Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-41
Az országgyűlés felsőházának hl. ülése 19^0. évi december hó 19-én, csütörtökön. 185 közötti "összefüggés hiányzott, hiányzott a fa leszállítása. Akkor beállítottam egy nagyon egyszerű szervezetet. Három katonát beállítottunk arra, 'hogy a szekerek és egyéb közúti járművek beállításával, szükség esetén rekvirálásával is foglalkozzék és attól kezdve nem tudom hány nap alatt, talán tíz-tizenkét nap alatt az a famenynyiség, amelyet leszállították, napi 300 vagonról 700 vagonra emelkedett. Ez a mai napi szállítás, amely 700 vagon, minthogy legnagyobbrészt 15 tonnás vagonokról van szó, majdnem ezer vagont jelent, annyit, amennyit eredetileö prelimináltunk. A hiba tehát nem az árszabályozásban volt, sem pedig a vasútban, hanem a kettő között: abban, hbgy nem voltak fuvarok. Készben az volt az ok, hogy a fuvarosok exorbitáns összegeket kértek, részben pedig az, amit én is láttam, mert közben én magam is jártam olyan erdőben, ahonnan senki a világon ki nem hozhatott egy darah fát sem addig, amíg a föld meg nem fagy és nincsen rajta legalább három ujjnyi hó, hogy szántalpon lelhessen onnan a fát szállítani. Ezek voltak az okok, tehát egészen egyszerű és természetes dolgok és nem az árkérdés. Még egyet szeretnék említeni. Itt még sok mindenféléről volt szó. Apponyi Károly, Schandl Károly és Bálint György felsőházi tag urak előhozták az árvízkárokat és a vízszabályozást. Ez részben aktit kérdés. Azt hiszem, az árvízkárok tekintetében sok mindenféle történt. Legalább igyekeztünk a nyomort a tekintetben enyhíteni, házak épültek és pedig igen sok és ebből az árvízveszedelemből talán még jó is származott, mert az Alföldön, sok helyen egészségesebb és jobb házak épü' tek. mint amilyenek eddig voltakA kérdések másik része átnyúlik egy szélesebb körű programmba, a vízszabályozásba, amely az öntözéssel függ össze. Ezt is szervesebben kell kidolgozni. Nem akarok most már erre a kérdésre kitérni, bár szívesen beszélnék róla, mert félig-meddig még szakmámba is vág, de még két miniszter úr is beszél utánam. Ezek közé a kérdések közé tartozik például az Alföld fásításának kérdése, amelyet Waidbott felsőházi tag úr hozott elő, valamint a szövetkezetek kérdése, amelyeket szövetkezetesíteni kell, tudniillik valóban szövetkezetekké tenni és ez i« volt az oka annak, hogy igyekeztem Erdélyben a szövetkezeteket érintetlenül fenntartani. Olyan kérdésekben, mint a lótenyésztés kérdése, amelyet Farkas Géza felsőházi tag úr hozott fel vagy olyan orvosi kérdésekben, Oti., Mabi. kérdésekben stb., amelyeket vitéz Meskó és Verebély felsőházi tag urak hoztak elő, a kezdeményezéseket és kritikákat fruktifikálni fogjuk és tekintetbe vesszük. A költségvetés keretei nagyok és igazuk van a felsőházi tag uraknak, így Ottlik felsőházi tag úrnak és különösen Bezerédj István felsőházi tag úrnak, hogy a költségvetést a pénzügyminiszter úr ügyes pénzkezelése és vezetése folytán eléggé nagyra tudtuk méretezni, de a költségvetéssel meglehetősen elértük az ország teherviselőképességének a határát. Az. országgyűlés mindkét házában rengeteg olyan indítvány és követelés hangzik el, amelyek büdzsét növelnek. Méltóztassék úgy itt, mint az országgyűlés másik báizáiban mindig számotvetni az ilyen követeléseknél azzal, hogy a büdzsé mit birhat meg. (Helyeslés.) Méltóztassék