Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-41

Az országgyűlés felsőházának H. ütése tekintetében egyiik-másik helyen tudott a magyarság eredményt elérni, de természetesen ez mindig részletmunka volt, úgy hogy sok vonatkozásban azután a küzdelmet tovább kellett miég folytatni. így voltak a cégtörvénnyel» az ingatlanok állami elővételének jogával, szóval mindazokkal a kérdésekkel, ahol a román állaim különös, céltudatos nyomást igyekezett a magyarságra gyakorolni és amelyek — mondjuk — szervi kérdések voltak. Amikor a magyar pártot és a népközösséget, tehát a politikai vezetőségnek két egymás után következő formáját és csoportját felemlítem, nem lehet megfeledkeznünk arról, hogy a magyar egyházak is hatalmas, bár nem mindenkor a politikai szervezettel kapcsolatos munkát végeztek, de a népnek összetartása, a magyar nép irányítása tekintetében mindenkor olyan munkát, amely ahhoz a történelmi múlthoz méltó, amely a magyar egyházakat Erdélyben mindenkor jellemezte, nemcsak külön-külön, hanem abban a közös munkáiban, amelyet egymással testvéri egyetértésiben végeztek. Ez a munka a nép vezetése, (Összetartása volt és akkor, amikor a politikai szervezetek a maguk vonalam dolgoztak, ők is az egyházi vonalon, úgy a református, mint a katolikus vonalon óriási munkásságot fejtettek ki a nemzetközi fórum előtt is, ez mindenkor dicsőséges munkája marad ezeknek az egyházaknak. De hiszen nem is lehetett mást elvárni az erdélyi egyházaktól, amelyek mindig a magyar nép vezetői voltak. Voltak más organizációk is, amelyek igen jelentékeny és szép munkát fejtettek ki. Számszerűleg is jellemzem azt, milyen munka folyt például a szövetkezetek terén. Működött 270 Hangya Szövetkezet, 191 hitelszövetkezet és 112 tejszövetkezet — ebből egyedül Udvarhelyen 52 — és működött 14 más szövetkezet, úgyhogy a szövetkezetek összes száma majdnem 600, taglétszámuk majdnem 130.000 volt. Meg akarnám még említeni, hogy .ezek mellett ott állt az Erdélyi Gazdasági Egyesület munkássága, amely a kisgazdatársadalom r megszervezésében^ falusi gazdakörök alakításában nyerte kifejezését. 575 falusi gazdakör működött és mindenféle mezőgazdasági akciókat vitt keresztül, mint például vetőmagakciót, tenyészállatakeiót, azután az alsófokú gazdasági iskolákat irányította, kiadta 20.000 példányban lapját, az Erdélyi Gazdák Lapját, téli tanfolyamokat rendezett stb. Természetes, hogy mindezekről, ha másképpen nem, mindenesetre baráti, rokoni és egyszerűen magyar kapcsolatok alapján a magyarság és jó magunk is állandóan értesülve voltunk. Ezek voltak az okai annak, — és nemcsak a saját magam erdélyi volta — hogy a legnagyobb súlyt vetettem arra, hogy ezek az erdélyi intézmények folytassák munkásságukat, hogy ne nvelessenek el csonka országunk intézményei által. (Gróf Bethlen István: Nagyon helyes!) Természetes, hogy kapcsolatok létesülnek, természetes, hogy keletkeznek olyan viszonylatok, ahol a csonkaországbeli tényező a nagykereskedő, az ottani intézmény pedig a kiskereskedő szerepét vállalja, egyöntetűen és összefogóan, de mindenesetre minden törekvésem arra irányult, hogy ezek az intézmények megmaradjanak, nem is annyira talán az érdemek jutalmául, (Gróf Bánffy Miklós: Állami érdek!) hanem azért, mert jól végeztek egy munkát a legnehezebb körülmények között és ennek következtében nemcsak feltételezhető, hanein biztos, hogy ezt a.munkát könnyebb ÍM ifi}, évi december hó í9-én, csüiöriöhön. 