Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-41

Az országgyűlés felsőházának hl. ülése 19 hö. évi december hó 19-én, csütörtökön. 171 csak a megfelelő szakképzettséggel rendelkező gazdaíársadalommal tudjuk felvenni azt a rettenetes harcot, amely a mezőgazdaságra hárul. Meg kell említenem azonban, hogy a kultusztárca köréhe tartozó néhány mezőgazdasági irányú szakiskolánál különbséget látok. A magánintézeteket, a felekezeti intézeteket és iparostanonc iskolákat igen szépen dotálja a kultusz kormány, ugyanakkor a mezőgazdasági irányú szakintézetek alamizsnát kapnak. Kérem, hogy ne legyen mostoha fia a mezőgazdaság a kultusz kormánynak, hanem egyenlő arányban és egyenlő mértékkel kezelje a mezőgazdasági szakirányú iskolák jövőjét is. Legyen szabad még a legutóbbi napokban kiadott azon kormányrendeletre vonatkozóan néhány szót szólanom, amely a hízott sertések eladását és levágását korlátozza. Méltóztassanak megbocsátani, de ez megint olyan elhálbázott rendelet, hogy ezzel a rendelettel ellátatlanná teszünk százezreket. Hát nem könnyebb lenne a kormánynak korma

iiyoani, ha kevesebb lenne az ellátatlan? Most a vidéken különösen a kis tisztviselők, a kisiparosok, a kiskereskedőik nem tudnak sertést vágni, mert a rendelet egyenesen megtiltja nekik a sertésvágást és csak azok vághatnak sertést, akik maguk hizlalták. Egy nagy tömeg tehát ki lesz szolgáltatva a húsiparosok szervezetének. Mindenki a húsiparosokon keresztül juthat majd zsírhoz s ahhoz a húshoz, amely meg van drágítva. Néni maga a 'hűsiparos drágítja, hanem a forgalmiadé és a sóik közköltség, ami terheli. Sokkal egyszerűbben, olcsóbban juthat hozzá a kisember, ha ő maga levágja azt az egy disznót. Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy most áruhalmozást fog végezni mindenki, hiszen nincs rá^meg a lehetőség. Kérdem, kkiek van 200 pengője egy sertésre? Sázszor meggondolja az az emiber, mielőtt venne. De mégis jobiban jár, kevesebbe kerül néki, ha vesz egy disznót a maga és családja háztartása részére. A rendeletnek másik része az, amelyik megtiltja a 100 kg-on aluli sertések levágását. Mi, akik ^ kint az életben járunk, tudjuk, hogy az a szegény munkásember 25 kilós súly mellett fogja be sertését a hizlalásba, mert hiszen neki nem lehet 80 kilogrammos sertésre keresete; késő ősszel 5 métermázsa kukoricát keres — sokat keres, ha ennyit keres — s ezzel talán fel tudja hizlalni ekkorára 90—100 kilóra és nem vághatja le. Mi lesz ennek a vége? Az, hogy el kell törölni ezt a rendeletet és az új rendeletben lehetővé tenni, hogy levághassa. Mindez nagyon egyszerű, nem szalbad azonban a rendelkezéseket úgy kiadni, hogy később azután pótrendeletet kelljen kibocsátani, nehogy bizonytalanná tegyék a lakosság megélhetését. t Nagyon egyszerű dolgok ezek. Azt mondhatnák talán, hogy én ilyen kicsiségekről beszélek, de ebből születik a nagy elégedetleoiség és nekünk, akik kint vagyunk népünlk között, kötelességünk megnyugtatni az emberek százait és ezreit, ami nagyon nehezein megy akkor, amikor ilyen dolgokon csúsznak el igen scfkan. A földmivelésügyi miniszériuim ibor-akclóját és tény észmarha-akcióját nagy tisztelettel fogadjuk. Látjuk és érezzük azt a nagy lehetőséget, amelyen keresztül állatnemesítésünk, áltettenyésztésünk fejlődését elősegíthetjük. De ezzel szemben szabad legyen a lóéirtékesltásről néhány szót szólanom, ami nekem szívügyem, hiszen olyan vidékről való vagyok, ahol állandóan nagy lótenyésztés folyik. Azt látjuk, hogy a gazda nem kapja meg a ló tenyésztéséért járó 50%-os értéket sem, nem kapja meg pedig elsősorban a honvédség részéről. A honvédség rendkívül alacsony árat szab. Elhiszem, hogy a budget je túl van méretezve, hogy lehetetlen többet fizetnie, de valahogyan úgy kellene a kivásárlásokat eszközölni, hogy inkább kevesebbet vegyen és adja meg a tenyésztő gazdának a ló tényleges árát, amire annak szüksége van, különben kipusztul a lóállományunk. Igaz, hogy bizonyos mértékű áremelés történt, 100 pengővel emelte a honvédség különösen a hátaslovak vételárát, (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: 800—900 pengőt fizetnek egy hátaslóért!) Nagyméltóságú miniszter úr, ez igaz, de nem történik ilyenirányú vásárlás. Kijönnek a lóvásárló bizottságok és mind csak hámoslovakat vesznek. Nem kell tehát nekik megfizetni a 900 pengőt. Elhiszem, ;

