Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

162 Az országgyűlés felsőházának '/(>. ülése WJpO. évi decembei hó IS^án,' szevd&n. torn, bogy ez teljesen igaz és mert igaz, azt tartom, hogy- ha a magyar közvéleménynek sikerül súlyos törvényeket, rendeleteket ho­zatni és súlyos büntetésekel kiszabatni azok ellen, akik a nemzeti vagyon mozgó részét, a pénzt bármilyen alakban kilopjuk az ország­ból, akkor éppen ilyen büntetési érdemelnek azok is, akik az országnak a tőke és a birtok mellett egy másik kincséi, egy ;inásik igen értékes vagyonát, a müukakészségét lehetetlen Ígéretekkel, folytonos nyagtalanítáasal és la­zítással csökkentik. Azt is mondta Purgly őexcellenciája, hogy a nagybirtok sokkal jobb életmódot nyújt es több embernek nyújt jobb életmódot akár cseléd, akár munkássorban, mint a kisbir­tok, tehát nincsen sok értelme a földígéret­nek, a földosztásnak a magyar földmíves­nép körében, mert hiszen az emberek nem bolondok, — magyarán mondva — hogy a jót a rosszért elcseréljék. Mint tapasztalati ember megint csak a, saját prakszisomból veszem a példát* Hiába mondom én az én Julis hívem­nek, hogy: »Te végy példát a többiektől, akik házsártos, részeges, munkakerülő emberhez mentek feleségül, mennyit szenvednek! Nem ' sokkal okosabb volna édesapád és édesanyád mellett azok szeretetében élned?« — a Juiis lány mégis férjhez megy, vállalja a férjhez­menés minden kockázatát, a feleség-életnek és igen sokszor az, anyaságnak a mártirom­ságát. En azt mondom, mélyen t. Felsőház, adjunk hálát az Istennek, hogy a mi pa­raszti népünkben megvan a föld szeretete, mert ha ez nem volna benne, akkor kihalt volna belőle az életösztön. Chesterton, a hí­res angol publicista, amikor az angolországi viszonyokat vizsgálta, felkiáltott: »Parasztot kell teremtenünk, csak úgy tudjuk a tulajdon jogát megmenteni!« Angolországban mondta ezt, pedig mit jelent ott a földmívelés a ma­gyar viszonyokhoz képest! Hála Istennek, ne­künk nem kell parasztot teremtenünk, van ele­günk belőle, de még több kell. Hála Istennek, hogy abban a földmíves emberben van any­nyi. életkedv, hogy bár jól tudja, hogy kisgazda­sorban többet kell dolgoznia, küszködnie, mint cseléd- yagy műnk ás sorb an, mégis vállalja az önállóságnak, a maga uraságának, a saját gazdaságának minden kockázatát, A föld­re form-törvény r minél gyorsabb és minél inkább a törvény szellemének megfelelő ki­adósabb végrehajtására van tehát szükség. (Ügy van! Ügy van!) Elismerem, aggályok lehetnek atekintetben, hogy a többtermelés esetleg ideiglenesen csökkeni fog, de mégis azt mondom, hogy a többtermelésnél egy fontosabb, nagyobb érdek is fűződik a föld­birtokreformhoz és ez a magyar fajnak, a ma­gyar nemzetnek a megerősítése. Mélyen t. Felsőház! Volt egyszer szükség földbirtokreformra a magyar nemzet életé­ben, amikor a törököket 250 évvel ezelőtt ki­űztük. Akkor az ország egész lakossága körül­belül két és félmillió volt s ebből 45%, 1,060.000 ember volt a magyar a 150 éves nagy török uralom és vérveszteség után. Olvasni lehet a vármegyei határozatokban és az országgyűlési végzésekben, hogy a királyi kerületeken annyira elaprózták a zsellér- és gazdabirtö­kot, hogy nemcsak egy nyolcad, de egyti zen­hatod telkek voltak, azonban az akkori föl­desurakban nem volt annyi előrelátás és nem volt annyi áldozatkészség, hogy azt mondot­ták volna: jobb ágyainknak egy részét kiereszt­jük rajokban a töröktől