Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-41

180 Az országgyűlés felsőházának J+l. ülése féle csoportja érvényesüljön a behívás során. Nem számszerű, mérlegr,etcvéssel, mert hiszen számszerűen sok mindent mérlegre^ kellett tenni, hanem tájakat, megyéket, városokat. sőt, bár ott kevésbbé szoktunk erre nézni és kevésbbé szoktuk ezt aprólékostul mérlegelni, mégis az ország itteni részére való tekintettel vailáskülönbségeket is mérlegeltem. Ezzé: körülbelül ugyanazt a módot követtem, amelyet Banff y gróf említett bizonyos tanácskozásaikkal kapcsolatosan, amennyiben nemcsak a látható politikai vezetőség köréből kértem a képviselő urak behívását, hanem az ifjúságot is igyekeztem erősebbeu szerephez juttatni, mert hiszen végre is ők a jövő, mi lassan elfoszlunk, kihalunk és akkor ők fogják átvenni a inunkat, tehát tanuljanak beJe. A szomszédság-szervezettel is így voltam. Láttam, hogy itt van egy nagyon jól átgondolt és sikeresen működő szervezet, — főleg két városról tudom, hogy ott nagyon szépen működött: Kolozsvárt és Marosvásárhelyt — amely azonban a politikai csúcsszervezet megszűnése folytán mintegy a levegőben lógott. Én abban a pillanatban megmondottam, hogy: ezt tessék fenntartani, egyelőre valamely választott név, legegyszerűbben a sajátmaga intézményi neve alatt, tehát mint szomszédság-szervezetet, hogy átvigyük — ahogyan nekik is, egyes szervezőknek is az volt az elgondolásuk — egy újabb, nagyobb, erdélyi, semmi esetre sem politikai, hanem társad ahn i szervezetbe. Akkor kezdődtek ezek a beszélgetések arról, hogy vagy egy meglévő nagyobb társadalmi szervet keltünk új életre, — ez mindig nehezebb dolog — vagy egy olyan erdélyi társadalmi szervezet keletkezik erdélyi szövetség formájában, aminőt annakidején már Jósika báró még kisebbségi sorsban elgondolt. Én ezt igyekszem magam is előmozdítani, de nem akartam a magam személyében ennek élére állni és ezt megszervezni, niert nem voltam azok közül az erdélyiek közül való, akik a tűzpróbát a 21 év alatt ott a helyszínen maradva kiállták, a kezdeménye zés és a. szervezés joga tehát belső érzésem szerint

