Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-55

,4 z országgyűlés felsőházának 55. ülése dig az Alföld fásítása kormányprogranim, de' hogyan lehet ezt végrehajtani, amikor olyan helyen, ahol erdő nincs, a fát még husángkorában pusztítják el és ezzel nemcsak a magán-, hanem a nemzetgazdaságnak is óriási károkat okoznak. A termelés biztosítása tehát megköveteli azt, hogy ezek ellen erélyesebb rendszabályolk foganatosíttassanak. Először is a csendőrséget nem kellene a bűnözőkkel szemben túlságosan udvarias modorra kötelezni. (Derültség.) Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar csendőr méltó lesz régi hírnevéhez és mind az intelligencia, mind a törvény tudás terén áll olyan színvonalon, hogy ezzel a nagyobb cselekvési szabadságával nem fog visszaélni. Másodszor^ a gazdasági vonalon elkövetett vétségekre és bűntettekre a büntető rendelkezéseket szigorítani kellene, mégpedig a bűnözők kultúrigényeivel arányban fizikai büntetések által, legyen az akár bot, akár kurta vas, akár kikötés. Jól ismerem az ezekkel szemben hangoztatott érvelést, hogy ez nem humánus és ellenkezik az emberi méltósággal. De azt kérdem, mi a humánusabb, az elsötétítés alatt elkövetett tolvajlásoknak akasztófával való büntetése, vagy pedig megfelelő fizikai fenyítésekkel helyreállítani a megsértett jogrend tekintélyét és tiszteletét? És azt kérdem, mi az előbbrevaló: a nemzeti közösség érdeke-e, vagy pedig az az ellen vétő gazemberek emberi méltósága? Azt hiszem, erre csak egy lehet a felelet. T. Felsőház! Az a földbirtokpolitika, amelynek célja a nagyobb gazdasági egységek elaprózása, szintén a termelés csökkentésére vezet. Nem is szólok arról, hogy az adóssággal terhelt földön forgótőke nélkül nem lehet produktív gazdálkodást folytatni, különösen akkor, ha a fnldhözjuttatottak egyedüli kvalifikációja a több gyermek. Nem is szállok vitába azokkal, akik a kisbirtokban látják biztosítva a^ többtermelést. Idevonatkozólag csupán két tényt említek meg. Az egyik az, hogy a kisbir tokon nem érvényesülhet a közgazdasági életben elismert legerősebb termelési tényező: a munkamegosztás. A másik pedig az, hosry a termelő gazdasági gépek használata a kisbirtokon vagy nehézségekbe ütközik, vagy pedig egyáltalán lehetetlen. Memento legyen itt Oroszország. A forradalom ott is a földbirtok elaprózásával kezdődött és 12 esztendő alatt a termplés csődöt mondott és így kellett áttérni a kolchosz-rendszerre. Sokkal nagvobb szükség lenne a többtermelés szempontjából a tagosításra. Amikor községemben megkérdeztem egyes gazdákat, hány hold földjük van, ezt még nagynehezen meg tudták mondani, de amikor azt kérdeztem, hány darabban van, ezen már nagyon kellett gondolkodniuk, hogy felelni tudjanak. Az egyik birtokosnak 12 holdas földje hat darabban, a másiknak 32.000 öles földje huszonkét darabban van ugyanazon közséjr határában, és a többinél is hasonló az arány. Arra a kérdésemre, óhajtanák-e a tagosítást, mindegyik azt felelte, hogy nem, és amikor megkérdeztem, hogy miért, az egyiknek az volt a válasza, hogy azért nem, mert sokba kerül; a másik azt felelte, hogy azért nem, mert attól fél, hogy rosszabb helyre kerül; egy harmadik pedig azt felelte, hogy azért nem óhajtja, mert ha az egyik földdarab nem terem, akkor terem a másik, tehát jobb így, ahogy van. Azt hiszem, hogy ennek az állapotnak gazdasági hátrányát nem kell bizonyítanom, és ezért a tagosítás kérdésének tapintatos megoldása közérdek volna, 1941. évi december hó 18-án, csütörtökön. 