Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-41
I7H Ai orszáf/gyűlés felsőházának kl. ülése 19>,0. évi december hó .19-én, ésüiorióhbá. ként abból a szemszögből kiindulva, amelyet elgondolt, — Erdély elmúlt életének csak két és félévéről szólt és ebben is a magyarság életének csak két szektoráról: egyrészt politikai helyzetéről és vezetőinek politikai működéséről a diktatúra alatt, másrészt a népközösség munkájáról. Ügy érzem tehát, hogy ezt a képet a teljesség kedvéért ki keli egészítenem sok erdélyi magyar intézmény és szervezet jelen nem lévő képviselői helyett, mint. amilyen intézmények az egyházak, a Magyar Párt, az Erdélyi Gazdasági Egyesület, a hitel -és fogyasztási szövetkezetek, v tehát az erdélyi Hangya, azután a nőegyietek és így to vább, mert mindezekből alakult Erdély élete és az a küzdelem, amelyet 21 éven keresztül vívott. Méltóztatnak talán visszaemlékezni arra» hogy én a kárpátaljai önkormányzatra vonat kozó törvényjavaslat beterjesztése alkalmával erről az önkormányzatról azt mondtam, hogy (olvassa): »Olyan önkormányzatot adha tunk csupán és kell adnunk e területinek, amely ősi, íratlan alkotmányunk keretébe szervesen illeszkedik bele«. Hangsúlyoztam ugyanis azt, hogy a magyar alkotmány más, mint a cseh alkotmány, a magyar alkotmány élő, a cseh alkotmány pedig egy zöld asztalnál megformált valami és ennek következte ben a mi alkotmányunkból deriválódó önkor mányzati törvénynek is másnak kell lennie. mjnt amit Csehországtól követeltek, vágy aminőt Csehország megadhatott volna. Ezt is csak azért idézem és említem, mert Erdélynek az oláh uralom alatt való életében is előfordult ugyanez a helyzet, illetve helyzetváltozás. Ott eredetileg — mondjuk — egészen két és fél, három évvel ezelőttig, a Károly király által létesített diktatúráig parlamenti politikai élet folyt, amelyben a magyarság egy párt formájában vett részt, mert hiszen az egész parlamenti élet pártokon épült fel. Azután bekövetkezett az alkotmányváltozás, a teljesen más, diktatúrás alkotmányra való beállítás és a magyarság ennek következtében más életformát kellett, hogy keressen arra, hogy abban a diktatúrában a magyar nép érdekeit megvédje, érvényesítse és folytassa azt a nehéz küzdelmet, amelyet a magyarságnak folytatnia kellett és amelyben mindenkor arra kellett ügyelnie a magyarságnak és vezetőségének, — amely azt a hazafias feladatot vállalta, hogy ezekben a nehéz körülményekben kiállj on — hogy anynyit, amennyit tud, megoldjon a, magyarság életének könnyebbétételére. Természetes, hogy ez a küzdelem rendkívül nehéz volt. Ha csak a parlamenti nehézségeket akarjuk egy kicsit magunk előtt látni, ha az ember a statisztikát előveszi, látja: nyolc választás volt, amelyeken a Magyar Párt résztvett és a képviselők ós szenátorok száma így változott: 6—24—9—22 —12—17 stb. Méltóztatnak látni ebből a hulámzásból is, hogy bizony, különböző kormányok szerint — nem mondhatok itt el egy egész történelmet — milyen változás volt (Gróf Bánffy Miklós: A nagyobb számoknál kartel volt!) A nagyobb számoknál kartel volt, — az egyik volt az Avarescu-féle, a másik a Maniu-féle — de amikor nem volt karte!, akkor erősebb üldöztetés volt és erősebb visszaesés. Ilyen viszonyok között kellett ott küzdeni és bizony, ha az ember csak felsorolja is az ügyeket, latszik, hogy inkább kisebb ügyekben-" és inkább