Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-55

430 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése 1941. évi december hó 18-án, csütörtökön. földi, de külföldi szakértők előtt is kifejteni és ők még sokkal nagyobb százalékkal emelték ezeken a cimeken a szükséges bankjegyforgalmat, mint én most tettem. Meggyőződésemet követve, nem mentem ezekre a magasabb számokra át. Ez is tökéletesen megnyugtat: a pénzoldalon tehát veszély nem fenyeget. Van a másik oldal, az áruoldal. Az áru oldalon kétségkívül kevesebb kitt az áru, mint amire szükségünk volna, de ez a háború velejárója, mert a termelés tekintélyes része le van kötve a hadsereg részére, civil szükségletekre nem gyárthat és azt viszont el kell ismernünk, hogy a jelen viszonyok kezt az eláő a hadsereg. (Ugy van! Úgy van!) Azt hiszem, ebben valamenyien egyetértünk. Itt van tehát a nehézség. Ez okozza, hogy kénytelenek vagyunk mind erősebben és erősebben a io^yasztást racionalizálni, hogy erről az oldalról baj ne érhessen. Természetes, hogy ugyanakkor törekedni kell arra is, hogy a termelést minél erősebben emeljük, hogy a jelentkező vásárlási igényt ki tudjuk elégíteni. Ez. természetesen elméletben sokkal egyszerűbben hangz k, mint gyakorlatban, ahol rendkívül sok nehézséggel függ össze, de véleményem szerint, ha az elvi elgondolás tiszta, akkor az intézkedések is sokkal energikusabbak és sokkal célravezetőbbek lehetnek. Joggal felvetheti azonban valaki azt a kérdést, hogy ha tehát a pénzoldalon nincs baj és az áruoldalon csak egy háborús nehézség, — a bajt nem is akarom mondani — vájjon a magyar árnívó miért emelkedett. Mert a magyar árnívó kétségen kívül, emelkedett. Ennek konzekvenciáját is le kell vonnunk- Holnap délelőtt ismét levonjuk egyik konzekvenciáját az én reményem és elgondolásom szerint, utoljára, mert meg fogjuk állítani ezt a folyamatot, amelynek kialakítása azonban tudatos volt. Ha ugyanis azt nézem, hogy mi volt az oka a magyar árszínvonal emel&edésének, akkor négy körülményt találok. Az egyik volt a háború kitörése után a külföldről behozott nyersanyagok áremelkedése. Ez teljesen hatalmunkon kívül állt. Lehetett volna talán és el is hangzott régebben egy indívány, hogy az ebből eredő áremelkedéseket viselje a köz, tehát a kincstár. Adjuk a nyersanyagot változatlanul az úgynevezett békebeli áron és a békebeli ár és a háborús ár közötti különbözetet viselje a kincstár, öseintén bevallom, mélyen t. Felsőház, ha csak ezt az egy okot láttam volna, amely árainkat megbolygathatja, javaslatot is tettem volna arra, hogy ezt vállaljuk el. De egy okot kikapcsolni és másik hármat érvényesülni hagyni, ennek nem lett yolna értelme. A másik ok, amely a termelési költségekre, ezeken keresztül tehát az árakra is emelőleg hatott, az volt, hogy szociális törvényhozásunk éppen az 1938. évre és az 1939. év első felére esett, a meghozott törvények végrehajtása viszont nagyrészt csak az 1939. augusztus 26-a utáni időben történt meg. Volt ugyan, amit azonnal végrehajtottunk, a legnagyobb rész azonban csak későbben került végrehajtásra. Az viszont természetes, hogy a szociális törvényhozás a termelő anyagi megterhelésével jár, akinek ezt viselnie kell. Ahol pedig erre megvan a módja, azt áthárítja a fogyasztóra, ami megint magától értetődőleg az árakon jut kifejezésre. A harmadik ok az volt, hogy az 1939 