Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-48
260 Az országgyűlés felsőházának 48. ülés* gazdasági érdekképviseleti szervek e törvényjavaslat benyújtását, mert róla csak a sajtó útján vettünk tudomást, pedig rólunk é» nélkülünk van szó e javaslatban. Meg kell említenem azt a sajnálatos tényt, hogy a mezőgazdasági termelést ennyire közeiről érintő törvényalkotás előkészítése a mezőgazdasági törvényes érdekképviseletek teljes mellőzésé vei történt, ; A szóbanfoirgó törvényjavaslat 1. §-ának első pontja messze túlmegy azon, ami a mi felfogásunk szerint a törvény feladata lehet. Ez a pont ugyanis magában a termelés ioiyamataba kivan beavatkozni, mégpedig ugy gyakorlatilag, mint jogilag, teljesen helytelen módon. A termelés eredményessége, minősége és terjedelme, továbbá maga a termelési eljárás olyan tenyezöjs, ameiye.ü. nem egyedül a gazaatoí, sot nem is nagyreszt a gazdától, hanem a gazda beiolyasan kivui eső körülményektől íuggenej£. nippen ezért a törvényjavaslatnak ebben a pontjában foglalt rendelkezések gyakorlatilag vegrehajthatatianok. és én olyanoknak tartom, ezejiet, meiyeü alkalmat adnak a gazdák állandó zaklatására és ebből kifolyólag nem a termelés előmozdítását, hanem annak súlyos hátráltatását segítik elő. lie jogilag sem tartom helyesnek a törvényjavaslat 1. ^-ának 1. ponti at. Mert valamely cselekményt bűncselekménnyé minősíteni csak akkor lehet, ha egyfelől abban feltétlenül megvan^ a szándékosság, másfelől maga a cselekmény jogilag; pontosan koirülírnató és meghatározható. A jelen esetben a szándékosságot a javaslat nem is említi, de ha említené is, akkor sem lenne elég a szándékosság fennforgásának megállapítására, éppea azért, mert a termelés minőségi, területi és mennyiségi alakulásában a gazda elhatározásán kívül álló igen sok egyéb körülmény is belejátszik. Ezek mellett a súlyos aggályaim mellett azonban rá kell mutatnom még arra is, hogy a javaslat ebben a pontjában burkoltan előfutára a kényszer termelésnek, amennyiben egészen tág keretek között eleve bűnoslekménnyé minősíti a termeléssel kapcsolatban megalkotandó rendelkezések megszegését. Hogy a megalkotni szándékolt rendelkezések milyen mélyen fognak belenyúlni a termelés szabadságába, azt természetesen nem tudhatjuk, de mivel a n javaslat ebben a tekintetben egészen tág lehetőségeket biztosít, már eleve a legkomolyabb aggodalmainknak kell kifejezést adnunk a kényszertermelés gondolatával szemben. A magyar gazda sohasem vonakodott és még kévé-bbé vonakodik ilyen súlyos időkben attól, ho^ry a termelést a köz érdekében minél eredményesebben folytathassa. Ennek az eredményességnek azonban vannak olyan feltételei: a természeti, az üzemi, a közlekedési, a jövedelmezőségi, stb. adottságok, amelyeknek fennforgása nélkül a termelést folytatni, avagy legalábbis tartósan folytatni nem is lehet. Ezeknek hiányát semmiféle kényszerintézkedés pótolni nem tudhatja. Voltak nehéz napjai a gazdáknak az 1914—18-i világháború alatt is, amikor szorgalmas asszonyaink vitték odahaza a gazdálkodás nehéz gondjait, vagy az 1930—1933-as évek gazdasági válságának idején, amikor a magyar gazda egész vagyonát, tőkéjét áldozta fel, ami anyagi végromlásba döntötte és alapjában rendítette meg az akkori mezőgazdasági termelést. A magyar gazdaközönség tehát mindenkor tanúbizonyságát