Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-36

.26 Az országgyűlés felsöhámmih $tí. üiésti mányíejlődésről. A magyar alkotmány, amint már említettem, nem írott charta-törvény, de történelmi jogalapon fejlődik. Fejlődése alapját pedig a nemzet jogi meggyőződése adja, a fejlődés tehát önnek a jogi meggyőződésnek következménye. Ha nekünk alkotmányfejlődésre van szükségünk, akkor a magyar nemzetnek jogalkotó géniusza ki fogjia termelni azokat az irányeszméket és iránypoutokat, hogyan fejlődjék tovább az alkotmány. En az 1848-as törvényeket szintén alkotmányfejlődésnek tekintem. IMS-ban a rendi alapról áttértünk a népképviseleti parlamentre, vagyis a kiváltságos rendek jogait kiterjesztették az egész nemzetre. A negyvennyolcas törvények nem máról holnapra keletkeztek, nem egy pillanatnyi intuíciónak voltak az eredményei, hiszen évtizedeken, sőt hosszabb időn keresztül mindenki tisztában volt azzal, hogy a kiváltságos nemesi osztály a nemzetet már csak jogilag képviselte az 1848 előtti törvények alapján, tényleg azonban nem. Az első kérdés : szükségünk van-e alkotmányreformja vagy nem? Helyesen jegyezte meg — azt hiszem, a képviselőháziban — a miniszterelnök úr ő nagyméltósága, hogy a történelmi alkotmányokban az a motorikus erő, amely eredményezi in ultimas azt, hogy szükséges-e vagy nem szükséges az alkotmányváltozás, kell hogy a nemzet minden egyes tagja szívében gyökerezzék. Ha szükséges, a nemzet kifejezést fog adni ennek a vágyának, óhajának és törekvésének, ha nem szükséges, akkor hagyjuk úgy, amint van, mert különben nem alkotmányre farmról, de alkotmány forgatásról lehet szó. A miniszterelnök úr nagyon helyesen óvatosságra intette a nemzetet ebben a kérdés ben, és gróf Somssich ő excellencijának e tekintetben ma kifejtett érvelését mindenben szintén teljesen magamévá teszem. A miniszterelnök úr kijelentette azt, hogy Ő sohasem járulhatna hozzá olyan alkotmányfejlődéshez, amely a nemzet érdekeivel ellentétben áll. Tökéletesen igaza van. Egy olyan státuszférfiú, mint miniszterelnökünk, akinek olyan dicső múltja és eredményes működése van, mikor kötelezettsége tudatában ilyen kinyilatkoztatásokat tesz, minden magyar ember «szívéből beszél. A mostani világnézet és a múlt század individualisztikus felfogása között nagy különbség van. A mostani világnézet a közösség gondolatában, a kollektív eszmében csúcsosodik ki. Ha a magyar nemzet jogtörténetét tanulmányozzuk, akkor látjuk, hogy időnként hol nagyobb, hol kisebb mértékben mindig érvényesült az^a felfogás, r hogy a köztekinteteket praevaleálólag kell érvényesíteni, a magánérdekeknek fejet kell hajtaniok a köztekintetek előtt. Ha a közösségi eszmét bővítik, abban nem látok olyan nagy veszedelmet, annál kevésbbé, mert.ezt alkotmányos úton minden diktatórikus beavatkozás nélkül lehet megtenni. Az autoritárius, mondjuk, parancsuralmi alkotmányok és a magyar ősi alkotmány közt nagy a különbség. Ha jogfejlődésről van szó, a fejlődós csakis olyirányban történhetik, hogy ezáltal ne sértsük a régi ősi alkotmányunk anyagi jogfolytonosságát; csakis olyan irányban történhetik, hogy továbbra is megmaradjon az összefüggő kapocs azzal, ami magyar. Felfogásom szerint tehát nem lehet nekünk egyetlenegy idegen nemzetnek sem a jogrendszerét, alkotmányrendszerét fotókópiaként átvenni, kiváltkép194,0. évi