Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

368 Az országgyűlés felsőházának 54. ülése azokat a nehézségeket és akadályokat, amelyeket az utóbbi időben, illetőleg" a mnltban ennek a politikának útjába gördített és igyekszik gördíteni ma is az a nemzetközi kapcsolatokkal is megerősített és minden mélyebb nemzeti együttérzést é# hűséget nélkülöző zsidóság, amelynek hatósugarai sajnos, igen széles nemzsidó rétegekre is kiterjednek, amelynek a magyar nép lelkével tulajdonképpen semmiféle közössége ós közös vonása, nem volt. Az egymást követő koirmányok bátran szembenéztek ezekkel a nehézségekkel, de egyben szembenéztek azokkal a másik oldalról jövő szélsőséges áramlatokkal is, amelyek egymással versenyt futva, rendszerváltozást követelve, a rend és a fegyelem megbontásaira törekedtek, hogy azután egy előidézendő zűrzavarban a magiuk által szabadalmazott vezérek 1919. mintájára ismét rombadönthessék ezt az országot. A keresztény felfogású, józan magyar kÖzvpilemény mindenkor kifejezésre juttatta, hogy tisztában van azokkal a nehézségekkel és akadályokkal, amelyekkel az egyes kormányoknak meg kellett küzdeniök. Egyben tisztában volt a kormány maga is azzal, hogy ebben a hareban, amelyet a nemzet szebb Jövője érdekében vív, vannak kérdések, amelyeket jól, de voltak kérdések, amelyeket csak kevésbbé áól lehetett megoldani, de amelyeket az ügy érdekében minden körülmények között meg kellett oldani. A keresztény magyar társadalom óriási többsége mindenkor megnyugvással látta és látja ma is, hogy igenis, a magyar kül- és belpolitika a helyes irányban ,<éis a helyes vágányon halad, mert ha nem ezen az i\ton haladt volna, akkor sohasem tudtuk volna elérni azokat az eredményeket, amelyeket ma már felmutathatunk. Be kell tehát látnia ebben a» országban mindenkinek, aiki tárgyilagosan tudja nézni az esieményeket, aki ki tudja kapcsolni az esetleges személyi sérelmeket és szubjektív szem; pontokat, hogy ma amikor Trianon után a mi sebeink fokról-fokra, lépésről-lépésre begyógyulnak, mégsem folyik itt ebben az ország ban hiábavaló és haszontalan munka, még akkor sem, ha ata egyeseknek, vagy egyes érdekköröknek érdekeit vagy aspirációit keresztül is húzta. (Ügy van! Ügy van!) A Felvidék egy része, Kárpátalja, Erdély, a Délvidék részei és régi történelmi városaink nagy része immár a magyar impérium területén van és a szentistváni birodalom határainak körvonalai is kezdenek már napról-napra kibontakozni. Ahhoz, hogy mindent elérhettünk, kétségtelenül helyes irányú külpolitikára volt saükség, amely külpolitika azonban csaJk attól feltételezetten érvényesült, hogy a kormánynak szociális tartalommal telitett belpolitikai intézkedései is minden tekintetben alátámasztották ezt a kül politikát. Igenis, ennek a politikai iránynak a követése által tettünk bizonyságot arról, hogy ma, amikor egy új Európa körvonalai kezdenek kibontakozni, akkor ebben az új Európában is joggal tarthatunk igényt a bennünket ezeréves multunk alapján megillető helyre Ezzel kapcsolatban elsősorban. Gömbös Gyulára kell önkéntelenül is gondolnunk, aki ösztönszerűleg érezte meg, hogy Trianon után merre vezet a magyarság útja. Gömbös Gyula az akkori közvélemény heves ellenzései ellenére is, felismerte, hogy mi a Trianonban kapott sebeket sohasem fogjuk tudni azoknak a segítségével begyógyítani, akik ezeket a sebeket tudatosan, minden