r azoké. De megmondtam, hogy a magam részéről ezt természetesen szívesen támogatom. Bánffy gróf ő excelleneiája felemlítette és rosszal ta azt a nyilatkozatomat, amelyet október 2-án, tehát meglehetősen a dolgoknak az elején tettem. Nyilvánvaló, hogyha ezt a nyilatkozatot ,ma tenném, másképpen fogalmaznám és készséggel elismerem, hogy az akkor sem volt talán minden szavában olyan, mint amilyent várhattak volna. Meg kell azonban mondanom, — ha már Bánffy gróf ezt így előhozta — hogy ez bizonyos körülményekből folyt, s először is nem a szomszédság-szervezetre vonatkozott, hanem inkább csak a népközösségre és éppen azt akarta kifejezni, hogy a népközösség is érdemes munkát végzett (Gróf Bánffy Miklós közbeszól.) — tudom, rendben van. És inkább válasz volt, mint spontán nyilatkozat, bizonyos ellentétek folytán, amelyek akkor de part et d'autre, az egyik és a másik részéről adott nyilatkozat folyományai voltak, melyek közül az egyik éppen Bánffy gróf ő excelleneiája nak nyilatkozata volt, amikor én azonnal sürgönyöztem, hogy az sem volt szerencsés— tehát nemcsak én tévedhetek — sem jogi, sem politikai vonatkozásban. Ennek nyomán keletkeztek azután ellentétek, amely ellentétek csillapításának a során ez az én nyilatkozatom tulajdonképpen válasz akart lenni. 190. évi december hó 19-én, csütörtökön. De most már haladok tovább, lehetőleg gyors tempóban, egy pár problémát ki is hagyva. Szó volt az erdélyi katonai közigazgatásról és arról, hogy ezt be kellett-e vezetni vagy nem. A ' katonai közigazgatást be kellett vezetni, mert nyilvánvaló, hogy innen Erdélybe egy civil közigazgatást importálni neon lehetetit. Erdélyi emberekből kellett elsősorban megalkotni a közigazgatást, részben innen való emberekből, mert hiszen a magyar jognak és közigazgatásnak ismeretét részben innen kellett odavinni, de ebben a vonatkozásban is ügyeltünk arra, hogy erdélyi származású emberek menjenek oda. Be kellett vezetni a katonai közigazgatást azért, mert csak erdélyiekkel lehetett az egyes megyék közigazgatását megszervezni. Ezt tehát előre importálni nem lehetett. Azonkívül a katonai közigazgatás más vonatkozásban is, a bevonuló hadsereg mögött, azt Mezem, feltétlen szükségesség, amit igazán nem kell sokat magyaráznom. Kiállíthatom a katonai közigazgatásról azt a bizonyítványt is, hogy nagyon jó volt és amennyire én össze tudom hasonlítana — akkor nem voltam miniszterelnök, csak kultuszminiszter, tehát resszortminiszter — a magam, mondjuk, kultuszminisztera vonatozásaiban, mondhatom, hogy a mostani katonai közigazgatás messze fölötte állt a Felvidék visszacsatolásakor bevezetett katonai közigazgatásnak. (Ügy van! Ügy van!) Hogy azután ezt a katonai közigazgatást, sajnos, mon

1 patrio elhalmoztuk rengeteg rendelettel, amelyek megnehezítették a munkásságát s hogy bizonyos más körülmények folytán a kormány is egyebütt volt: elfoglalva és talán három-négy vagy öt héttel később szűnt meg a katonai közigazgatás, mint az eredeti intenció volt, ez más kérdés. Hogy egyes hibák történtek, erre csak azt mondhatom, ha bárimely minisztériumból kiveszem a legkiválóbb tisztviselőt és oda teszem, hogy necsak a maga resszortjának, hanem az összes resszortoknak szempontjából is intézkedjék, az is fog hibákat elkövetni, mert egyetlen ember nem ismerhet minden resszortot. Így természetes, hogy a megyei és járási parancsnokok egyes helyeken hibákat követtek el, de ez a dolog természetéből folyik. A katonai közigazgatást lehetett volna hárotm-négy héttel előbb megszüntetni, de ennek körülményeire most már nem térek ki. Andrássy Mihály gróf előhozta azt, hogy hangokat hallani: irigylik azt a segítséget, amelyet a magyarországiaktól vonnak el és erdélyieknek adnak. Ez Összefügg azzal, amit az előbb mondottam. Erre mondottam, hogy a városok, megyék, országrészek ne folytassanak egymással szemben irdgykedést és versengést. (Helyeslés.) Az országot nem lehet folytonosan milligramm-mérleggel mérlegelve vezetni úgy, hogy minden foglalkozási ágnak, minden tájnak, minden városnak és minden embernek minden pillanatban és másodpercről-másodpercre is egyforma igazság tétessék. (Ügy van! Ügy van!) A dolgoknak van egy egymásutánja és jegyezzék meg maguknak az emberek: ha mindenkor mindenki a maga kis ügyeire gondol és nem az országéra, ezzel az ország romlását idézik elő. (Ügy van! Ügy van!) Szó volt, Bánffy gróf ő excelleneiája beszédében is, az erdélyi intézkedő szervről. Bizonyos vonatkozásokban vannak ilyen intézkedő szervek, de én szeretnék még ennél is továbbmenni, general iter is. Először is itt van a gazdasági tanács. (Gróf Bánffy Miklós: Az sem intézkedik közvetlenül!) Nem. Mindjárt elmon-