olyanokban érhetett el valar mit a Magyar Párt, ahol még nemzetközi fórum is játszott bele. Itt-ott valamit, a magánoktatás, az esküt nem tett tiszviselők nyugníjügye tekintetében, bizonyos iskolasegélyekben és azután — mondom — olyan dolgokban, amelyek nemzetközi fórum előtt, Genf előtt voltak, például mint a csíki magánjavak, a bánáti telepesek, a zentelkei közbirtokosság, a békási közbirtokosság ügyében. Annál kevesebbet lehetett elérni a numerus vallachicus, a Pop Valér-féle rendelet visszavonása tekintetében, "í'olyt a küzdelem, természetesen Genfben, a kisebbségi kongresszusokon, az Interparlamentáris Unióban is. Ez volt egyszersmind az az idő, amikor Európában a genfi államok — hogy így mondjam — a Népszövetség és a nyugati demokratikus álla^iok felfogása uralkodott és ezek előtt a nemzetközi fórumok előtt folyt a harc, különben meglehetősen párhuzamosan azzal az országvédő harccal, amelyet mi innen folytattunk ég amikor mi is ezek előtt a nemzetközi fórumok előtt próbáltuk Magyarország igazát védeni. Természetesen sok mindenfélébein nem lehetett eredményt elérni, például a földbirtokreform egyéni sérelmei, a magyar kultúrintézmények sérelmei tekintetében, az állampolgárság, a Magyar Párt életének végefelé behozott kuitúrzóna tekintetében, a szabad iskolaválasztás, az elkobzott magyar közintézmények, például a magyar színház, a székely autonómia tekintetében, — amit pedig annakidején a hékepontok megadtak, bár nagyon rudimenter formában — az egyenlő elbánás tekintetében, mindenféle téren. Ha így felsorolom ezeket az ügyeket, világossá vállik, hogy a kisebbekben lehetett eredményt elérni, a nagyobbakban nem. A karmányformaváltoaás következtében — mint Buuííy ő excellenciája tegnap elmondotta — új formái kellet keresni az erdélyi magyarságnak, azt a formát, amelyet a diktatúra keretei szerint keresni lehetett és amelyben — mint ugyancsak Bánffy gróf tegnap elmondta — igen sok vonatkozásban alkalmazkodni kellett és hasonló, de más alakban való hazafias munkát végezni, mint amilyen hazafias munkát más körülmények közöl és más formiakban a magyar párt folytatott. Ez a kettő tehát tulaj donképpen két megjelenési formája ugyanannak a munkának, ugyanannak a küzdelemnek. Természetesen a népközösség révén, is elértek eredményeket sok mindenféle ügyben, köztük az állampolgárság hosszú évekig folyó ügyének rendezésében, szintúgy a tanítói segélyek terén, egyáltalában az egyházi von átkoz ásokbani, mert hiszen a tanítói segély is főképpen oda tartozik, az egyházak lelkészei koiigruájának, a katolikus egyházi státus ügyének rendezése terén, a nagyváradi református egyházkerület ós a luteránus szuperintendens ügyeinek tekintetében, továbbá a felekezeti iskolák nyilvánossági jogának kiküzdése tekintetében, amely nem generálás intézkedés volt, hanem a felekezeti iskoláknak csak egy részére vonatkozott. Ezen a — mondjuk — kulturális és iskolai vonalon sokat lehetett elérni. Természetesen meg is maradt egy csomó probélma. A csikmegyei magánjavak maradtak úgy, ahogyan voltak, de ez különben is nehéz és bonyolult kérdés és nehéz volt ezzel megküzdenimert ezeksre a javakra nagyon rámentek. A kuitúrzóna is probléma maradt. Abhan is úgy szorították a magyarságot, hogy ezzel a nyomás ! sal nem lehetett megküzdeni, túlságosan akut I is volt még. A szakiskolák, a sportszövetségek