jognak, igazságnak, észszerűség nek félretaszításával ejtették rajtunk és akik 1941. évi december hó 17-én, szerdán. legádázabb ellenségeinknek, a kisantantnak szolgáltattak ki bennünket, amelynek viszont a léte Ós nem léte attól függött, hogy vájjon úr tud-e maradni a nyers erőszak és a nyers esz közök mellőzésével e felett a csonka ország felett. Gömbös Gyula és az utána következő kor mányok kétségtelenül felismerték, hogy az olasz és a német népnek, annak a két népnek az érdekei, amely véglegesen szakított azzal a liberális szellemmel átitatott világgal, amely a maga bélyegét jellegzetesen nyomta rá a párizskörnyéki békére, a magyar nép érdekeivel igenis párhuzamosan 'haladnak és hogy a kö zös célokért csakis közös megértéssel és azonos szellemben lehet eredményesen sikraszállni Felismerték, mert nyitott szemmel jártak é* látták, hogy az a sok ígéret és rokonszenv, amely a nyugati demokrata államok részéről olykor-olykor megnyilvánult és amelyet hazai demokrata köreink is nagy előszeretettel igye keztek a magyar nemzet felé fordítani, erőszakolt jelenség volt és sohasem tudott volna ennek a csonka országnak a javára gyümölcsöket teremni. Nem teremhetett volna gyümölcsöket azért, mert az az űr, amely a keresztény nemzeti önérzettel napról-napra mindjobban átita tott magyar társadalom és az ő világnézetük között tátongott, egyszerűen áthidalhatatlan volt. Mélyen t. Felsőház! Eckhardt Tibor, aki a magyar politikai életnek már minden billentyűjét végigzongorázta, testesíti meg a maga személyében és világgá kürtölt hazaáruló kiáltványában azt a társaságot, amelyet tőlünk fizikailag egy óceán, de lelkileg és erkölcsileg egy át nem hidalható óriási távolság választ el. De tisztában kell lennünk azzal is, hogy van itt, ebben az országban is egy, a zsidóság és egyes keresztények köréből rekrutálódó, magát ezzel a társasággal azonosító és gyáván meglapuló érdekcsoport, amelyet ugyanolyan áthidalhatatlan távolság választ el a magyar nép léikétől. Ennek a nemzetnek a testét sorvasztó idegen elemnek a legébérebb figyelemmel kísérése és ártalmatlanná tétele feladata az egész keresztény magyar társadalomnak, de egyben feldata a magyar kormánynak is egyaránt, (vitéz Meskó Zoltán: Ügy van!) Angliának az a lépése pedig, amelyet a miniszterelnök úr bejelentése jellemzett a legméltóbb módon, azt hiszem, azoknak a körében, akik a magyar külpolitikának szilárd alapjain állottak, nem ókor zott csalódást, legfeljebb csodálkozást és egy további bizonyságot szolgáltatott éppen a magyar külpolitika helyes iránya és útja mellett. Azon sporadikusan előforduló keresztény magyarok számára, akik eddig kételkedtek és tétováztak, reméljük, hogy csalódást és még nagyobb kiábrándulást okozott ez. Azért mondom, hogy reméljük, mert igenis a legőszintébb szívből reméljük, hogy ez is arra fog szolgálni, hogy a magyar embert a magyar emberrel ezen a vonalon és ezen a téren is közelebb hozza., Az a politika tehát, amelyet a kormány elődeinek nyomdokain járva, követett, az egyedül helyes politika volt. Legalábbis erről tanúskodik tna egy erős magyar honvédség, az erős magyar hadsereg és egy megnagyobbodott Magyarország. Ez a valóság: és az, hogy mi igenis becsületesen kitartottunk e mellett a politika mellett, a nélkül azonban, hogy akár nemzeti becsületünket, akár nemzeti (öntudatunkat a legkisebb csorba vagy a legkisebb hiba érhette volna,