Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-41

168 Az országgyűlés felsőházénak 4L ülése karniányokat, a lucernatáblák 75 százalékban kivesztek, tehát nincs megfelelő takarmánya a gazdának és nem tudja a hizlalást abban a tempóban keresztülvinni, amint szeretné. A gazda tudatában van annak, hogy mindazt az állatot, amely rendelkezésére áll, nem soványan, hanem meghízlalva, értékes állapotban kell az export részére biztosítania. A kormány tehát minden körülmények között igyekezzék és , tegye lehetővé, hogy megfelelő abraktakarmányok álljanak a hizlaló gazdák rendelkezésére. Legyen szabad egynéhány pillanatot szentelnem arra a lehetetlen helyzetre, amely az ország egy nagyobb részében mutatkozik az árvízveszedelmmel kapcsolatban. Ha vonatra ülünk, Budapestről a Szolnok—Cegléd—Püspökladányi vonalon, a Tisza vonalán mindenütt ezer és ezer hold van víz alatt, tehát víz alatt van a vetésterület. De visszafelé, a Kőrös mentén, továbbá Bihar, Békés, Csanád, Csongrád vármegyékben és a Maros szögében is látjuk, hogy igen nagy területek vannak árvíz aiatt, á legjobb területeket Öntötte el a víz, és ezek a területek már egy év óta víz alatt állanak. Az árvíztársulatok tehetetlenek voltak, nem tudták ezekről a nagy területekről az árvizet levezetni. A boldog száraz esztendőkben ezek a társulatok nagyszerűen prosperáltak, meg is oldották feladatukat, fel is emésztették munkájukon keresztül a rendelkezésükre álló összeget, de most, amikor jöttek a kritikus esztendők sorozatosan, így az elmúlt év és a jövő esztendő, tehetetlenül állanak a nagy árvíz- és belvízkárokkal szemben. Mindez a mezőgazdaság továbbvitelét végtelenül veszélyezteti. Kívánjuk és követeljük tehát, hogy a kormány államosítsa ezeket a vízitársulatokat, az árvízvédelmet tegye magáévá, tehát azt államosítsa, és kövessen el minden lehetőt, hogy ezek az árvizek még a távasz folyamán levezettessenek. Tudom, hogy ez nem könnyű feladat, de igénybe kell venni a katonai műszaki csapatokat és mindazokat a munkanélkülieket, akik szanaszét az országban munkát követelnek és inségsegély után vágyakoznak. Nagy nemzeti munkát kell erre beállítani, hogy azt a közös veszedelmet, amely az árvizekkel és belvizekkel sújtja az ország területének nagyobb részét, el tudjuk hárítani. A dolgot megnehezíti az, hogy a vízlefolyás, kivált a mellékfolyóknál nagyon nehéz, de j©r lenleg a legjobb szántóföldek kerültek víz alá, amin segíteni kell. Lehetőleg kényszeríteni kell a vízitársulatokat arra* hogy amelyiküknek lehetősége és módja van rá, álljon a mezőgazdaság rendelkezésére és mentesítse az árvíztől az elöntött területeket. A tavasz folyamán, amikor az a rettenetes árvíz sújtotta a Felvidéket és általában a Duna-Tisza közét, de a Tisza mentén is a lakosságot, a lakosság körében segélyakciók indultak meg, és a nemzet áldozatkészsége nagyon szépen megnyilvánult, igen szép összegek folytak be az árvízkárosultak megsegítésére. Itt azonban olyan vidékekről kívánok beszélni, ahol tanyasorok százain az ablakokon keresztül folyt be a víz és szenvedtek súlyos károkat Ezek az emberek egy fillért sem kaptak, hiába kértek és követeltek, majdnem lelki összeomlás előtt állottak, amikor látták egész vagyonkájukat elpusztulni. Tehát nem jutottak segítséghez, sőt a pénzügyi kormányzat részéről kiküldött földadó-kataszteri biztosokat, akiket