mindig az egészet is tekinteni és necsak a részleteket (Helyeslés.) Ez nem azt jelenti, hogy a kormány az egyik vagy a másik részletet elhanyagolná vagy el akarná hanyagolni, de jelenti azt, hogy nekünk számot kell vetnünk a lehetőséggel, éspedig azt hiszem, nemcsak nekünk, akik a kormány terhét viseljük, hanem azoknak az úgy mondhatnám munkatársainknak iis, akik a két Ház padjaiban ülnek. Nekünk mindnyájunknak egyforma kötelességünk az ország teherbíróképességét nézni, máírcsak abból a szempontból is, — ne méltóztassék ezt elfelejteni — hogy ilyen időben, ilyen világban, mint amilyen a inai, meglepetések is történhetnek. Ez alatt ne méltóztassék mindjárt azt érteni, hogy például háborús meglepetések, vagy hogy mindjárt ilyen konkrétumokra gondolnék, hanem egyszerűen mindenféle olyan meglepetések, amelyek szükségessé tehetik, hogy a magunk erejéből olyan problémákat is oldjunk meg és kelljen megoldanunk, amelyekre azelőtt nem számítottunk. Ezek összefügghetnek a gazdasági javak beszerzésének problémájával, különösen a külföldről, összefiighetnek természeti katasztrófákkal, amilyeneket a múlt évben eleget megértünk és senki sem biztosíthat arról, hogy valamit a jövő esztendőben is nem fogunk megérni belőlük. Tehát ne menjünk a végletekig a kívánságokban, mert ez lehet, hogy külön külön szolgálja az ország* egyes rétegeinek érdekeit, de nem szolgálja az ország egyetemes érdekeit. Ezzel kérem, hogy méltóztassanak a, költségvetést elfogadni. (Élénk éljenzés és taps. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : A pénzügymniszter úr ő nagyméltósága kíván szólni. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy egészen röviden rátérjek felszólalásom tárgyára és válaszoljak néhány elhangzott felszólalálsra. Amint méltóztatnak tudni, az r appropriáoiós törvényben foglalt költségvetés nem teljes, mert nem tartaímazzia a visszatért erdélyi és keleti országrész költségvetését. Amikor a költségvetést összeállítottuk, sokat gondolkoztunk azon, hogy vájjon indemnitást kérjünk-e az országgyűléstől, avagy ilyen^ csonka költségvetést terjesszünk az országgyűlés elé. Megállapítottuk, hogy indemnitást kérni rendkívül nehéz, mert csak a most folyó másféléves költségvetési időszak kétharmada alapján kérhettünk volna indemnitást, amely kétharmad egyes tételeknél sok lett volna, több, mint amennyi a szükséglet, más tételeknél viszont kevés, mert az egyéves költségvetés a másféléves költségvetéssel szemben nem egyszerűen kétharmada annak. Gondoljunk például a mezőgazdasági üzemek költségvetésére, ha az július 1-től a következő év december 31-ig vagy pedig január 1-től ugyanannak az évnek december 31-ig terjed. De az is kétségtelen, hogy ha indemnitást kértünk volna, mondhatnám, egy esztendőre kellett volna aM kérnünk, mert amíg az erdélyi és keleti országrész költségvetését olyan részletességgel, ahogyan az nálunk szokásos, el tudjuk készíteni, addigra tulajdonképpen már nem az 1941. évi, hanem az 1942. évi költségvetéssel kell foglalkoznunk. Mindezek következtében a kormány arra határozta el magát, hogy egy a csonka országra, tehát az 1940 augusztus 30-i döntés előtti országterületre vonatkozó költségvetést és appropriáeiós törvényjavaslatot nyújt be. Őszintén köszönöm, hogy ezt az álláspontot több felszólaló helyeselni méltóztatott. Nem tudom azonban osz-