Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-49

286 At országgyűlés felwhâmnak k.9, ütése l9J/J.'évi július hó 18-án, pénteken. nélkül nem igen lépnek házasságra. Ezt a helyzetet még súlyosbítaná a törvényjavaslat, ha a zsidóknak a nemzsidóikai megengedné ugyan a polgári házasságot, vagy legalább — olasz példára — nem akadályozná az egyházi házasságot, más szóval ez utóbbit előzetes polgári házasság nélkül is engedné megkötni, ellenben az ilyen polgári, illetőleg egyházi házasságoknak nem biztosítana ugyanolyan polgárjogi következményeket, mint a többi házasságoknak. Ilyen formán az állam ugyan az osztó igazság ellenére sajnálatosain még jobban deklasszifikálná bizonyos származású állampolgárait, de legalább a pozitív isteni és az Íratlan természeti törvény megsértésével nem állítana akadályt a szentségi házasságnak, hanem saját hatáskörén belül maradna, amikor az ilyen házasságoknak tisztán polgárjogi következményei felől rendelkeznék. Egyébként a házasságon kívüli együttélés, a törvénytelen gyerek, akit a 9. § mintha enyhébben bírálna el, mint a törvényeset valamint a magzatelhajtás természetesen ebben a vonatkozásban is lehetséges maradna, sőt intézményesen előmozdít ta uiék. De, t. Felsőház, én a törvényjavaslatnak ezt a részét nemzeti szempontból tekintve sem tudom helyeselni, mert következetlennek és egyben veszedelmesnek is tartom. Következetlennek, mert ellenkezik azzal az asszimiláló törekvéssel, amelyet a múlt század kilencvenes évei óta hivatalos részről, mint valami nagyon kívánatos dolgot hirdettek, most pedig börtönnel akarnak büntetni és mert a már fajilag, főképpen pedig lelkileg nagyjából asszimilál takat is újra disszimilálni kívánja. De a javaslat vonatkozó részét veszedelmesnek is tartom, mert ha mi egyszer a »közvélemény« hatása alatt törvénybe iktatunk bizonyos kritériumokat, amelyek szerint a faji hovatartozást egy vonatkozásban megállapítjuk és a nem azonos, nevezetesen a magyar fajúakkal a házasságot megtiltjuk: akkor kitesszük magunkat annak az eshetőségnek, hogy a könnyen iráuyífcbató »közvélemény« kívánságára más vonatkozásokban szintén hasonló kritériumokat kell majd törvénybe iktatnunk, ami a sokat hirdetett szentistváni elvekkel ellentétben előbb-utóbb részekre bonthatja a nemzetet és igen súlyos alkotmányjogi következményekkel járhat. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Én, t. Felsőház, nemzeti szempontból talán nem is annyira a javaslat konkrét rendelkezése miatt aggódom, mint inkább attól félek, aminek ez a rendelkezés precedenst alkothat. A törvényjavaslatnak ezzel a részével kapcsolatban jogosan nem lehet olyan államok példájára hivatkozni, amelyekben aránytalanul kevés a zsidó, kivált a megkeresztelt zsidó, sem pedig hasonló külföldi törvényekre, amelyek egyébként szintén ellenkeznek a mondott elvekkel, bár nem ilyen szigorúak. Sőt az olasz törvény, amint említettem, tudtommal nem is akadályozza a zsidószármazású kereszteltek szentségi házasságát. Különben is a katolikus embernek az egyházi es állami, a magán- és nyilvános élet problémáira vonatkozó állásfoglalásában nem mások eljárása, hanem Krisztus törvényei az irányadók. Befejezésül még csak azt szeretném itt az ország színe előtt nyíltan megmondani, hogy mióta a polgári házasságról szóló magyar törvény puszta szerződési rangra szállította le a házasságot és megnyitotta a polgári válások végzetes