Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-55

402 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése 19%1. évi december hó 18-án, csütörtökön. drágulási folyamatot indított meg. A másik felfogás szintén tévedés volt, mert a pénz régen sem volt csak csereeszköz, a pénz régen is értékmérő volt és- az értékállandóság hordozója. Ha mi biztosítani akarjuk azt, hogy pénzünknek tekintélye legyen, — ami kötelessé• günk is és helyeslem a kormány minden ,erőfeszítését, amellyel erről gondoskodni kíván — akkor nekünk a német példára hivatkozva igyekeznünk kell arra, hogy a pengőnek meglegyen az a feltétlen tekintélye, az a feltétlen értékmérő és az a feltétlen értékálló tulajdonsába, amelynél fogva a belföldi forgalomban feltétlenül, de a külföldi forgalomban is a megfelelő technikai eszközök igénybevételével azt állandó szilárd értékegységnek tekinthetjük. Szeretném, ha a pénzügyi világ vezetői ebben a tekintetben kellő módon és kellő világossággal nyilatkoznának is, mert ez nagymértékben csökkentené a félelmet és meggátolná az áremelkedést. Egyetértek a pénzügyi kormányzattal abban, hogv nem szükséges, hogy az arany legyen a pénz fedezete, mert a pénznek e nélkül is kell és lehet értéke. Annakidején, éppen tíz évvel ezelőtt más valuta gondolatát vetettem fel. nem > a munka valutáét. Valamilyen állandóbb, biztosabb valutára, a földre gondoltam, de tudomásul vettem, hogy elgondolásom az akkori viszonyok között nem vihető keresztül. Elleneztem és helytelenítettem azonban, hogy akkor mindenféle külföldi oéuz imádata volt divatban a pénzüevi körökben és beszéltünk mindenről: frankról, dollárról, fontról, csak éppen pengőről nem. Ha segíteni _ akarunk ezeken az állapotokon és aíít mondjuk, hogy a munkát is elfogadjuk a pénz alapjának, akkor a mellett, hogy a pénz védelméről gondoskodunk, gondoskodnunk kell arról is, hogv ez a munka valóban meg is történjék, valóban nap-nap után érvén vesül jön is cs ne legyen drágább, mint amekkora értéket ő maga szolgáltat, szóval ez a munka learyen olyan, hogv építhessünk rá és bizalommal lehessünk iránta. Azt szeretném, ha a pénzügyi kormány erre nagyobb figyelmet fordítana. Kifop-ásolnom kell egy másik dolgot is, ami a költségvetés meerduzzasztását okozza. Azok a téves vagy későn kiadott rendelkezések okozzák ezt. amelyekkel az árdrágulás folyamat előidéztetett. Nem ismétlem ezek felsorolását, m^t ez számtalan felszólalásban úgy a kénviselőházbqn, mint itt az én t. tagtársaim már vázolták és ha mégis egynár dologra rámutatok, teszem azárt, mert ezekben a kérd épebben még mindig nem látunk olyan rendplkezé«t. olyan tevékenyséeret, amely az árdrágulás! folyamatot megakadályozn á. Van egy kormánynyilatkozat megint, amely szerint az árakat egyenlősíteni akarják és ezzel a kiegyenlítéssel gondolnák az áremelkedéseket megakadályozni. Elfogadom azt is. ha már megvan, de amikor csak húzódik ennek a kérdésnek elintézése, akkor kell méffís. hogy a kormány figyelmét különösen felbívjnk arra. hogy ez így nem mehet tovább. Csak néldákat említek fel. Megvan az anyaggazdálkodási bizottság, amely vagy pvorsabban. vagv lassabban, de a legtöbbször ólomlábakon intézkedik és amikor már nem tudunk eredményt elérni, akkor megkapjuk a címeket, hol l«het az éoítőanyafföt beszerezni. De azért a középítkezések befejezésére nincs anyag és az anyaggazdálkodási bizottság nem tud kiutalni. Ugyanakkor bizonyos magánépítkezések folynak a szemünk előtt, nem is kell beárulni és r azoknak mindenféle építőanyag rendelkezésükre áll. Bocsánatot kérek, nem találom helyesnek, hogy Budapesten egykét bérház felépítése annyira szükséges lenne, hogy e miatt ne kaphassuk meg a legsürgősebb fővárosi vagy vidéki, állami és közületi építkezésekhez szükséges anyagot. De nemcsak ez van itt. A zugkereskedelemben vásárolt építőanyag sokkal drágább, tehát ez az árakat mesterségesen felhajtja. A kormánynak és közegeinek látnia kell ezeket a ténykedéseket, mégsem látjuk az orvoslást. Az helyes, : ha megbüntetik azokat, akik nyíltan drágítanak zsírt, tejet, stb., de hol látom azt, hogy az építőanyagdrágítót megbüntetik'? Hol látom azt, hogy azokat a zugban beszerzett anyagokat, árusítókat, amelyekről még azt is tudjuk, honnan erednek, — onnan, ahonnan a középítkezésekhez kellene jutniok az ayagoknak, — valamelyes büntetésben részesítenék? Ezt hiányolom. Amint például hiányos intézkedések történtek most a sertésárak megállapítása körül. Egymásután történtek ezek. Egyszer a kövér sertés, másszor a sovány sertés ára emeltetett, most legújabban pedig megtörtént, hogy megállapították a sovány sertés árát, ugyanakkor, amikor a legilletékesebb faktorok tisztában vannak azzal, hogy a mai hivatalosan megállapított árak mellett a sertéshízlalás nagy ráfizetéssel történik. Mégsem történt meg a hízott sertés árának felemelése. Nem azt mondom, hogy most ezt is emeljék és utána mindent sorban. Azt állítom azonban, hogy amennyiben az intézkedés kellő időben és összhangban megtörténik, úgy ezeknek a drágítási folyamatoknak vége fog szakadni. És hogy ebben igazam van, mutatja az. hogy az árdrágulási folyamatot elsősorban az iparcikkek árának emelkedése okozta. Ne mondjak, hogy az árkormánybiztosság árkalkulációi szerint az ipari arak emelésére szükség volt vagy legalább is megengedhető volt. Mert ezzel szemben, ha megnézem a különböző ipari részvénytársaságok mérlegeit és ha nem nézem nagyon r a mérlegek mögött lévő számokat, csak a mérleg adatait, akkor is meg kell állapítanom, hogy a tőke sokkal nagyobb jövedelmet biztosít magának, mint amire neki a mai viszonyok között, vagy a nemzetgazdaság szabályai szerint igénye lehet. Ha pedig ez így van, akkor nem az árak emelése, hanem azoknak az áraknak annyira leszállítása szükséges, hogy ez a mezőgazdasági árakkal összhangba jöjjön és ezzel a további drágulásnak és az élet megdrágítása folyamatának véget vethetünk. Nem tudom, miért kellett a szén-, a cement-, a textil-árakat felemelni és ugyanakkor eltűnnek mindezek és az embernek protekciót kell igénybe venni, — mert nálunk mindenre protekció kell — hogy egy ruhát szerezzen magának. Eltűnnek a bőr- és egyéb áruk, amikből az ember lábbeli szükségletét elláthatja, de protekcióval megkapom, eltűnik minden a piacról, de dupla áron mindent meg tudok szerezni, a kézművesipar tönkremegy és akkor jön — amit megint kifogásolok a költségvetésben — a szociális gondoskodás, aminek nagy része alamizsna. Akárminek nevezem ezt, — az egyik fejezet így beszél róla,, a másik úgy — végerecl-