Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-53
338 Az országgyűlés felsőházának 53. ülése ma a háború közepén egy ilyen merész erőpróbát megkísérelnie az országnak, amikor a másik oldalon ennek komolyabb szükségesem mutatkozik. Hiszen a német vezér éppen tavalyi vitánk óta Jónak, látta kijelenteni, hogy Németország a barátai közé sorolhat belső berendezkedésétől, tehát alkotmányától függetlenül mindenkit s tőlük távol áll, hogy azt a rendszert, amelyet itt nálunk ^ jónak látnak Hitlernél hitlerebb, pápábbnál pápább módon hirdetni, bárkire is ráoktrojálják. (Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! Van azonban még más érvünk is. Többen figyeltük azt a vitát, amely ebben a kérdésben a másik Házban lefolyt. Alig tudtunk abból valami konkrétumot megfogni. Legfontosabbnak látom, nem mint "új, hanem mint a magyar közvéleménybe most különösebben bedobott érvet, hogy a parlamentáris kormányzás a kormányzati állandóságot, stabilitást veszélyezteti. Hát ha valahol, akkor ebben az országban nem lehet ezt az ellenérvet felhozni. (Ügy van!) Nézzünk vissza a legutóbbi emberöltőre. Voltak itt gyorsan egymásután következő kormány változások 1 ? Hiszen csak öt-hat miniszterelnökünk volt, ezek közül is sajnos, kettőt a halál váltott meg ettől az állástól! Nincs tehát igazán semmi ok arra, hogv azzal vádolhassa valaki a legfőbb, magyar államirányítást, hogy itt máról holnapra folyton változó, oszcilláló, egymással ellenkező politikai irányzatok vezetnék az országot és tartanák az ország gyeplőjét kezükben. Azt hiszem azonban, mélyen t. Felsőház, hogy az a terv, amelyet a boldogult miniszterelnök jónak látott hangsúlyozni, hogy ő^ a magyar közigazgatás és a magyar alkotmány reformját együtt fogja idehozni, most már elej tettnek tekinthető azzal a nyilatkozattal, amelyet a miniszerelnök úr Ő excelleneiája az alsóházban tett, de főként azzal a nyilatkozattal, amelyet a belügyminiszter úr ő exeellenciáia szintén ismételten és aláhúzottsn hangsúlyozott, hogy a magyar közigazgatásnak ( — amely, nem tagadom, meggyőződésem szerint maholnap legnagyobb -belpolitikai problémánkká kezd válni — reformjával most már igazán nem fog késni. Mélyen t. Felsőház! Engedtessék meg nekem, hogy a közigazgatás kérdéséről néhány szót szóljak, mert — nem akarom azt a kifejzést használni, hogy az, veszőparipám, — de húszévi törvényhozói működésein alatt n ez foglalt el engem legjobban. Az a meggyőződésem, hogy a magyar közületi szervek munkamódszere, munkaüteme sürgős, komoly revízióra szorul, mert ha nem akarunk lemaradni a nemzetek versenyében, itt minden pere késedelem katasztrofálissá válhat, (Úgy van!) A belügyminiszter úr maga is bizonyos elégedetlenséggel és majdnem türelmetlenséggel állapította meg, hogy restelli már, hogy nem tudta eddig a törvényhozás elé hozni ezt a javaslatot. Éppen ezért nem veheti rossznéven tőlünk, ha ebben a Házban is többen vagyunk és valószínűleg leszünk, akik ezt a kérdést felvetjük. Ismétlem, legnagyobb bel politikai problémánk ez, amellyel egyenran gúnak csak a nemzetiségi problémát tartom de azt is megállapítom, hogy ez a két probléma egymástól elválaszthatatlan, mert a felsőház bölcsesége bizonyára meg fogja állapítani, hogy a jó közigazgatás körülbelül már a, nemzetiségi kérdésnek is félig-meddig jó elintézése. 