lehetőségét: nálunk lassan egészen elhomályosodott az emberekben a házasság igazi, krisztusi fogalma. Látjuk, hogy e miatt valóságos végveszedelembe jutott a magyar házasságok szilárdsága s következőleg , termékenysége is. Egészen helyesen próbáljuk is a veszedelmet gazdasági, szociális és egészségügyi eszközökkel megelőzni, illetve elhárítani, azonban következetesen megfeledkezünk, amint ennek a javaslatnak indokolása is megfeledkezik, a legbiztosabb orvosságról, a szentségi és felbonthatatlan házasság visszaállításáról. Es amikor az egyház képviselői a haza sorsán és a nemzet jövőjén aggódva, erre az orvosságra rámutatnak, akkor a sajtó, tisztelet a kivételnek, szándékosan vagy nem szándékosan agyonhallgatja megnyilatkozásunkat. (Szüllíi Géza: A cenzúra miatt! — Mozgás.) Azt én nein tudom. Annak pedig, aki talán kifogásolná a javaslattal szembehelyezkedő és házassági vonatkozásban is a valláshoz ragaszkodó álláspontomat, csupán annyit szeretnék válaszolni, hogy az általános bizonytalanságban legalább vallásunkat becsüljük meg, amely egészen a miénk, ha magunk is úgy akarjuk. Ha, t. Felsőház, az előttünk fekvő törvényjavaslat a szentségi házasságra vonatkozóan akadályokat nem állítana fel, illetve azok fel állítását az említett módon elkerülné, elfogadnám a javaslatot. Minthogy azonban a javaslat a pozitív isteni törvénnyel szemben — legalább közvetve — a polgári házasságon keresztül a katoliikus szentségi házasságokra vonatkozóan is akadályokat akar felállítani, minthogy továbbá ellentétben a természeti törvénnyel, azoknak, akiknek Isten sem közvetlenül, sem közvetve egyháza által meg nem tiltja a házasságot, annak megkötésére vonatkozó szabadságát korlátozza, úgyhogy az indokolás ismételt kijelentése dacára is bizony beleütközik az egyéni szabadságba, sőt valóságos eröszakot gyakorol híveim lelkiismeretén s végül minthogy a javaslat célja az isteni és természeti törvény sérelme nélkül is elérhető volna, amennyiben a tervezett házasság rendszerint létre sem jönne, ha a házasságot tervező egyik féllel a másik felet megvizsgáló orvos szigorú titoktartás alatt közölhetné ennek betegségét vagy ha az állam —saját hatáskörén belül maradva — a zsidószármazásá fél házasságának. sajnálatosan bár, de nem biztosítana ugyanolyan polgárjogi következményeket, mint a többi házasságnak: a javaslatot nem fogadoni el. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik Szüllö Géza ő excellenciája. Szüllö Géza: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Mint a régi néppártnak tag^a szólalok fel, amely nem »népi párt«, mért nálunk »a nép« nem melléknév, de főnév és felszólalok úgyis, mint kisebbségi ember, mert azt látom, hogy itt a zsidóság kisebbségi megkülönböztetéséről van szó. Elsősorban csodálkozásomnak adok kifejezést, hogy akkor, amikor az ország eíi'yik lényeges, nagy törvényéről, az egész társadalmat érintő törvényről van szó, — mintha tudatosan — a kormánynak semminemű tényezőjét nem látom jelen lenni, csak magát az igazsájgügyminisztert, az igazságnak Pedig a lényege az, hogy vak. (Mozgás.) Az a tény, Ihogy az összes tárgyalásoknál sem a kormánynak egyes tényezői, sem a kormány elnöke, sem az egyházi, sem a társadalmi tényezőket nem kérdezte me?, az a tény, hogy a kormánynak J egyik szónoka, Meskó felsőházi tag úr azt mondotta, hogy az ellenkezéssel a magunk I exisztenciáját gyöngítjük, sőt kérdés tárgyává