Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-47

Az országgyűlés felsőházának 47. iüése J.94I. évi júlnis hó 4-én, pmteken, 219 amellett, hogy méltányolná a minőségi búza termelését, jóval kevesebb panaszra adhatna okot, mint a multévi rendszer, amikor a köztudomás szerint megállapított gabonaárakból jelentékeny levonások történtek, ami főleg a kistermelőknél jogos elkeseredést váltott ki. Főleg a kistermelők részére lenne ez a megoldás jóval megnyugtatóbb, mert ez esetben a megállapított legalacsonyabb árat mindenkinek feltétlenül meg kellene kapnia, míg a multévi maximális árakat úgyszólván senki sem kapta meg. Feltétlenül szükséges a korpa árának megfelelő megállapítása. Ez annál is inkább szükséges, mert hiszen a korpa jelentősége a takarmányozás terén annyival inkább emelkedett, mert az új gabouarendelet a rozs takarmányozását, nagyon helyesen, tilalmazza. Nézetem szerint a korpa árát belértékénél fogva nem lehet magasabban megállapítani, mint a búza árának 50 százalékában. Az új gabonarendelet egyelőre nem állapít meg fejadagot. A rendelet 31. §-a azokra nézve, akik vámőrlésre jogosultak, tehát általában az őstermelőkre és a gabonajárandósággal bírókra nézve, azt mondja, hogy azt a gabonamennyiséget, amelyet megőrölhetnek, a közellátási miniszter által megállapított irányelvek szerint a községi elöljáróság állapítja meg. Ebből tehát az tűnik ki, hogy bizonyos fejadag megállapítása tervbe van véve. Nézetem szerint a mezőgazdasági lakosságra nézve mindenféle gabonafejadagnak a megállapító sát mellőzni kellene. KüLöidi példák ebben a . tekintetben nálunk nem alkalmazhatók. A falusi lakosság táplálkozása nálnnk eléggé egyoldalú és ezen belül a legfőbh táplálékot a kenyérgabona és az ebből készült kenyér- és tésztafélék képezik olyan mértékben, aminőre sehol másutt nincs példa. Ezt a gabona-, illetőleg lisztfogyasztást a világon semmivel sem lehet pótolni. Emellett a magyar földmíves, akár kisgazda, akár gazdasági cseléd, vagy munkás, a világ legnagyobb teljesítményű munkása, aki főleg nyári időben hihetetlen munkateljesítményt tud elvégezni, s ehhez a munkához feltétlenül meg kell adni a megfelelő táplálékot is, amelynek főrésze sajátos viszonyaink között éppen a kenyérgabona. A magyar földmíves munkájával a közellátás nagy érdekét szolgálja és így éppen a közellátás érdeke parancsolja, hogy az őstermelő verejtékes munkájával megtermelt kenyérgabona fogyasztása az ő részére ne korlátoztassék. (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) De hivatkoznom kell itt arra is, hogy más téren, például a cukorellátás terén azzal az indokolással lett háttérbe szorítva a falusi lakosság ellátása, hogy annak lisztfogyasztása nem lesz korlátozva. Amennyiben mégis ^bármiféle fejadag állapíttatnék meg a mezőgazdasági lakosságra, úgy feltétlenül szükséges, hogy ez a fejadag a lehetőséghez képest a legmagasabb legyen, mindenesetre jóval magasabb, mint a városi lakosságé. Nem tartanám azonban helyesnek ez esetben, ha a községi elöljáróság állapítaná peg a közellátásügyi miniszter által megállapított irányelvek szerint a falusi lakosságot megillető gabonamennyiséget, mert ez esetben az volna félő, hogy községenkint igen nagy eltérések mutatkoznának a fejadag megállapítása tekintetében. Ha már fejadagról lenne szó a falusi lakosságra nézve, megnyugtatólag csakis a közellátási miniszter állapíthatná meg ezt egységesen. Az új gabonarendelet kimondja, hogy csak a Hombár, mint a Futura gabonagyűjtési főosztálya és ennek bizományosai vásárolhatnak gabonát, tehát behozza az egy kézrendszert. A szabad gabonakereskedelem teljes kizárását nem tudom helyeselni. Ha nincsen semmiféle s zab a cl verseny, a gazdaközönség feltétlenül ki van téve annak, hogy a vásárlásra egyedül jogosított szerv, illetőleg annak megbízottai bármiféle hatósági ár megállapítása esetén is minőségbeli, fajsúlybeli és egyéb kifogáfsok címén a tényleges átvételi árakat "egyoldfclulag állapítják meg. Sajnos, e tekintetben éppen a Futura bizományosai ellen magyon sok helyen voltak panaszok. Nem valószínű tehát, hogy a gazdaközönség nagy bizalommal tekintsen az egykézrendszer felé. Feltétlenül cél szerű lenne, ha a megbízható és szakértő kereskedelem szintén be lenne kapcsolva a ga bonaértékesítésbe, annál is inkább, mert a tapasztalat azt is mutatja, hogy a hivatásos gabonakereskedők sokkal mozgékonyabbak, mint azok a bizományosok, akik sok esetben minden jóakartuk és jó igyekezetük mellett sem rendelkezhetnek megfelelő tapasztalattal és hozzáértéssel. Az ,új rendeletből nem tűnik ki az, hogy miképpen szerezhetik be szükségletüket azok a gazdák, akiknek egyik vagy másik gabonaTélében hiányuk van. Semmiképpen sem lenne célszerű, ha ez is csak az egykéz útján történhetnék meg. Ez ugyanis még az esetben is, ha a Hombár helyből vagy • szomszédból utalná ki a gazdáknak a szükséges gabonamennyiséget, megdrágítaná azt, mert hiszen a bizományosok jutalékát, sőt esetleg más kezelési költséget is feltétlenül felszámítanák, amint erre eddig már példák voltak a múlt évi rendszerből is. Ez feltétlenül felesleges költségeket okozna a gazdák részére. Az is félő azonban, hogy az egykéz, miután a helybeli vagy közeli gabonakészleteket máshová szállította el, a gazda részére távolabbi helyen utalná ki a szükséges gabonamennyiségeket, ami ismét csak megdrágítaná azokat. Erre nagyon is számos példa volt éppen a legutóbbi időkben, amidőn a Futura egyes malmokban tárolt gabonakészleteket a negyedik vármegyébe szállította el megőrlés végett és ugyanebbe a^ malomba ismét más helyről, távolabbról szállított másik gabonamennyiséget. Előfordult például, hogy a korpát nem egy szomszédos malomban utalták ki, hanem az ország túlsó végéről és például a Futura annak részére, aki rozsot kért hiánya fedezésére, lisztet utalt ki, de nagyon távolról, amely lisztet el sem lehetett szállítani és fel sem lehetett használni, mert hiszen az illető gazda gabonát volt köteles kiszolgáltatni cselédeinek és munkásainak. Feltétlenül szükségesnek tartanám tehát, hogy a gazdák egymás közötti vásárlása meg legyen engedve, hogy így a gazdák hiányzó szükségletüket egymástól, szabadkéziből, minél kevesebb költséggel, minél kevesebb r munkával és fáradsággal, sőt lehetőleg költségmentesen tudják fedezni. Ez nemcsak a gazdák érdeke, hanem elsőrendű érdeke a közellátásnak is, amelynek szolgálatában áll és amelynek részére dolgozik az egész ország gazdatársadalma. Jól tudjuk, hogy a lisztkiőrlési százalékot takarékossági szempontból állapították meg túlságosan magasan és ezért lett bevezetve