hogy ez helyes elgondolás az ő szempontjukból, mert így abból az összegből, ami ki van utalva, másfélszer annyi lovat tudnak venni, és amikor az én birtokomban van, akkor osztályozom úgy, ahogyan akarom. De ón, mint tenyésztő gazda ezzel nem értem el semmi eredményt, nem kapom meg a tenyésztés ellenértékét. Amikor látjuk, hogy ma egy közönséges hámoslónak a tenyésztési értéke IßöO pengőn felül van, egy jó hátaslóé pedig 1000^-1400 pengő, akkor ezt az árat minden körülmények között meg kellene fizetni a tenyésztő gazdag nak. A szerencsétlen magyar mezőgazda annyi áldozatot hoz úgyis az adóztatáson, a bevonuláson és mindenen keresztül az államnak, hogy helyes volna, hogy ne egyedül őt terheljék ezzel a rettenetes költs éggei. Néhány szavam, volna a miniszterelnök úr ő nagyméltóságához is, aki a vasárnapi nemzeti megújhodás ünnepén szólt a tisztviselő osztályhoz igen szigorúan. Kérte őket, hogy ne politizáljanak. Kint az életben sokszor volt alkalmam a tisztviselői karral összeütközésbe kerülni. Az emberek panaszkodnak m mondják, hogy miért nem hajtja már végre a kormány az Összeférhetlenségi törvényt. Hoztunk is bizonyos rendelkezéseket, de nincs végrehajtva. Még mindig történhetnek álláshalmozások, még mindig több helyről vehetnek be fizetéseket. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: A Felsőház szavazott le engem! — Gróf Teleki Pál miniszterelnök: Szemenszedett ostobaság, ahogy ezt felfbgják! Megmondtam a nézetemet! Hamis az álláshalmazás és az összeférhetlenség vádja!) Méltóztassék megszívlelni ezt az állításomat. Az életből hozom. Talán nincs módjuk idefent látni azt, amit mi látunk. A nagy elégedetlenség, a nyilaspropaganda szüli ezeket a dolgokat. Ezt szeretném kipusztítani és leépíteni. Azt mondják, hogy a kormány ólomcipőben jár, nem halad semmire a munkájában, nom tudja telje síteni azt a feladatot, amelynek megoldását olyan nagyon várjuk. Engem csak ez vitt arra, hogy megmondjam mindezt nagyméltóságú uramnak. Látjuk a következményeket és a magyar gazdák végtelenül szeretnék ezeknek a kérdéseknek a megoldását. A magyar gazda szívvel-lélekkel a magyar kormány mellett van. Mi megmutattuk a forradalmi idők alatt, hogy minket nem lehet eltántorítani a nemzeti gondolattól. Ma is így van. Nincs az a komoly magyar gazda, eltekintve egy-két szélsőséges demagóg gondolkozású embertől, aki ne állna tántoríthatatlanul a magyar kormány elgondolása mellett.. Hálával