179 körülmények között is jól fogják végezni, a helyi viszonyoknak, az embereknek, mindennek tökéletes ismeretében. Tehát egyszerűen állami rezon is volt az, hogy ezzel a princípiummal éljünk. Legyen szabad csak egy-két szóban felelnem arra, amivel Bánffy gróf beszédét befejezte. Én ezeket az intézményeket sem dicsér tem meg, mondjuk szóval, eddig igazában mondva sehol. En magam is, amikor lent jártam, igyekeztem a munkát azzal elismerni, — amennyire elismerést várhattak — és csak annyiban értékelni, — tehát nem meghálálni, hanem értékelni — hogy a munka folytatását kértem és a munkát együtt fogtuk meg és együtt folytattuk. Amikor dent jártam — vagy igazában úgy kell mondanom, hogy fent jártam — Erdélyben, nem is volt nagy alkalmam ilyenre, mert sehol sem szónokoltam, hanem igyekeztem dolgos emberekkel a kontaktust felvenni abban a hazafias munkában, amelyet eddig védekezően végeztek és amelyet, úgy gondoltam, leghelyesebb, ha ők folytatnak immáron államépítő formában. Igyekeztem tehát ezekkel a kontaktust felvenni és azzal adni kifejezést annak, hogy ezt a munkát értékeljük és hogy ennek nemcsak örülök, mint erdélyi, hanem ezt értékelem, mint magyar miniszterelnök is, amikor ebben a munkában elsősorban nekik adom az első szót és a dolgok vezetését. így létesítettem az erdélyi gazdasági tanácsot, amelybe mindezeket a — mondjuk — gazdasági intézményeket összefoglaltam, így törekedtem arra, hogy innen ne menjenek oda le különböző társadalmi egyesületek, hanem az erdélyi társadalmi egyesületek éljenek tovább és ha lehet, egy nagyobb közösségben is egyesüljenek, körülbelül olyan formában, mint aminőt, Jósika Sámuel báró nevét említve, Bánffy gróf tegnap itt előhozott. SŐt a név is ugyanaz volt. Még ma is folyton az előkészületek — sajnálatos, hogy nagyon lassan — ilyen erdélyi szövetség létesítésére. Ami már most speciálisan a népközösség szomszédságszervezetét illeti, ennél is ugyanez volt a pricipiumom. Magam is meglátogattam Bánffy gróffal együtt a kolozsvári irodát, meggyőződtem annak kitűnő szervezetéről, amelyben a székely tizedeknek és^ a szász szomszédságoknak nyomain kívül felfedeztem bizonyos cserkész-szervezeti nyomokat is, természetesen különösen a kolozsvári szervezetnél, amelynek a vezetője ' Puskás cserkésztiszttársam. Nyilvánvaló, hogy a magyar impérium bevonulásával azok a poli-tikai szervezetlek, amelyek akár a közelmúltban, akár a távolabbi múltban működtek és a kisebbségi helyzetben védekező munkát végeztek, ilyen formában létjogosultságukat elvesztették. Elvesztette mind a Magyar Párt, mind a népközösség, mert mind a kettő — az egyik parlamenti, a másik parlamenten kívüli vagy mondjuk, kötött parlamenti formában, máiamennyire az parlamentnek volt nevezhető — a kisebbség védekező munkáját végezte. A magyarságnak akkor erre volt szüksége. Ma természetesen arra van szüksége, hogy magának az országrésznek talpra állításában és^ az ország egyetemes munkájában vegyenek részt más formában. Én erre igyekeztem mindenki nek a meghallgatásával; már a képviselő urak behívását is úgy kértem — mert hiszen most ez a forma az egyedül lehető — hogy az erdélyi társadalomnak mindenféle ága, minden-