1941. évi december hó. 16-án, kedden. (Ügy van! Úgy van!) Éppen ezért nagyon szeretném, ha — bármennyire is érthető, hogy a magyar tisztviselői kar ragaszkodik a trianoni ország határain belül való maradáshoz — nem válnék kontraszelekciós állománnyá a nemzetiségi vidéken lévő közigazgatási tisztviselői kar. Oda igenis küldjük ki a tudásban, karakterben, képességben legkitűnőbb embereinket és tegyük lehetővé, hogy munkájukat gátlás és akadály nélkül végezhessék. (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! Ebben a kérdésben van egy álláspontom, amelyet kénytelen vagyok ismét hangsúlyozni. Meg vagyok róla győződve, hogy a belügyminiszter úr ő exceilenciája komolyan akarja és talán most már tudja is azt a kódexkomplexumot hozni, amely, mint örömmel látjuk, a szervezetet, az eljárási részt is és minden egyéb kérdést felölel és rendez. Megértjük, hogy miért nem tudta ezt eddig hozni a miniszter ár, de azt is látjuk, hogy megint újabb és újabb események tornyosulnak felettünk, a háborúba befelé megyünk és a miniszter úr pedig egy olyan tárcát képvisel,, amely három miniszternek is elegendő volna, hiszen óriási ügykörhalmaz van a tárcájában, akkor ' éngedtcsséík meg, hogy megkérjük arra, ha mégis úgy alakulna a helyzet, hogy nem tudná ezt a reformot abban a formában és úgy hozni, ahogy szeretné, egy egységes szép kódex formájában, akkor se várjon tovább! A mi álláspontunk az, hogy a racionalizálás — sajnos, jó magyar szót nem találok rá — nem igényli feltétlenül az egységes szabályozást, hiszen ha az alatt a 12 év alatt, amely azóta elmúlt, amióta az első ügyrendi rendelet megjelent, nem ragaszkodtak volna ahhoz az elgondoláshoz, hogy egységes és nagy kódexet hozzanak, akikor meg vagyok róla győződve, hogy számos kérdést konkrét intézkedéssel, még csak nem is rendelettel, hanem rendelkezésekkel is lényegesen előbbrevittünk volna ebben az országban. (Helyeslés.) T. Felsőház! Én azonban kénytelen vagyok még egy megállapítást tenni ezzel kapcsolatban. A legkitűnőbb eljárási rendszer továbbá a hatásköröknek és a szervezetnek legideálisabb lebontása, — mert hiszen csak erről lehet nálunk szó— nem elegendő és nem megfelelő, ha nincs szorosan kapcsolatban egy személyi politikával. Mint elég hosszú időn át volt köztisztviselő, némi tapasztalatokkal is rendelkezvén ebben a kérdésben, engedtessékmeg nekem, hogy; a kormányelnök úrhoz és a belügyminiszter úrhoz is, aki alá a legtöbb közigazgatási tisztviselő tartozik, azt a kérdést intézzem, válasszák már egyszer el a tisztviselői pályán az átlagot megütő vagy átlag alatt maradt, tisztviselők kategóriáját azoktól, akik képességeik, tehetségük, tudásuk, szorgalmuk és egyéb tekintetben meglévő arravalóságuk folytán is arra hivatottak, hogy vezető állásba kerüljenek. Tegyük már egyszer félre az, anciennitásnak mindent letipró gondolatát. Ma sem felejtem el, hogy amikor fiatal tisztviselő koromban először kaptam önálló hatáskört, akkor munkakedvem, felelősségérzésem és minden tulajdonságom, ami egy jó tisztviselőt jellemez, megtízszereződött és' megszázszorozódott. Egy új szelekciós szisztémát kell bevezetni, azonban a protekciónak' — itt azután mindnyájunknak bizonyos fele^ lősséget kell vállalnánk — teljes kizárásával. Talán valahogyan úgy, amint a katonaságnál