Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-47

340 Az országgyűlés felsőházának 47. Mese 194.1. évi július hó 4-én,- pénteken. talán gátlásokba ütközik s éppen azok részéről ütközik gátlásokba, akiknek részéről a támogatást remélné, akkor nem csoda, ha a gazdának elmegy a kedve a termeléstől, akár van a törvényben büntető szakasz, akár nines. (Egy hang a középen: Úgy van!) Ilyen körülmények között nem mondhatni, hogy valami felemelő érzés ilyen erős büntető' szakaszokat beiktatni, s ezek által vétség büntetésébe keveredni aikkor, amikor a közellátást vagy pedig- a termelés irányítását vezető vezérférfiáink ellen ssmmi megtorló intézkedést tenni nem lehet. Mert amiBor közellátásunkiban a múltbeli árkormánybiztosság által elkövetett hibák egész halmazát látjuk, (Ügy van! Ügy van!) amelyek miatt a mostani közellátási miniszter űr ő excellenciája valósággal a közellátás esődtömegét örökölte; amikor a kormányzat a közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekmények büntetéséről szóló törvényjavaslatot beterjeszti, amelynek 1. §-a azt mondja, (olvassa): »Vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő; aki az ország közellátásának érdekét súlyosan veszélyezteti stb., stb.«: akkor önként vetődik fel az a kérdés, vaj jön nem volna-e helyes, hogy ne csak az a szerencsétlen gazda vagy esetleg gyáros legyen felelősségre vonható, aki ma munkájával valóságos csúcsteljesítményt produkál, mert nemcsak az elemekkel, hanem az embe rek által elébetolt gátlásokkal is meg kell küzdenie, — amelyek miatt esetleg majd nem tud annyit és olyat termelni, mint amennyit a minisztériumi rendelet, vagy pedig a törvény előír — hanem felelősségre vonhatók legyenek azok a vezető egyéniségeink is, akik ennek a törvénynek az alapján akár a közellátást, akár termelésünket fogják ezentúl irányítani. Mert az a felelősség, amivel például rua a kormányzat tagjai és a kormánybiztos urak a nemzetnek tartoznak, a gyakorlatban voltaképpen nem jelent semmit. ODe továbbmenve, nem mehetek el szó nélkül amellett a kormányzati irány, kísérlet, vagy törekvés mellett, amely ebben az általam kifogásolt pontban nyert kifejezést, mert ez szerintem nem jelent egyebet, mint a mezőgazdaság tökéletes kiszolgáltatását a mindenkori kormányzat diktatórikus hatalmának (Ugy van! Ügy van! a középen.) és gúzsbakötését az egyéni termelési szabadságnak és az egyéni iniciativa minden leghalványabb megnyilvánulásának. Már pedig mi, akik a gyakorlati gazdaságban járatosaik vagyunk, tudjuk, hogy minden birtoknak, legyen az akár kicsi, közép- vagy nagybirtok, ha helyesen akarjuk megművelni, jóformán minden egyes darab földjét, tábláját külön kell ismernünk, ha meg akarjuk adni a rendes művelést és azt a növényzetet akarjuk rajta termelni, amelyet ki tud hozni. Ennélfogva nemcsak az egész ország' területét nem, de még egy gazdaság területét sem lehet egy kalap alá venni. (Ügy van! Ügy van!) Szerintem még az állami irányítás alatt álló gazdasági rendben is az állam csak a maga magasabb célkitűzéseit és nagy vonásokban az ezekből fakadó feladatokat tűzheti ki, ellenben tökéletesen szabad kezet kell engednie a szakértelemnek, a szaktudásnak, az egyéni vállalkozási kedvnek és ebbe az egyéni vállalkozási kedvbe beépített munkakedvnek, mert éneikül a magasabb célokat elérni nem tudjuk. Mert ha az állam túlságosan beleavatkozik a gazdasági élet menetébe, akkor nagyon könnyen elsorvaszthatja a