Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-55

Az országgyűlés felsőházának 55. ülése vagy pedig ennek megszüntetésével a kényszergazdáikod ást vezessük be. Az ilyen és ehhez hasonló nagy elvi kérdéseknél lehet csak felvetni a kérdést, vájjon rábízhatjuk-e a mai nehéz időkben a kormányra az ország életének irányítását, vagy sem. Ismétlem, ilyen esetekben fel lehet vetni a bizalmi kérdést, azonban a (költségvetési javaslat tárgyalásánál abszolút tárgyilagosan kell néznünk az ország gazdasági helyzetét és ebből kell a megfelelő következtetéseket levonnunk. T. Felsőház! Nem tudok egyetérteni az előttem felszólalt Jankovich-Bésán gróf úrnak azzal a megjegyzésével, hogy ma az országot a gazdasági kérdések uralják és ennélfogva az ország népe a nemzet életét ebből a nézőpontból figyeli. Az én szerény tapasztalatom szerint az ország népe ma elsősorban katonai szemmel nézi az ország helyzetét, nemcsak a keleti sikeres harcokat nézi boldogan és örömmel, de katonai szemmel tekint a jövő alakulása elé és miként nagy örömmel látta a legutóbbi két esztendő örvendetes változásait is. Az ország népe ezen sikeres katonai tevékenységen felül egy magasabb erkölcsi nézőpontból is nézi az ország sorsát, és amint járom az országot, azt látom, hogy nem elegendő neki a gazdasági kérdés, a terményelosztás és a fogyasztás kérdése, hanem bizony számon kéri tőlünk azoknak à világnézeti álláspontoknak képviseletét is, amelyekkel immár négy évtized óta a fórumon állunk és amelyekkel az utolsó húsz év egész országépítő munkáját keresztülvittük. Meggyőződésem az, hogy az ország népe nem felejthette el az 1919. év történetét és még ma is emlékszik arra a keresztény világnézeti alapon történt változásra, amely úgy következett be, hogy szembeszálltunk a felforgatókkal már a forra^ dalom alatt is és a kommunizmus alatt is. Meggyőződésem, hogy az ország népe ma is elvárja tőlünk, hogy ne csupán a gazdasági kérdésekkel foglalkozzunk, ne csupán kenyeret adjunk, ne csupán mozit adjunk, hanem adjuk meg a léleknek is azt a magasabb támogatást, amellyel a mai nehéz időket átélni tudja, amellyel a mai rendkívüli súlyos időkben önmagát fenntartani képes. Ha én ezt elöljáróban szóváteszem, azért teszem, mert amíg mi annak idején minden mellékes szempont félretételével képviseltük a keresztény világnézetet és a magyar nemzeti álláspontot, ma szomorúan látom azt, hogy sokak előtt ezek a szempontok már kezdenek nem divatosak lenni, bár annak idején mi sem tartottuk ezt divatnak, hanem oly lelki kötelezettségnek, amelynek alapján az ország új áépítésének feladatát elgondoltuk. Nem arról beszélek én, hogy a különböző pártok elhagyják elnevezésükből a keresztény jelzőt, végeredményben nem a keresztény jelző teszi a kereszténységet. De nem tartom helyesnek, hogy ma már a keresztény jelző egyenlő az antiszemitizmussal, aminek eredménye azután az, mintha a keresztény igazságok másban nem nyilvánulnának meg, mint a zsidótörvény megalkotásában és végrehajtásában. Nekünk a keresztény elgondolás sokkal fontosabb és sokkal magasabb, ahhoz ragaszkodunk továbbra is. Ragaszkodunk hozzá annál is inkább, mert ez kizárja azt, hogy letérjünk arról az erkölcsi alapról, arról az igazságról, amelyet ezer év óta hirdetnek ebben az országban és amely ezt az országot tényleg fenntartotta. Legutóbb megütközéssel hallottam a kormányzópárt kinevezett fővárosi exponensétől azt a megjegyzést, hogy a 19hl* évi december hó 18-án, csütörtökön. 