395 T. Felsőház! Méltóztassék megengedni, hogy röviden szóvátegyem a politikai élet egyik olyan tünetét, mely a nemzet jövőjét nagyon is közelről érinti. Én elismerem a korszellem jelentőségét, de Lucifernek azt a mondását, hogy: »A kor folyam, mely visz vagy elmerít, úszója, nem vezére az egyén« — nem úgy magyarázom, hogy ennek következtében úszóversenyeket tartsunk. Ma mindenki reformokról beszél, de olyan homályos megvilágításban, hogy ki-ki azt érti alatta, amit akar. A fogalmak különbözőkénpen való értelmezése elködösíti a politikai lég'kört. Régebben például a liberalizmus a becsületes ember előtt jelentette az egyéni szabadságjogokkal való élést nemcsak az alkotmányos törvények határain belül, hanem a keresztény erkölcs és a társadalmi illendőség által vont szűkebb korlátok között is* a demokrácia pedig jelentette azt a népi politikát, mely a nép szélesebb rétegeit az alkotmányos kormányzás részesévé tette. Ma mind a kettő zsidó privilégiumot jelent. Én nem mondom azt. hogy ebben a meghatározásban nincs logikai kapcsolat, de abból, hogy a zsidóság visszaélt a szabadságjogokkal, — a törvényeket kijátszotta, az erkölcsi korlátokat nem respektálta, uralmi törekvését a demokratikus jelszavakkal támasztotta alá, lejáratni igyekezvén ennek legnagyobb akadályát a történelmi osztályon keresztül a történelmi szellemet — mondom, ebből nem az következik, hogy most már minden szabadságjogot töröljörik el, hanem az, hogy a legszigorúbb eszközökkel védjük meg azoktól, akik azzal visszaélni akarnak. A szélsőjobboldali politika, lobban mondva a legszélsőbb jobboldali politika hirdetői nem veszik észre, hogy a forradalmi jelszavaikkal és a diktatúrára való törekvéssel ők is túlmennek a szabadság helyesen értelmezett határain és a szabadságot csak maguknak vindikálják, mindenki mástól meg akarják tagadni. Ezek még a dikt^túrrt illetően is tévedésben vannak, mert előbb akarnak diktátorát és azután keresnének diktátort, szóval filius ante patrem. pedig diktátort az Úristen nevez ki olyan időkben, amikor egy népet a végnnsztulástót akar megmenteni olyan férfiak által, akik azzal, hogy nemzetüket megmentették a végpusztrlástól, esryben megszerezték az erkölcsi j°got arra. hogy nemzetüket saját felelősségükre dirigálják. Ez a helyzet, ez a végszükség nálunk, hála Istennek, nem forog fenn és a m»gvar történelmi szellem, amely nem fedi teljesen a történelmV o?ztály fogalmát, hanem önnél sokkal tágasabb körű, de a mai divatos meghatározással nevezhetném faji gondolatnak is, mindig idegenkedett a szabadságjogait veszélyez^ tető homályos törekvésektől. Ez a történelmi szellem vagy ha úgy tetszik, faji gondolat, jelenti a magyar fajtának azokat a lelki tulajdonságait, amelyekkel vére árán szerzett hazáját ezer éven át védte és megtartotta. Ezek: az Isten- és hazaszeretet, a tradíciók tisztelete, a szabadsághoz és alkotmányhoz való ragaszkodás, politikai bölesesége, vitézsége és lovagiassága és végül — amit különösen ki akarpk hangsúlyozni — a nemzeti közösség iránt érzett önzetlensége, amit Széchenyi ezzel a gondolattal fejez ki: »Minden ember annyit er, amennyit családjának, hazájának, ezáltal az emiberi társadalomnak használni tud.« Ebben a gondolatban benne van a nemzeti szocializmus alapgondolata is. Ezt azonban nem paracsszóval lehet oktrojálni, mert tartós érték