terraésze! tes termelő erőket, (Ügy van! Ügy van!) a bürokrácia olyan síkra téved, ahol csak ári tani tud (Ügy van! Ügy van!) és különben is I útját egyengeti az általános elbürokratizálódásnak, aminek szomorú példáját láthattuk Oroszországban, ahol a szabadverseny tökéletes kizárása mellett hivatalos szervek végzik I el azt a gazdasági tevékenységet, amelyet pedig az egyéni vállalkozási kedvnek fenntartani siókkal okosabb, helyesebb és olcsóbb. Szerintem tehát az állam csak annyiban avatkozzék bele a gazdasági élet menetébe, amennyiben azt a termelés folytonosságának fenntartása, vagy pedis- a termelésnek egészen a maximumig- való totális fokozása feltétlenül megköveteli. Amilyen mértékben feltétlenül meg kell akadályozni az árspekuláció szabad j játékát, éppen olyan mértékben biztosítani kell j a termelés szellemi és fizikai erőinek kiteljese| dését, mert enélkül nincs többtermelés. SzerinI tem a ránkváró új gazdasági rendben az eredI meny attól függ, hogy az állam miképpen fogja i megoldani tudni az állami és a magántevé| kenység közötti harmóniát. De továbbmenve, i azt hiszem, mindnyájan tudjuk nagyon jól, ; hogy azok a kiváló férfiak, akik e tÖrvényja; vaslat 1. §-ának megszületésénél jelen voltak és azt elősegítették, mind valamennyien tudományosan képzett kiváló jogászok. De tudjuk azt is, hogy ennek a pontnak a kodifikálásával megmutatták azt is, hogy ők a gyakorlati i mezőgazdaságban teljesen járatlanok. Ez voltaí képpen természetes is. mert nem is lehet inás! képp. (Ügy van! Ügy van!) mert a mezőgazdaság- titkaiba behatolni az íróasztalon és a köny! veken keresztül nem lehet, annak egyedüli | mestere az élet és a gyakorlat. (Helyeslés és tans a középen.) Hogy milyen veszélyes a gyakorlati mezői gazdaságban való járatlanság a mezőgazdasági ; termelés irányításánál, errenézye példának hoj zom fel a közellátási minisztériumnak tavaszI szál a gazdasági készletek igénybe vétele alkali mával hozott ama rendelkezését, amely szerint i vetőmag céljára katasztrális holdankint^ ta1 vaszi búzából csupán csak 100 kilót, árpából 80 ! kilót, zabból 50 kilót, és így tovább, engedélyezett visszatartani. Állítom, hogy különösen feli vidéki viszonylatban, ha a mi tömeges fellebbezéseinknek az illetékesek helvt nem adtak volna és mi csak ennyit vetettünk volna el, akkor a legjobb időjárást feltételezve is csak gyenge kétharmad termést arathattunk volna, mert a mezőgazdaságban principium az, hogy ; minél szegényebb a talaj, annál sűrűbben kell i vetni. (Ügy vam,! Üny van!) Nem lehet tehát egy kalap alá venni a felvidéki soványabb ta| la jókat a délvidéki, humusban gazdagabb, nit' rogénben dús talajokat. Ha már itt tartok, megemlítem azt, hogy ha a mezőgazdaságban azt akarjuk, hogy bizonyos átlagos terméseredményt érjünk el és el akarjuk keanilni azt, hogy az egyik esztendőben mondjuk nagy termésünk legyen, de viszont a következő esztendőben már csak oesút termeljünk, akkor is a viszonylag

1 sűrűbb ve| téshez kell folyamodnunk, hogy ezáltal a sarjkalászok fejlődését visszaszorítsuk az anyakai lászok javára. A sarjkalászok ugyanis akár ! egy kisebbszerű elemi csapás vagy kedvezőtlen ! időjárás esetén nem tudják kifejleszteni a sze| meket. ennélfogva minél több a sarjkalász, annál több az ocsű. Mélyen t. Felsőház! Nem mehetek el azonban szó nélkül emellett az általam kifogásolt ; pont mellett abból a szomorú tapasztalatból kiindulva sem, amely szerint hiába vagyunk