Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-36

22 Az országgyűlés felsőházának 36, ülé egyenlővé teszi. Azt hiszem különben, mélyen t. Felsőház, hogy a felsőház 13 vagy 14 évi működése alatt megmutatta, hogy mit jelent egy pártpolitikamentes, nagy szakértelemmel és tárgyilagossággal rendelkező törvényhozói testület, amely mindig a helyzet magaslatán állott, s nem egyszer adta tanújelét mérséklő és kiegyenlítő hatásának. Struktúrája tehát feltétlenül meghagyandó volna szerintem. Ügy látom, hogy a miniszterelnök úr ő excellenciája sem kötötte le magát egy konkrét tervezet mellett (Gróf Teleki Pál miniszterelnök; Hol vagyunk még attól?) és felelőssége teljes tudatában alaposan megszándékozik hányni-vetni ezt a sorsdöntő kérdést és eg^ olyan megoldást keres, amely megnyugvást kelt az egész nemzetben és jobbat produkál a mostani helyzetnél. A. miniszterelnök űr kezében a kormány gyeplőit biztos és jó kézben tudva, és az ő személye iránt is a legnagyobb bizalommal viseltetve, a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a felsőház minden oldalán.) Elnök: Szólásra következik Viezián István ö méltósága! Viezián Tstván! Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Előrebocsátom, hogy a költségvetési törvényjavaslatot elfogadom. Elfogadom pedig objektív alapon, mert az a meggyőzdésem, hogy bajos is volna valakinek el nem fogadni ezt a törvényjavaslatot, illetőleg a költségvetést, amelyben a kormány nemcsak az előző évi alapon gondoskodik az állam háztartásáról, hanem amelyben igen jelentékeny szociális és kulturális problémákat is sikeresen megold, illetne fejleszt. Elfogadom azonban a törvényjavaslatot szubjektív alapon is, mert az ország ama nagy többségéhez tartozom, amely a miniszterelnök úrban és minisztertársaiban az ország hű és bölcs sáfárjait látja. A költségvetés részleteivel nem kívánok foglalkozni. Hogy mégis felszólalok, ezt azért teszem, mélyen t. Felsőház, mert az utóbbi időben igen sokan foglalkoztak a szociálpolitikai problémákkal és így az, aki különben is érdeklődik az ilyen irányú nagyfontosságú kérdések iránt, valósággal belecsábítódik, hogy a vitában résztvegyen. Annál inkább is belecsábítódik, mert, sajnos, számos olyan megállapítással találkozunk az e kérdésben elhangzott vitában, amelyek az embert bizonyos tekintetben aggodalommal töltik el. Mivel pedig az elhangzott megállapítások, illetőleg az e tárgyban készített rendszerek között talán a legrészletesebb Imrédy Béla rendszere volt, ennélfogva saját gondolataimmal az ő minapi képviselőházi beszédébe kívánok belekapcsolódni. (Halljuk! Halljuk!) Imrédy Béla az ő rendszerének ismertetését egy, amint ő nevezte, társadalomszemléleti körutazással kezdte, amelynek eredményeképpen azt állapította meg, hogy a magyar élet mezedén, beleértve az összes társadalmi osztályokat, kétféle embertípus található. A részletezés során ugyan már talán hatféle embertípusról is megemlékezett, de azért végeredményben ezeket az összes típusokat, tehát az Összes magvar embereket, mégis beleszorította két skatulyába. Az első számú skatulyába kerültek a patriarchális-individualisták, illetve konzervatívliberálisok. A másik skatulyába pedig a közösségi eszme hivői. "Ügylátszik azonban, hogy az első tábor összeállításánál már ő maga is érezte azt, hogy ebeknek az embercsoportoknak 1940. évi december hó 11-én, szerdán. az egybefoglalása nem ment elég simán, mert már a második tábor összeállításánál jelezte, hogy az ebbe a táborba tartozók jellemzése kevésbbé komplikált, mint az első táborhoz tartozóké. A további részletezés során azonban, hogy ki mindenki tartozik ebbe a második táborba, az ember azt találja, hogy az ebbe a táborba tartozók egyénisége, illetve ezeknek összessége sem egészen mentes minden komplikáltságtól. Nevezetesen Imrédy szerint ebbe a táborba beletartoznak mindenekelőtt a közösségi eszmének az idealistái. Ide tartoznak a közösségi eszmének azok a hivői is, akik céljaik megvalósítására minden eszközt alkalmasnak tartanak és akiket ennek következtében forradalmároknak neveznek, továbbá idesodródtak a társadalmi ellenérzéstől fűtöttek, illetve a megtaposottság gyűlöletétől hevítettek (Az elnöki széket báró Perényi Zsigmond foglalja el.) Idetartoznak még végül a zavarosban halászni akaró rendőri individiumok, bár ezek, — amint mondja — lekileg sehová sem tartoznak, csak a zavar és az egyéni érdek táborába. Testileg azonban mégis tényleg belekerültek a második számú skatulyába. Végeredményben tehát Imrédy a magyar életben csak kétféle emebrtípust tud felfedezni, individualistákat és kollektívistákat. Amikor ezt a kettős osztályozását ' hallottam, — mert végighallgattam a beszédét — az a régi néhai kiváló jogi professzor jutott eszembe, akinek valamikor kedvenc vizsgakérdése volt a hallgatóihoz: «ha ön felmegy a Gellérthegy tetejére és lenéz onnan, mit lát?«. Erre azt kellett felelni, hogy jogalanyokat és jogtárgyakat. Azt hiszem, hogy ez a jog mezején lehetséges, de azt már kétlem, hogy ha valaki viszont a szociálpolitika hegyének a tetejére megy fel és onnan néz* szét, onnan csakis individualistákat és kollektívistákat láthasson, mert ezeken kívül vannak még egyebek is, vannak például etikai alapon állók és materialisták, vannak nacionalisták és kozmopoliták, vannak alkotmányos érzésű emberek es diktatúrára hajlamosak, vannak magyarok és nemzetiségek, vannak keresztények és nemkeresztények, és ki tudná felsorolni mindazokat a lehetséges differenciálódásokat, melyek az emberek lelkét keresztül-kasul átjárják. Ennek következtében én azt tartom, hogy ez a differenciálódás, illetőleg megoszlás könnyen változhat!k az ellenkezőre akkor, ha az illető csoport tagjaira nézve valami közös új veszély vagy érdek jelentkezik. Ennek következtében el tudok képzelni kollektivisták és kollektivisták között vagy individualisták és individualisták között esetleg nagyobb ellentétet is, mint amekkora ellentét lehetséges individualisták és kollektivisták között. Imrédy ugyan azt mondja a beszédében, hogy optikai csalódás áldozatai azok a g^alamblelkű emberek, akik nem akarják meglátni az áthidalhatatlan kettéhasadáist az individualisták és a kollektivisták között. Azonban (br. Prónay György: Ö is egy optikai csalódás.) én azt hiszem, hogy ezt a tételt meg is lehet fordítani és könnyen érthetetlennek tartható az is, ha valaki akár galamblélekkel, akár a nélkül nem akarja meglátni azt a másik hasadékot, amely az ő második számú táborába besorozott embertípusok között tátong, mert ezek között is fel tudunk fedezni még élesebb hasadékot is. Szabadszemmel is látható,, hogy az ő má