401 1 bizottsági tag úr saját javát is szolgálja, ha | visszavonja az indítványát. Azt hiszem, hogy ! akik a fórumon dolgoznak, akik a közéletben ! résztvesznek, azok ott nem a saját javukat vagy a saját javukat is szolgálják és nem lehet és nem szabad még csak a gondolatát sem megengedni annak, hogy a fórumon lehet a saját javak szolgálatával is érvényesülni. Éppen ezért néni is tartom helyesnek, ha kinevezik a vezetőpártok exponenseit, merthiszen a keresztény igazságok képviselete, az qrszág érdekeinek önzetlen szolgálata maga termeli ki magából azokat, akik igenis hivatva vannak arra, hogy a társadalom különböző rétegeiben az összhangot fenntartsák az egész társadalomban és a politikai életben is vezessenek. Szere néni, ha, ez a változás, amely most mutatkozik, eltűnnék, szeretném, ha tényleg visszajönne az a keresztény élet, amelyet 1919-ben nyilvánosan a fórumra hoztunk és amely megteremtette azt a keresztény Budapestet, amely viszont lehetővé tette az orszagegye.emes keresztény alapon való felemelését. Ezek után szeretném megindokolni azt, hogy mi a kifogásom a költségvetés gazdasági részére vonatkozóan. (Haltjuk! Halljuk!) Azt találom, hogy a költségvetés egy részben feleslegesen megduzzadt. Nem gondolok most a katonai kiadásokra, mert azok sohasem feleslegesek és ennek a résznek meg kellett duzzadnia. Hiszen már a legnehezebb időkben is sürgettük, hogyha katonai kiadások címén nem lehet, akkor tűzoltási, rendőri, mezőőri, erdővédő szolgálat címén, vagy akárhogyan emelkedjenek a katonai kiadások, mert azokra nekünk szükségünk van. Örömmel gondolok vissza arra, amikor ezt a kérdést a Ház helyeslése mellett felvetettem és amikor az egész Ház helyeslésével találkoztam a katonai költségvetés emelésének sürgetésekor. Az ellen sem hozok fel semmi kifogást, ha azért duzzad meg a költségvetés, mert az ország területe gyarapodván, nagyobb területről, nagyobbszámú népesség eltartásáról és adminisztrálásáról kell gondoskodnunk. Még az ellen sem tudnék kifogást emelni, ha a költségvetés számtételei emelkednének azért, mert a közállapotok javítása érdekében újabb és újabb intézményeket kell felállítanunk. Be szólnom kell az ellen és nyomatékosan rá kell mutatnom arra, ha a költségvetés azért emelkedik, mert minden drágul, mégpedig két olyan okból kifolyólag drágul, amelyet feltétlenül ki kell küszöbölni. Az egyik a pénz értékének a szemlélete. Pénzügyi életünk két^ kiválósága nyilatkozott pénzünk értékelésével kapcsolatban. Az egyik azt mondta, hogy ne pénzben, hanem javakban gondolkozzunk. A másik pedig azt mondta, hogy a pénznek ma is, megvan az az értelme, amely régen volt: csereeszköz. Ezt a két megnyilatkozást a gazdasági élet, főleg pedig a gazdasági élet alacsonyabb fokán álló elemek, sőt az egész ország népe félreértették. Ezen megnyilatkozások alapján nem arra kezdtek gondolni, hogy a pengő érték, hanem arra kezdtek gondolni, hogy nekem van egy ruhám, van búzám, van eladó bikám, cipőm, tojásom, tyxíkom stb. Arra kezdtek gondolni, hogy itt baj van a pénz körül, mert hiszen arra intenek bennünket a legfőbb hatalmasságok, hogy javakban gondolkozzunk. Nem tudom, miért kellett ezt a felhívást ígv, ilyen burkoltan közzétenni, hiszen feltétlenül tévedésekre vezetett és bizonyos ár63*