Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-53

340 Az országgyűlés felsőházának 53, ülése 194-1. évi december hó 16-án, kedden. igazgatási és légvédelmi stb. teendőket is végez, és számos más bizalmas természetű munkát lát el, amely hasonlíthatatlanul nehezebb a csendőrség tisztán közbiztonsági munkájánál. Ha azonban ennek a két kitűnő karhatalmi szervezetnek költségvetési tételeit hasonlítjuk össze egymással, akkor bizony-bizony azt kell megállapítanunk, hogy a rend őrsé ír kissé mostohábban van dotálva, mint a csendőrség, mégpedig úgy a magasabb állásokban, mint az alacsonyakban. Arra a reudőrtisztyiselőr'd nézve, akinek a kezére sokszor milliós érdekek védelme van bízva, nagyon fontors az. hogv a minimális anyagi függetlensége meglegyen. De van itt még egy fontos szempont. Befelé megyünk a háborúba, a jó Isten tudna, meddig tart. Minden háborúnak van egy karakterisztikus ismertetőjele. Akármilyen kitűnő egy állam vonalvezetése, lassan-las'san. bizonyos rétegekben nyugtalanságok, elégedetlenségek jelentkeznek, # amelyek — bármennyire eliminálni próbáljuk is azokat — jelentkezni fognak. (Ügy van!) Ha az említett rendőri szervek létszám, ellátottság, megelégedettség, munkabírás tekintetében nem állnak hivatásuk magaslatán, nagyon félek, hogv minden jóindulat, konstruktív elgondolás ellenére is mutatkozni fognak bizonyos tünetek, amelyeknek elfojtása, sőt megelőzése elsőrendű államérdek. (Ügy van! Ügy van!) T. Felsőház! Én gazda is vagyok, ezen a téren szóba kell hoznom egy-két kérdést, meggyőződésem tehát, hogy erről a témáról is beszélnem kell. Örülök, hogy a mezőgazdaságfejlesztő törvény, de. a költségvetés maga is olyan összegeket szánt mezőgazdasági célokra, amelyek valóban imponálnak. Mégis méltóztassék megengedni, hogy rámutassak két olyan dologra, amelyeknek szerény megállapításom szerint meg kel] előzniök minden egyéb mezőgazdaságfejlesztő problémát. Az egyik a magyar talaj megismerésének a kérdése és ezzel kapcsolatban természetesen a talaj meg-felelő fizikai és kémiai kezelésének kérdése, a másik pedig a vízgazdálkodás kérdés. (Ügy van!) Az alfája és ómegája a mezőgazdaság fejlesztésének. Hiába hozunk mi akcióhitelt, hiába teremtünk mintagazdaságokat és egyebeket, ha a magyar állam a gazdát nem juttatja abba a helyzetbe, hogy megismerje, milyen a földje, tudja miként kell azt mi vélni és trágyázni, továbbá, ha nem gondoskodunk arról, — ez még mindig óriási nagy kérdés — hogy a vízgazdálkodás kérdése miként oldassák meg. Addig kár minden költségért, mert amíg ezek a kérdések nagyon komolyan és igen erős tempóban meg nem oldatnak, nézetem szerint, hiába adunk másra pénzt, íg*y például a kisgazdának a műtrágyára, ha azt sem tudja, hogy földjére milyen Fajta műtrágya kell. (Helyeslés.) A másik kérdés pedig, melyet szóba kell hoznom, amely felett egyik-másik felsőházi tagtársam bizonyára szintén nem fog napirendre térni, az agrárolló kérdése. A magyar földmíves- és földbirtokososztály komoly fegyelmezettséggel állja azokat a rendelkezéseket, amelyek az árakat petrifikálják, de aggodalommal tekint arra, ha a másik oldalon, az ipari fronton most mindinkább jobban kinyíló árollót mozgásában meg nem állítják. Ebből ugyanis ugyanazok a jelenségek