is — még tejelő tehenei-