Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

376 Az országgyűlés felsőházának 5$. ülése 1941. évi december hó 17-én, szerdán. mánybiztosság — derült égből à villámcsapás módjára — egyszerre leszállította a burgonyaárakat. Erre az intézkedésre mint varázsütésre eltűnt a piacokról a burgonya és ennek minden ódiumát a tájékozatlan fogyasztók éppenúgy, mint a tájékozatlan közhatóság, — természetesen a szerencsétlen termelőnek a fejére hárították és a sajtóban is dörögtek a vádak, hogy a termelő elrejti az árut. (Az elnöki széket báró Perényi Zsigmond foglalja el) Tény az, hogy a termelő nem törekedett az aláértékelt krumplit a piacra cipelni, annál az egyszerű oknál fogva, mert a helytelen ármegállapítás következtében ez a nagyfontosságú emberi táplálék a legolcsóbb állati takarmánynyá devalválódott. Mert nézzük csak meg a számok világánál ezt a krumplikérdést. Az előbb rámutattam arra, hogy a 33 keményítőértékű korpáért ma a gazda 19 pengő 20 fillért fizet, rossz fuvar esetén esetleg^ ennél többet is. A korpán keresztül egy keményítőérték tehát 58 fillérjébe kerül a gazdának. A burgonya átlagos keményítőértéke 22. A már szikkadt ipari burgonya keményítő értéke ennél jóval magasabb, 28 is lehet. De ha csak a 22-es átlagot vesszük is tekintetbe, — a 7 pengős gazdaár mellett a burgonyában egy keményítőérték 31 fillérbe, tehát csaknem a felébe kerül annak, mintha a korpán keresztül vásárolja meg a gazda. S amikor az állam drága pénzen iskolákat tart fenn — amely iskolákat örvendetes módon, mint a költségvetésben is látjuk, szaporítani is szándékozik — és amely iskolák bennünket arra tanítanak, hogy az okszerű gazdálkodás törvényeit tartsuk be, — akkor ne vádolja meg senki azt a magyar gazdát, aki ma a 7 pengős burgonyát feltakarmányozza. Azt hiszem, ha erre valaki így a számok világossága mellett figyelmeztette volna a közélelmezési miniszter urat, semmiesetre sem adta volna a hozzájárulását ahhoz, hogy az árkormánybiztosság két hónappal ezelőtt a burgonya árát leszállítsa és most ezt az árat csak 2 pengővel emelje fel. Ezért van tehát szükség arra a szakemberekből álló Mezőgazdasági Költségvizsgáló Intézetre és ezért nem szabad a jövőben az általa végzett komoly munkát senkinek sem lemosolyognia. Ezért, valamint az elmondott példához hasonló okok miatt kívánja a mezőgazdaság érdekképviselete azt, hogy a mezőgazdasági termelés irányítására szolgáló minden eszköz egy kézbe kerüljön, (Ügy van! Ügy van!) aki tulajdonképpen felelős azért, hogy ebben az országban mindennek, a magyar életnek, az iparnak, a rendnek alapját képező mezőgazdaság csődbe ne kerüljön. Ha a mezőgazdasági termelés irányítása egy kézbe kerül, akkor majd nem fordulhat elő olyan eset, mint amilyent a napokban hallottam. Elmondom, mert nagyon jellemző a mezőgazdaság mai fonák helyzetére. Köztudomású, hogy sok olyan területe van az országnak, sajnos, ahol az idei nagy belvízkárok következtében még annyi kukorica és árpa sem termett, hogy az legalább a tenyészállatok takarmányozására lenne elegendő. Az ilyen gazdaságok vezetőinek az élete ma valóságos kálváriái arás. Az egyik hírneves nüspöki uradalmunk jószágigazgatója mondotta el nagyon elkeseredve, hogy amikor ezen kálváriajárás közben a közélelmezési miniszter illetékes osztályán kérte az uradalom részére szükséges erőtakarmány kiutalását, és indokolásképpen előadta, hogy az uradalom 6000 anyajuha be van űzetve és többszáz darab mangalica-kocája be van búgatva, — megjegyzem, olyan mangalica-kocája, amellyel a mezőgazdasági kiállításokon az uradalom már sokszor nyerte meg a nagydíjat— akkor a közélelmezési miniszter tisztviselője olyan kioktatásban részesítette az illető jószágigazgatót, hogy nagyon helytelenül cselekedett, amikor az anyajuhokat beüzette, illetve a anyakocákat bebúgatta, ha nem állt megfelelő takarmány a rendelkezésére. Mélyen t. Felsőház! Amikor a költségvetésből azt ^látjuk, hogy a földmívelésügyi miniszter erőfeszítéseket tesz abban az irányban, hogy az állattenyésztés tovább haladjon előre az országban és tenyészállatokat oszt ki akcióik keretében ebből a célból, ugyanakkor egy^ másik intézkedő hatalom a meglevő kiváló tenyészállatok hasznosítását akarja szüneteltetni. Megvallom őszintén, hogy amikor ezt meghallottam, valósággal megdöbbentem és csak az az egy gondolat nyugtatott meg, hogy egy ilyen képtelen álláspont semmiesetre sem lehet hivatalos kormányprogramul. Ez „az eset is világosan igazolja azonban a mezőgazdaságnak azt a jogos kérelmét, hogy a mezőgazdasági termelés minden eszköze a földmívelésügyi miniszter úr kezébe legyen letéve. Annak a miniszternek a kezébe kell adni ezeket az eszközöket, aki szakszempontból a legjobban tudja mérlegelni a mezőgazdasági termelés biztosítása érdekében kiadandó intézkedéseket és aki ezekért a kiadandó intézkedésekért azután természetesen felelősséggel is tartozik. Fontos ez nemcsak a mezőgazdaság, hanem az egész köz szempontjából is, mert hiszen a magyar mezőgazdaság sokkal nagyobb értéket reprezentál, mintsemhogy azt a kísérleti nyúl szomorú szerepére degradáljuk, amin bárki büntetlenül kipróbálhatja a maga termelési elvét. Sőt éppen a hangsúlyozott szakszerűség érdekében szükségesnek tartom az idén újból hangoz-tatni azt a véleményemet, amely szerint kell, hogy magában a földmívelésügyi minis* tóriumban is a jövőben ezek a szakszempöntok jobban érvényesüljenek, mert hiszen méltánytalan és a köz szempontjából is hátrányos az. hogy ma a fennálló törvényes rend szerint a földmívelésügyi minisztériumban csak jogász lehet

; ügyosztályvezető és vezető tisztviselő. • Á jog végzett seggel teljesen egyenlő jogot kérünk az akadémiai és a gazdasági oklevélnek is, mert mégis csak komikus például, hoe-v az állattenyésztési osztály vezetését ma a földmívelésügyi minisztériumban még csak külön kormányzói kegyelemmel töltheti be szakember, okleveles gazda. (Zaj.) Ez így van, mélyen t. Felsőház ! Visszatérve az árkérdésre, minden félreértés elkerülése céljából szükségesnek tartom annak hangsúlyozását, hogy a mezőgazdaság nem áremeléseket sürget, mert mi is tisztában vagyunk azzal a romboló hatással, amelyet a folyton mozgó és egymásra licitáló árak végeredményben előidéznek. Mi árharmóniát kérünk. Az áraknak azt a harmóniáját, amely minden termelőt, mezőgazdaságit és iparit egyaránt a leglázasabb tevékenységre ösztönöz ebben az orazágban ezekben az igazán sorsdöntő időkben. Árharmóniát kérünk legelsősorban magában a mezőgazdaságban, de kér-