aüguszvisszacsatolás előtti területét Magyarországnak, tehát a trianoni Magyarország bankjegyforgalmát, az körülbelül 500 millió pengőt tett, — kerek számokban beszélek — ma pedig 1800—1900 millió pengőt tesz. Természetesen nagy különbség van az akkori ország és a mai oi szag között nemcsak a lakosság: száma és területének nagysága tekintetében, de van egy strukturális különbség is az akkori ország és a mai ország között» azonkívül van egy gazdaságpolitikai különbség is. Az 500 milliós bankjegyforgalom egy tökéletesen deflációs korszak végére esett, amikor talán helyesen, de deflációs politikát folytatott a kormány, annak összes hátrányaival, veszedelmeivel és bajaival küzdve. Kétségtelen, hogy deflatált állapotban volt a bankjegyforgalom és így tett ki 500 millió pengőt, amit röviden az is mutat, hogy a fejenkénti kvóta 50 pengő körül volt. Ez még a legmezŐgazdább mezőgazdaországnak is kevés, úgyhogy ha normális bankjegyfoigalom lett volna, akkor körülbelül 750—800 milliós bankjegyforgalom felelt volna meg a 95 millió lakosú Magyarországnak. Hozzájöttek az új területek egymásután, a Felvidék, Kárpátalja, Kelet-Magyarország, az erdélyi területek és Délvidék teiülete -— mert itt nem tudom kihagyni a Délvidéket — és ennekfolytán a bankjegyforgalom 500 millió pengővel kellett hogy emelkedjék. Ez volt az az Összeg, amelyért a cseh koronát, a leüt és a dinárt beváltottuk. Ez tehát már magában kitett volna 1300 millió pengőt a mai 1£00 millió pengővel szemben. Céloztam az előbb egy strukturális változásra. Ez abban áll, hogy az utóbbi három esztendőben az ország tisztán mezőgazdasági jellegéből veszített és erős iparosodó jelleget vett fel a mezőgazdasági jelleg mellé, hiszen ha csak egy pillantást vetünk az iparban foglalkoztatott munkások számára, azonnal látjuk, hogy egészen más iparral rendelkező ország a mai Magyarország, mint az, amelyet trianoni Magyarországnak neveztünk. Ha viszont megnézzük azt, hogy a különböző országok bankjegyforgalma hogyan alakul, akkor látjuk, hogy egészen határozottan kifejezésre jut az ország ipari jellege. Minél inkább iparosodott egy ország, annál magasabb bankjegyforgalma van. Svájcnak például, úgy tudom, 460 pengő fejenkinti bankjegyforgalma van, Angliának fejenkint 260 pengő. Nálunk meg 1343» pengő. Jó, nem vagyunk ott iparosodásban, ahol ezek az országok, de nem is vagyunk ott az iparosodásban, mint Bulgária, mondjuk, ahol 64 pengő volt a fejkvóta az utolsó megkapható adatok szerint. Romániát nem veszem, mert ott gazdaságilag már új helyzet van. Ez maga is involválj&

f azt, hogy az az előbb 1300 millióra kiszámított bankjegyforgalom magasabb legyen es nyugodtan lehet venni körülbelül 20—25 százalékot azon a címen, hogy az ország gazdasági struktúrája bizonyos mértékben megváltozott. Ha ezt hozzáadom, akkor eljutok egy 1600—1700 milliós számhoz, amely közel van a mai tényleges állapothoz. A differenciát részben a thezaurálásban látom. Több pénzt tartanak otthon az emberek, mint azelőtt. Csináltam egy pár próbát a vállalatoknál. Több pénzt tartanak a kasszában váratlan kiadásokra, minden okadatolás nélkül. De az erdélyi nyereménykölcsÖn jegyzése is azt mutatja, hogy sok bankjegy van az egyes zsebekben, tehát nem vagyok mestsze a valóságtól, ha ezt a thezaurálást körülbelül 200 millió pengőre becsülöm. Alkalmam volt ezt a gondolatmenetet nemcsak bel-