Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-49

282 Az országgyűlés felsőházának 49. ülése 194-1. évi július hó 18-án, pénteken. feltűnően, egyenesen meglepetésszerűleg oly sok házasság köttetett zsidók és nemzsidók között, —

r mióta a kormány a vegyesházasságot megszorító törvényjavaslatot a parlament elé hozta — hogy az egyenesen kétségbeejtő. A fajfelfrissítés közismerten helyes és kívánatos, de csak az olyan fajok keveredése, amelyek a nemzet jövője szempontjából előnyösek. A magyarságtól teljasen fajidegen a zsidó faj s az ilyen vérkeverodést hátrányodnak mondja ki maga a törvényjavaslat és annak indokolása is. A javaslat a magyar nemzet fajnemesítését és a további vérségi keveredés hátrányait óhajtja korlátozni és megszüntetni. Sajnos, ebben a tekintetben ma már olyan tények előtt állunk, amelyeken változtatni és a megtörtént eseményeket, a nem kívánatos vérkeveredése&et meg nem történtté tenni nem áll módunkban. A törvénytelen, éspedig a házasságon kívüli vérkeveredést ez a törvény nem fogja megváltoztatni, mert nem foglalja magában azt az igen fontos részt, hogy a zsidók és nemzsidók közötti nemi érintkezést megtiltsa és megakadályozza. Kereken negyvenezer törvénytelen gyermek születik évenként ebben az országban. Ebből a statisztika — mert hiszen KoVáts Alajos adatai csak megbízhatóak — 60—70 százalék félvért állapít meg. Természetesen ebben a tekintetben a városok járnak elől s magától értetődően Budapest az első. Kívánatos volna a háztartási alkalmazottakra nézve törvényesen szabályozni azt, hogy 40 éven aluli keresztény háztartási alkalmazott csak kereszténynél szolgálhat. (Helyeslés.) Ez talán a bekövetkező zsidótörvénynek jutna osztályrészül. Mélyen t. Felsőház! Kijelentem és hangoztatom, hogy a legmesszebbmenőleg távol áll tőlem minden animozitás és gyűlölködés. Akkor, midőn magyar fajtám és nemzetem érdekében, mint orvos, egy hosszú élet tapasztalatait leszűrve, elmondtam mindazt, amit kívánatosnak tartottam, abban a reményben, hogy ezzel kötelességemet teljesítettem ezen a helyen, ahová engem a keresztény magyar orvosi rend bizalma állított. A képviselőház által elfogadott törvényjavaslatot, mint amely a nemzet vitális érdekeit szolgálja, amely a nemzet Összességének igazi, nyilt közóhaja és amelynek megvalósítását jogosan sürgeti és el m is várhatja, elfogadom úgy általánosságban, mint részleteiben is, mert hiszen annek szükségességét saját testén tapasztalhatta és tapasztalja ez a nemzet; de elfogadom azért is. hogy végre megszűnjék egy olyan áldatlan állapot, amely ma ennek a nemzetnek faji jellegét „mindinkább elhomályosítja, veszélyezteti és ősi eredeti jellegétől is megfosztja. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik a hercegprímás úr Ő eminenciája. Serédi Jusztinián hercegprímás: Nagyméltóságú Elnök Ür! Igen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Amikor az 1894 : XXXI. te. kiegészítéséről és módosításáról szóló és most a felsőház tárgyalására bocsátott törvényjavaslathoz hozzászólok, hogy sem római katolikus híveim, sem mások, sem a történelem engem kötelességmulasztással ne > vádolhassanak, elsősorban is minden ellenkező híreszteléssel szemben itt a nyilvánosság előtt megállapítom, hogy ez a súlyos törvény javaslali, amely közvetve az ország lakosságának több mint kétharmadát kitevő katolikusok szentségi házasságára vonatkozóan is akadályokat kíván felállítani és ezzel valóságos eröszakot gyakorol a katolikus törvényhozók és katolikus házasuló felek lelkiismeretén, úgy készült, hogy megalkotásába az indokolás szerint orvosszakértők ugyan bevonattak, de nem vonattak be egyházjogászok, illetve ezek bevonásáról az indokolásban nem történik említés, sőt maga az ország prímása, aki pedig minálunk az, egész magyar katolicizmust törvényszerűen képviseli, szintén nem nyert módot arra, hogy idevonatkozó észrevételeit és módosító javaslatait idejekorán megtehesse. Pedig én az ország prímásának arról a jogos igényéről, hogy a római katolikus Egyházat bármi módon érintő törvényjavaslatokhoz idejekorán hozzászólhasson, nem mondok le soha. (Élénk helyeslés és taps.) Mivel tehát bizalmasan nem szólhattam hozzá a törvényjavaslathoz, azért most nyilvánosan kell elmondanom azt, amit különben az illetékes tényezőknek bizalmasan mondottam volna meg. Szavaimat ne úgv méltóztassanak magyarázni, mintha én a nyilvánosság előtt nem merném az igazságot megmondani, vagy mellette síkraszállni — hiszen a közelmúltban, amikor kellett, nemegyszer igen kényes körülmények között is nyilvánosan szót emeltem az igazság mellett, — hanem úgy méltóztassanak érteni, hogy meggyőződésem szerint a bizalmas megbeszélés mind a két oldalról kevesebb kellemetlenséggel járt volna (Ügy van! Ügy van!) és mégis jobban előmozdította volna a kérdés helyes megoldását. (Úgy van! Ügy van!) Azt is kijelentem, bármiképpen vélekedjenek is nyilvános felszólalásomról az emberek, én lelkiismeretemben nyugodt vagyok, hogy ezért sem Isten, sem katolikus hiveim, sem ä történelem előtt megszégyenülni nem fogok. (Ügy van! Ügy van!) Nem azt mondom én, t. Felsőház, hogy a törvényjavaslatot annak a képviselőházban történt benyújtása előtt egyáltalában nem láttam, hanem azt, hogy nem láttam idejekorán, vagyis akkor, amikor az még bármilyen publicitást nyert volna. En a törvényjavaslatot a parlamentben való benyújtása előtt egy nap pal korábban kaptam kézhe'a, amikor politikusaink és a napisajtó már olyan publicitást adtak neki, hogy súlyos ellenérveimmel szemben az időiközben kialakított »közvélemény«-re lehetett hivatkozni, amely miatt a törvényjavaslat állítólag miár nem volt módosítható. Ezzel kapcsolatban itt nyilvánosan leszegezem, hogy meggyőződésem szerint sem az ügynek, sem a magyar királyi kormánynak, se a magyar törvényhozóknak nem tesznek jó szolgálatot azsok, akik időnek előtte konkrét formában mintegy meghirdetik és a napisajtó útján úgynevezett »közvélemény«-t alakítva, országszerte elterjesztik a készülő törvényjavaslatok tartalmát, (Ügy van!) mert amenynyiben a törvényjavaslat azután csak lényeges módosításokkal megy keresztül az országgyűlésen, ez szükség nélkül feltárja a politikai erőviszonyokat, az előre kialakított és felcsigázott »közvéleményét nem elégíti ki, a törvényhozók lelkiismeretes munkáját pedig akadályozza. (Ügy van! Ügy van!) Ha ugyanis ezek legjobb meggyőződésük ellenére a helytelen »közvéleményéhez igazodnak, akkor nem teljesítik kötelességüket a nemzet iránt, (Ügy van! Ügy van!) ha pedig nem. törődnek vagy éppen szembeszállnak a helytelen »közvélemény «-nyel és legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint foglalnak állást, akkor mindenféle támadásoknak tehetik ki magukat vagy díszítő