visszafoglalt terüle­tekre — akkor is ezt a jelszót hangoztat­ták, hogy többtermeié«, — inert ha a rajokat kieresztik, a birtokaikon a jobbágyok meg­fogynak, kevesebb lesz a robot és kevesebb lesz a dézsma. De a magyar telepítés helyett jött a román, a német és a szerb telepítés. Es kinek mentették meg a mi uraink a földet? Valóban kár, hogy nincsenek itt az erdélyi nagybirtokos urak..Azt hiszem, rájuk illik Je­remiás próféta siralma: Apáink vétkeztek, azok már nincsenek, de mi hordozzuk büntetésüket! Itt ül előttem Nagy Vilmos ő exeelleneiája. Vé­gighallgattam Miklósnapi beszédét a vitézek estélyen, és mondhatom, könnyekig meghatód­tam, hogy végre magas állásban lévő magyar emberek is meglátják azt, hogy nekünk egy nagy hibánk volt: a földünket sokkal jobban szerettük, mint a fajtánkat, mint a vérünket. mint a népünket. Pedig lám, megmutatta Tria­non, hogy a föld ember nélkül csak papiros­rongy, a telekkönyveket átviszik a határon, de azt a földet, amelyet a magyar paraszt meg­szállott, elvenni nem tudták. Ki vállalja, mé­lyen t. Felsőház, a felelősséget azért, ha még­egyszer — hiszen nem tudjuk, mi vár reánk — még egy ilyen katasztrófába kerülünk, hogy 3iem veszünk-e el teljesen ! Mélyen t. Felsőház! A magyar nemzetnek nagy szüksége van a mágnásaira ós a magyar mágnások közül igen sokan megtették köteles­ségüket a múltban a haza és az állani iránt, Szükségbe van a magyar nemzetnek az intelli­genciára, mert a nemzeti eszmét csak az fogja terjeszteni és a tömegeket osak az tudja ennek a szolgálatába szegődtetni és vezetni* De min­den népnek, műidén fajnak az ősforrása lent van a mezítlábas tömegekben. Voltak itt Iíákó cziak, Bercsényiek, Hunyadiak, Pohók, Garák és a többiek; hol vannak? És varrnak itt Osá­kyak. Telekiek, Ghyczyek és Ostffyak; 200 év múlva vájjon ho! lesznek?' Be a Nagy Péterek és Kis Pálok, a honfoglaló ő-íök utódai voltak. vannak és lesznek. Ezekben van a magyar nem­zet életének artézi kútforrása, amely nem fogy­hat el és nem dugulhat el soha, Éppen délelőtt átmentem a könyvtárba és láttam, hogy az egyik amerikai folyóiratban az egyik író Erdély szétszakításáról ír. Meglehető­sen objektív akar lenni, de szomorú megállapí­tást tesz a mi kárunkra. Nemcsak abban látja az erdélyi kérdés veszedelmét és labilis voltát. hogy több, mint egymillió románt kaptunk vissza, hauem főleg abban, hogy ennek az egy­millió oláhnak, több mint 67 százaléka falun lakik, a magyarságnak pedig csak 27 százaléka lakik falun, a többi városokban. Legyen a váro­sok szerepe akármilyen fontos, a népesség szempontjából, a fajfenntartás szempontjából a város a fajnak a temetője. Azt csak tápláljuk. azt csak vidékről, faluról folyton táplálni kell. az magát fenntartani nem képes, pláne magától túlnépesedni nem képes soha. Most tessék el­gondolni, ha a magyar faj valaha abba a_ hely­zetbe jut, hogy idegenek parancsolnák itt s a mi földmíves proletárainkat, a mi munkás pro­letárjainkat egy másik osrzágban bányavidé­kekre, ipari telepekre elviszik, egy generáció, két generáció alatt mi lesz ezekből, ezt mutatja Amerika. Ugyebár városaink asszimilálódtak, uia­, gyarokká lettek, így Buda is. de a környék­beli német falvak nem lettek magyarokká. Egy fajnak elpusztíthatatlan gyökere tehát a földhöz kötött népben van. Ahány tőkét mi a magyar faj bél elültetünk a magyar földbe annyit biztosítunk a jövőnek, mert abból Í

Next

/
Thumbnails
Contents