Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-55
Az országgyűlés felsőházának 55. illése pénzben akarja látni, hanem az erős gazdasági életben és az erős hadseregben. Tudom, hogy ez nagy erőfeszítéseket igényelt a múltban és nagy erőfeszítéseket fog igényelni a jövőben is. Amikor a költségvetéssel foglalkozunk, akkor előre szoktunk tekinteni, de méltóztassanak megengedni, hogy egy pillanatra vissza is tekintsek, annaík ellenére, hogy a költségvetéssel foglalkozom; visszatekintsek arra az áldozatkészségre, arra a hihetetlen erőfeszítésre, amelyet a magyar nép az elmúlt három esztendőben kifejtett. Méltóztassanak visszagondolni arra, hogy mi volt az a hadsereg, amely évekkel ezelőtt rendelkezésre állott és méltóztassanak arra gondolni, hogy például vasárnap, amikor a hosszú harcok után visszajövő csapatotkat üdvözölhettük, még mindig milyen jó állapotban volt az egész felszerelés, nem is beszélve arról, hogy milyen kifogás. talán szelleme van a legénységnek és a tisztikarnak. Ez természetesen nem ment anélkül, hogy államadósságaink ne emelkedtek volna. A hadsereg felszerelése önként értetődőleg temérdek pénzbe került. Amint már a képviselőházban is megemlítettem, itt is bejelentem, hogy a mii-. liárdos beruházási programm, amelyet az országgyűlés 1938-ban szavazott meg, ma már tulajdonképpen 4'5 milliárdos programmra bővült ki, amely lényegében a hadseregre fordíttatott. Ebből 2300 millió pengő ki van fizetve, 220O millió pengő pedig olyan természetű szállítások ellenértéke, amelyeknek gyártása vagy még folyamatban van, vagy amelyek számláinak felülvizsgálata van folyamatban s még nem esedékes. Azt méltóztatnák azonban kérdezni, hogy miből fizettük ki a 2300 millió pengőt? Ebből 1100 milió pengőt adókból fizettünk ki és 1200 millió pengő erejéig terheltük meg adóssággal az államkincstárt. Bevallom őszintén, szeretek erről beszélni, mert ezt munkám egyiík nagy eredményének tartom. Ketten vagyunk Európában, a németek és mi, akik meg tudtuk csinálni, hogy a felét adóból tudtuk fedezni és a felét kölesömökből. Legyen szabad ezzel kapcsolatban rámutatnom arra, hogy az 1914—1918-as világháborúban 5%-ot fedeztünk adóból és 95%-ot kölcsönökből. Hogy aztán hol végeztük, azt tudjuk. Igaz, hogy ennek más okai is voltak, például a forradalmak, de mindenesetre pénztechnikai szempontból ez már a betegség csíráját hordta magában. Mélyen t. Ház! Az államadósság nagysága 3545 millió pengő, kereken 3 és félmilliárd. Ha ezt összehasonlítjuk a nemzeti jövedelemmel,, amit a megnagyobbodott országban Bácska nélkül, mert erre még nincs becslésem, 7—l l Í2 milliárdra becsülhetünk, azt látjuk, hogy az évi nemzeti jövedelemnek mintegy a fele összege az, ami mint államadósság, ránknehezedik. Ez nem mondható túlzott államadósságnak s azt hiszem, van néhány pénzügyminiszter Európában, aki nagyon szívesen cserélne ebben a vonatkozásban is velem. Ha viszont azt nézzük, hogy mekkora részét veszi igénybe a költségvetésnek 3 és félmilliárdnyi államadósságnak a szolgálata, tehát kamatszolgálata és tőketörlesztő szolgálata, akkor azt látjuk, hogy 61%-a az egész költségvetésnek az az összeg, amelyet a kölcsönök kamatainak megfizetésére, valamint tőketörlesztő szolgálatára fordítunk, ahol mindjárt meg kell jegyeznem, hogy igen jelentős tőketörlesztő szolgálatot irányoztam elő a költségvetésben. Tavaly még csak 37 milliót fordítottunk tőketörlesztésre, ebben a költségvetésben 9U1. évi december hó 18-án, csütörtökön. 