a kár felvételére küldtek ki» 1940. évi december hó 19-én, csütörtökön. olyan intencióval bocsátották el, hogy lehetőleg mentől kisebb kárt állapítsanak meg. Meg tudom érteni, hogy az államháztartás helyzete nem enged meg nagy támogatást, de a szerencsétlen árvízkárosultak részére mégis nagyobb adókedvezményt kellett volna nyújtani. Ott van Hódmezővásárhely 130.000 katasztrális holdas határa, amelyből 30.000 hold ma is víz alatt van. Az idei őszi vetésnek alig 15 százalékát tudták a gazdák ellátni. A makói 46.000 holdas határból 8000 hold van víz alatt és a kár felvételénél az történt, hogy a 165.000 pengő földadónak csak 2 százalékát térítették meg, vagyis ennyit engedélyezett a pénzügyigazgatóság a vízkárosultak részére. Amikor egész tanyarészeket, a határ tekintélyes részét elöntötte a víz, ezek nem kaptak megfelelő adómérséklést. Tudjuk és érezzük, hogy nem ezen keresztül kell a nemzet boldogulását felépíteni, de azoknak a szerencsétlen embereknek az első pillanatban gyors segélyképpen bizonyos adómérséklést lehetett volna adni. A pénzügyi szakemberek és azok, akik közvetlenül érintkeznek az adófizető polgárokkal, igen sok esetben azt mondják, hogy a magyar paraszt örökké panaszkodik, annak a kívánságait nem lehet kielégíteni. Egy ilyen siralmas esztendő után, amilyenen keresztülmentünk, nem lehet szemrehányást tenni annak a földmunkásnak, annak a magyar kisparasztnak, ha. sokszor ki is váltották belőle az elégedetlenséget azok a nehéz körülmények, amelyeknek folytán az egész vagyona elúszott ebben az esztendőben. A pénzügyi szakember azt mondja: miért panaszkodtok mindig, hiszen ma már a búza ára olyan magas, hogy ez pótol nektek minden veszteséget. A búza és általában a kalászosok magas árát ebben az esztendőben a termelő gazdák ezrei csak ráfizetéssel tudták elérni. Még az 1939-es év eredményét sem értük el, hiszen az 1939-es évben, amikor bő termés volt, a búzaárak felmentek 21—22 pengőre, ezzel szemben ebben az esztendőben a búzatermésünk igen silány, minőségileg nagyon gyenge volt, annyira, hogy csak 70—74 kilogrammos fajsúlyt lehetett elérni és ezekért a búzákért vidéki városokban augusztus—szeptember elején legfeljebb 17 pengő 20 fillért lehetett kapni és ma 18 pengő körüli árat. Hol van tehát megfizetve a termelő gazda munkája? Az ilyen kiszólások csak elkeserítik a termelő gazdákat és csak az elégedetlenséget szítják. Fontosnak tartanám, hogy a magyar kormány mentől sürgősebben hajtsa végre a földreformot, kiválj ott, ahol nagy a népsűrűség és nagy a. fÖldinség. Különösen azoknak a kisgazdáknak kellene földet adni vagyonuk kiegészítésére, akiknek nagy családjuk van és nem tudnak minden gyermeküknek egy kis darab földet adni, amely a megélhetésüket biztosítaná, így kénytelenek otthagyni a családi házat, elvándorolnak különböző iparágakat tanulni vagy felmennek Budapestre a gyárakban keresni elhelyezkedést. Ezeknek a kisgazdáknak a gyermekeit, akik a legmegbízhatóbb elemhez tartoznak, oda kell kötni a falujukhoz, tehát ezek részére minden körülmények között földet kell biztosítani. Immár két éve, hogy a földbirtokreformtörvényt a törvényhozás mindkét háza megszavazta, de egyes vidékeken még semmit sem észlelünk, semmit sem tapasztalunk abból, hogy a földbirtokreform csak kismértékben is megvalósulna. De nemcsak magát a földtulajdonszerzést