Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-41

Az országgyűlés felsőházának il ..ütése tűkben és felfogásukban is lényegesen különböznek ettől a keresztény társadalomtól. Ne méltóztassék ezt így beállítani azért, mert ők a felsőházi tag úr világnézetével, vagy felfogásával szemben állanak, mert azt hiszem, hogy mi ketten is egészen más világnézeten és felfogáson vagyunk és akkor talán engem is odasorozni méltóztatnék. (Derültség.) Ami pedig a választást illeti, amelyről a felsőházi tag úr azt mondotta, hogy nem követtem az ő tanácsát és másokét; hogy ne tartsam meg ezt a választást: a felsőházi tag úr tudhatja, hogy sohasem kerestem és nem is keresem tanácsát, de megmondhatom, ha újra odaállnék, (Szilágyi Lajos közbeszól.) — kérem, én a naplót szószerint olvastam fel és abból citáltam — ha újra ott állanék, ahol 1939 elején álltam, akkor ugyanúgy megtartanám ezt a választást. Az egészen jó volt és helyes volt. Bánffy Miklós gróf felsőházi tag úr arról a tökéletes magyar testvériségről beszélt, amelyet Erdély hozott létre, amelyben munkások, polgárok, nagy-, közép- és kisbirtokosok teljes egységben egyesültek. Ez általában erdélyi vonás. (Egy hang: Világosságot hozott Erdély!) Ha vallási vagy más vonatkozásban voltak is közöttünk ellentétek, azok sohasem voltak olyan principiális ellentétek, mint itt. De sajnos, úgy van, hogy mi magyarok a sorscsapások alatt összetartunk, de azután, ha a sorscsapások megszűnnek, nagyon hamar_ felszabadítva érezzük magunkat (Úgy van! Ügy van!) a kötelességek alól, amelyeket a nehéz sors, amely ma az egész világ felett és felettünk is lebeg, ránk mér és amely az összetartást kötelességünkké teszi. Bár őszszetartanánk máskor is. (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Ottlik felsőházi tag úr pár szóval említette a műveltség kérdését. Legyen szabad erről a helyről különösen aláhúznom, hogy műveltség alatt nem olyan műveltségei értek, amelyet tanítanak, amelyet az iskolákban formákba öntve prelegálnak, hanem olyan műveltséget, amelyet generációk ruháznak át egymásra, olyant, amely érdeklődik egyéb iránt is, mint az élet felületes és nagyrészt anyagi » problémái iránt, olyan műveltséget, amely erkölcsi értékeket ismer, keresi az életben a jót és a szépet és idejét nem azzal tölti, hogy az ezeken kívüli apró-cseprő problémákkal vagy nehézségekkel foglalkozzék. Ennek a műveltségnek fenntartása és fejlesztése nagyon fontos. Ha mi szerepet akarunk játszani a világban, akkor ez az első, primordinális dolog. Ez még a gazdasági erőnél is erősebb, mert ha egy lelkileg és ^erkölcsileg erős és művelt nemzet hátrányba jut vagy elbukik, mindig visszaszerezheti ezt, mert ez el nem múló érték- (Ügy van!) Anyagi értékeket el lehet veszteni; elvesztett anyagi értékekkel erkölcsi értékeket vissza

Q

zerezni nem lehet. A fordítottja azonban áll. Minden intézkedésünkben, akár az országgyűlésnek, akár a kormánynak a legelső legfontosabb feladata ezeket a szempontokat szem előtt tartani. E tekintetben, azt hiszem, majdnem felesleges Kolossváry Mihály igen t. felsőházi tag urat még egyszer megnyugtatnom aziránt, hogy az egyházi iskolák fontosságát ismerem, — hiszen ezt számtalanszor hangsúlyoztam — mert ezekben látom a nemzet egyik fenntartó erejét a múltban és látom a jövőben i®. (Helyeslés,) 1940. évi december hó Í9-én, csütörtökön 177 Beszélt a felsőházi tag úr az ipari tömegek színvonalának emeléséről is. Első megjegyzésein erre az, hogy nemcsak az ipari tömegek, hanem minden ember színvonalának emelése szükséges: a mezőgazdasági tömegek és mások színvonalának emelése is. Mi azonban az a színvonal

1

? Ismeret? Látókör? Vagy erkölcsi érték? A hangsúly nézeteim szerint leginkább a harmadikon van. Ha már nemzeti hibáinknál tartok, legyen szabad arra rámutatnom, hogy ne hangsúlyozzunk ma túlságosan partikuláris érdekeket. A vita során is szó volt egyes megyék és városok istápolásának szükségességéről. Nyilvánvaló, hogy minden városunkat, minden tájunkat, minden vidékünket istápolnunk kell és előbbre kell vinnünk, nyilvánvaló azonban. hogy ezt nem lehet teljesen egyformán meg cselekedni, úgy, hogy az istápolás mértékének frontja mindig egyenes, párhuzamos vonal legyen. Küzdelmünkben, amelyet előbbrejutásunkért folytatunk, a hangsúlyt néha máshová kell tennünk. Ez volt az eset például az ősi hónába visszavándorolt kolozsvári egyetemmel kapcsolatosan: a hangsúlyt oda kellett tennünk és nagyon nehéz volt meggyőznünk az ország más vidékén lévő városainkat ennek szükségességéről. Minden város az országé elsősorban. Egy-egy város tehát nem valami corpus separatum, amely az országgal szemlén áll, amelynek istápolását tehát ki kell vere

: kedni az országtól. Minden város, minden táj az országhoz tartozik, tehát az ország egyetemes érdekét kell szolgálnia, akkor is, amikor ez ránézve kedvező, de akkor is, amikor kedvezőtlen. Ne versengjünk tehát, mert mint mondottam, minden megye és minden város az országé. Pap József igen t. felsőházi tag ur azt mondta, hogy ne beszéljünk felvidéki és erdélyi szellemről, csak magyar szellemről. Ez nem helyes. Vannak külön szellemiségek. Van budapesti, sőt Budapesten belül van budai szellemiség is, amely igen jó érték Budapest szellemiségében. Van dunántúli és ezen belül van somogyországi szellem; van alföldi, van tiszavidéki. E történelmi tájak értékei, történelmi értékek lettek és mint ilyenek igenis, a magyar nemzet együttesének sajátos értékei úgy, amint vannak, nivellálás nélkül, saját mivoltukban. Ezekből alakul ki a magyar nemzet. Vannak közöttük olyanok, amelyeknek rövid, sokszor nagyon rövid történelmük van ebben a vonatkozásban, mint példának okáért a Felvidék visszakerült sávjáé, (Ügy van! Ügy van!) de annak is, éppen azért, mert a közelmúltról van szó, van bizonyos súlya és ma értéké is. De erdélyi szellemiség azután igazán van és ez erősen történelmi. majdnem több, mint közönséges történelmi, ez jóformán országtradíció. Ezek a szellemiségek megvannak. Nekünk ugyan egységre kell törekednünk, de a történelmi értékeket ne szűntessük meg, hanem ápoljuk. Ha már Erdélynél tartok, reflektálnom kell Bánffy Miklós gróf felsőházi tag úr beszédére, amelyben részletesen beszámolt az erdélyi magyarság életének az utolsó két és félévben lefolyt arról a részéről, amely az ő személyes vezetése alatt állt. Nagyon jónak és üdvösnekl tartom, hogy ő excellenciája itt elmondta ezeket és a magyarság ezekről a kérdésekről tudomást szerezhetett. Eddig nem éreztem feladatomnak, hogy erről beszéljek. Most azonban ő excellenciája egészen természetszerűen — hiszen nem is tehetett más-