december hó 11-mi, szerdán. pen nem akkor, amikor ezek a rendszerek meg ott sem förrottak ki teljesen, és amikor nem vagyunk még meggyőződve ezeknek a végleges jótékony hatásáról. A magyar alkotmánynak ket nagy alappillére van: a főhatalmak megosztása és a kétkamarás parlament fenntartása. E két alappillér nélkül nem tudnók garantálni a nemzetnek a közügyekre való befolyását. A Szent Korona tana klasszikusan fejezi ki ezeket a gondolatokat. Nekünk tehát mindig a Szent Korona tanával kell foglalkoznunk és annak irányítását kell követnünk. A részletekre a miniszterelnök úr nem terjeszkedett ki, csak nagy általánosságban mondotta azt, hogy a törvényhozásban inkább érvényesülhet majd a hivatásszerű szervezet, mint más, és hogy esetleg vissza lehet térni a rendi alkotmánynak egyes módozataira is. Ha alkotmányfejlődésről beszélünk, nemcsak a törvényhozó testület fejlődését értjük, hanem az egész közigazgatásét is. A miniszter elnök úr és a belügyminiszter úr többízben egybehangzóan mondották: a közigazgatási reformnak olyannak kell lennie, hogy ott érvényesüljön az elméleti tudás, érvényesüljön a nagy gyakorlat, minden közigazgatási tisztviselő a közigazgatás minden ágában egyaránt legyen verzátus, és főleg — amit talán elsősorban kellett volna mondanom — az alsó közigazgatási hatóságoknak felelősségérzete nagy mértékben fokoztassek. Tökéletesen igaza van a kormánynak, ha ilyen programmot akar megvalósítani, igaza van abban, hogy csakis olyan emberek szóljanak az állami ügyek vezetésébe, akik kellő képességgel is bírnak annak a nagy; munkának elvégzésére, amely az államvezetéssel kapcsolatos. A demagógiát minden körülmények között le kell törni. Éppen azért örömmel veszek olyan indítványokat, hogy akár a törvényhozásban, akár pedig a végrehajtó hatalomban a nemzet elitjének részvétele fokoztassek, hogy ez nagyobb mértékben vegyen részt az ügyek intézésében, mint ahogy az eddigelé történt.. Röviden át fogok még térni a kodifikáció kérdésére. Az igaz ságügyminisztérium kodifikáló osztálya igen áldásos, nagy és szép munkát végez. Sok törvényjavaslat indokolása valóságos tanulmány. Ez elsősorban a kodifikácionárius bizottság vezetőjének — az ország egyik nagy jogásza vezeti ezf a bizottságot — érdeme. De főleg érdeme az igazságügyminiszternek. Az igazságügyminiszter az, aki meghatározza, mit kell kodifikálni, aki kijelöli, hogy milyen irányban és szellemben kell kodifikálni, és hogy milyen sorrendben fognak a kodifikált törvényjavaslatok az országgyűlésen tárgy altatni. Az igazságügyi tárca költségvetéséhez írt indokolásnak egy része elénk tárja azt a nagy kodifikácionárms munkálatot, amelyet a minisztérium évekre kitérjedőleg kidolgozott, átfogván úgy magánjogunkat, mint pedig büntetőjogunkat a maga teljében, általánosságában és részleteiben is. Kívánatos, hogy ez a Programm, amely o«tt le van fektetve, mentől előbb megvalósuljon. En, aki figyelemmel kísértem igazságügyminiszterünknek eddigi működését, teljes bizalommal vagyok iránta, és azt hiszem, hogy ő a nemzet javára, az igazságszolgáltatás javítására ezeket a programmpontokat meg fogja valósítani. Meg kell azonban jegyeznem, hogj' egy törekvést látok a kodifikációban, amely alkotmányjogi szempontból bizony aggályos. Az utolsó időben kerettörvényeket hoznak, a részletkérdések rendezése pedig a miniszté-