fognak megismétlődni, amelyek húsz évvel ezelőtt már előfordultak. Egy látszatgazdagodás, sok pénz zsebre dugása után egy szép napon a gazda mégis csak azt látja, hogy szegényebb lett, reális értéke kevesebb maradt. Ká kell még mutatnom egy igen nagy nehézségre, t a talajmívelőgépek terén beállott óriási bajokra. Maholnap ugyanis a modern gazda nem fogja tudni megszerezni ezeket a gépeket, mert bárhova fordul, azt mondják, hogy az már nincs. Pedig ha többtermelést akarunk, ami a háború okozta termelési politika követelménye is, szükség van ezeknek a tal a jmí velőgépeknek használatára. Szükség van arra, hogy ezeket —< persze — nem akármilyen áron biztosítsák a gazdák részére, mert az a többtermelés kardinális követelménye. (Ügy van!) Gazdasági kérdésekről lévén szó, méltóztassék megengedni, hogy meglepetéssel, sőt talán megdöbbenéssel állapítsak meg egy-két tünetet a niásik Ház költségvetési vitájából, ami — úgy vélem — ennek a Háznak mentalitásával semmiképpen sem egyeztethető össze. Vezérszónokoktól hallunk lekicsinylő kritikával beszélni az autarchiás gazdálkodásra irányuló törekvésünkről. Az autarchia szót használom, mert hiszen jobb magyar szót alig mondhatnék, talán az önellátás^ kifejezést. A magyar állam az ipar fejlesztése útján az elmúlt évtizedekben nagyon sokat tett ezen a téren. Ezeket az autarchiás elveket, éppen az illető szónok ideáljai, a — Mussolini és Hitler — legelső és legfontosabb nemzeti programúinak mondtak ki, — ha nem .is abban a mértékben és azon a módon, mint a nagy államok — igenis, ebben az országban nekünk is zászlóvivőinek kell lennünk. Kérdezem: hol lennénk mi, — és ezzel akarom bizonyítani, hogy nem egyoldalú agrárfelfogású vagyok — ha. a magyar ipar az első,világháborút követő időkben nem fejlődött volna annyira, mint ahogyan örvendetesen fejlődött? Nem vitatom e kérdés szociális oldalát, nem vitatom azt, vájjon ez a nagyipar azokba a kezekbe került-e, ahogy az nemzeti szempontból kívánatos, de senki sem tagadhatja, hogy erre az iparra szükség van. Hiszen jaj volna nekünk, ha ez az ipar ma nem volna meg. (Ügy van!) De még nagyobb megdöbbenéssel olvastam a képviselőházi naplóból egy egészen különleges, nem mondom, talán rakétaszerűén szép beszédben megállapítást az elkövetkezendő európai rendről. Itt egy európai hierarchiáról beszéltek, amelybe nekünk bele kell illeszkednünk. (Zaj jobbfelől.) Nemcsak mint katolikrjs emberek, hanem mint intelligens emberek is mindnyájan tudjuk, hogy a hirarchia mit jelent. A hierarchia nemcsak fegyelmet jelent, hanem kimondottan engedelmességet, alárendeltséget jelent. Méltóztassék megengedni, hogy talán mégis hangsúlyozzam, hogy ez a magyar nemzet ezer esztendőn keresztül szuverén volt és szuverén akar maradni (Ügy van! Ügy van!) nemcsak politikai, hanem gazdasági vonatkozásban is. Amit. gazdaságilag előteremteni nem tud, azt majd keresni fogja együttműködéssel más európai államokkal, de semmiféle alárendeltségi viszonyba, hierarchikus viszonyba jutni nem akar, még ha egy kis nemzet egy nagy nemzettel való kapcsolatban sohasem lehet is a teljes egyenrangúság állapotában. Gazdasági függetlenségét, magyarságát, önálló magyar államiságát magyar ember veszni nem engedi. (Ügy van! Ügy van!)