adta annak, hogy teljes mértékben tudatában van a magyar föld birtoklásával együtt járó ï 1941- évi július hé 5-én, szombaton. kötelességének és azt minden körülmények között, áldozatok és nélkülözések árán is teljesíteni tudja. Méltánytalannak látom tehát a törvényjavaslat 1. §-ának 1. pontjában foglalt intézkedések mögött a gazdatársadalommal kapcsolatban bennfoglalt azt a burkolt föltévést, mintha a gazdaközönség bármikor is vonakodnék kötelességét teljesíteni és őt büntető szankciókkal, bírói intézkedésekkel kellene erre kötelezni. Ami a törvényjavaslat; további pontjait illeti, már ezeknek a végrehajtása is nem csekély zaklatást fog eredményezni a gyakorlati életben. Erre vonatkozólag nem kívánok észrevételt tenni, mert — mint előző szavaimban is jeleztem — az ilyen súlyos időkben a közellátás érdekeit szándékosan sértő cselekmények elkövetőivel szemben a megtorlások nem ellenezhetők. A törvényjavaslat szelleme úgy tünteti fel a gazdát, mintha állandó felügyelet, ellenőrzés és irányítás alatt kellene tartani, pedig mélyen t. Felsőház necsak a gazdára mint termelőre vigyázzunk, hanem maga a kormány is igyekezzék önönmagát ellenőrizni s messzelátó intézkedéseivel elősegíteni a jövő készletgazdálkodás nehéz körülményeinek megfelelő alakítását. Nem mintha a múlt kormányával szemben bizalmatlansággal lettem volna, de meg kell említenem az 1930., 1932. és 1933. évek nagy terméseinek következményét. Azóta is igen sokszor látjuk, hogy készletet nem gyűjtött a kormány, pedig hányszor hívtuk fel erre a múlt kormány figyelmét mi törvényhozók az országgyűlés mindkét házában és a kormányok is hirdették programjukban, hogy tárházakat, gabonagyűjtő raktárakat fognak létesíteni, ahol a termés feleslegét el fogják helyezni. Mégis alig történt valami ebben az irányban. Pedig ma jó volna elővenni azokat a feleslegeket, amelyeket az 1930-as és 1933-as évek között potom 7—8 pengős áron mint takarmánybúzát kellett elkótyavetyélnünk és kiadnunk külföldre, amikor idehaza a magyar mezőgazdaság válságban volt. Sőt még az 1938-as és 1939-es évek nagy terméséből sem gyűjtött tartalékot a magyar kormány, pedig ez csak néhány évvel ezelőtt volt, és még tavaly, 1940 márciusában is eozinált búzát lehetett külföldre kivinni és lehetett idebent is kapni takarmányozás céljaira. Ezek mind azt mutatják, hogy a magyar kormány a készletgazdálkodással nem tudott kellően bánni, azt hitte és azt gondolta, hogy a magyar föld, a, magyar mezőgazdaság minden megprótaltatást kibír. Pedig, mélyen t. Felsőház, a legegyszerűbb magyar gazda is, aki ajz ekeszarva között sétálgatott napokon át, látta és tudta már 1939 őszén, hogy egy végtelenül nagy megpróbáltatás, egy világháború jön erre az országra és egész Európára. Más államok tehát készleteket gyűjtöttek, mi pedig elpazaroltuk készleteinket. Ezek azt mutatják, hogy a készletgazdálkodás mellékvágányra jutott, mert nem hozzáértő kezek irányították a múltban. Vagy mi volt a nti gazdasági programműnk 1939 nagy termése után? Leépíteni minden búzatermő területet. Ez volt a Programm! Szerencse, hogy mi magyar gazdák ellenakciót tudtunk indítani, mert különben valóban végrehajtották volna a búzaterületek csökkentését és ma hol volnánk 1 ? Ez mutatja tehát az akkori kormányok rövidlátását, azt, hogy még mindig nem tudták felfedezni, hog;y