429 pedig 82 milliót fordítunk adósságok visszafizetésére. Lehet, hogy ebben nem vagyok túlságosan modern, mert nekem az a véleményem, hogy az adósságot nemcsak megcsinálni, de visszafizetni is kell. (Helyeslés.) Mélyen t. Ház! Most vessünk még egy pillantást egy kimutatásra, amely az államadósságok megoszlása tekintetében, azt hiszem, csak megerősíti azt a megnyugvást, amelyet ezek az adatok kell hogy bennünk keltsenek. Ha nézem azt, hogy ez a 3545 milliónyi államadósság mikor és milyen jogcímeken keletkezett, akkor a következő képet kapom: 758 millió, tehát kereken 760 millió a háborúeiőtti államadósságok összege, amely a régi Magyarországot terhelte s amelyből 760 milliónyi rész esik a megmaradt trianoni Magyarországra, úgyhogy ez olyan kérdés, amely tökéletesen a múlté. Az 1924-es szanálási, úgynevezett népszövetségi kölcsönből fennáll 164 millió. Az 1931-es gazdasági krízis alkalmával 478 millió adóssága keletkezett a kincstárnak; ebbe beleértem azokat a terheket is, amelyeket a gazdaadósságok rendezésével kapcsolatban kellett az államnak vállalnia. 589 millió adósság áll fenn a nemzeti beruházási programmal kapcsolatban. Méltóztassanak a milliárdos programm konstrukcióját visszaidézni emlékezetükbe. Ezen a címen — mondom — 589 millió adósság áll fenn. A honvédelmi törvény alapján igénybevettünk 493 millió pengőt, a visszacsatolásokkal kapcsolatban pedig 551 milliót. A további adósság, amely terheli az államot, a bankjegyek beváltásával, tehát a cseh korona és a len-bankjegyek beváltásával kapcsolatos, mert a dinár nincs még benne, a költségvetésben sincs benne a déli terület. Ezzel kapcsolatban 294 millió adósság áll fenn s kisebb kölcsönökből még 218 millió. Ha ezt a megosztást nézi az ember, akkor igazán megerősödhetik a megnyugvás érzése. Nézve a célokat, amelyekre a kölesönök felvétettek és egyenként , véve az egyes kölcsönöket, az egész helyzet véleményem szerint rendkívül megnyugtató. Azt lehet tehát mondani, hogy a költségvetés, az államháztartás vezetése, az állami adósságok oldaláról a gazdasági élet stabilitását nemcsak hogy nem fenyegeti semmiféle veszély, hanem ellenkezőleg, ez a költségvetés van hivatva arra, hogy a gazdasági életet minél erősebben alátámassza. Ez volt az egyik legfontosabb célkitűzésünk a költségvetés összeállítása alkalmával. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel kapcsolatban áttérjek egy másik kérdésre és ez az a kérdés, amit röviden a pénzérték állandóságának szoktunk nevezni. Az elfogadott felfogás szerint a forgalomban lévő bankjegymennyiségnek a forgalomba kerülő fogyasztásra szánt javak mennyiségével egyensúlyi helyzetben kell lennie. Annak a vásárlóéi őnek tehát, ami forgalomba jön, árut kell találnia, amit elfogyaszthat, levonva természetesen a takarékossági részt és viszont annyi árut keli termelni, hogy az az ember kezébe kerülő bankjegyekben jelentkező vásárlóerőigényt ki tudja elégíteni. Ebből világosan látszik, hoay két oldala van a kérdésnek, egy úgynevezett pénzoldala és egy úgy úgynevezett áruoldala. Méltóztassanak megengedni, hogy néhány ípercre mindegyikkel foglalkozzam. A pénzoldalt úgy szoktuk mérni, hogy a bankjegyforgalmat vesszük alapul és onnan állapítjuk meg, hogy vájjon nincs-e túlzottan sok vásárlóerő forgalomban. Itt is nehezen összehasonlítható számokkal állunk szemben. Ha vesszük a
