Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-40
Az országgyűlés felsőházának UO. ülése 1940. évi december hó 18-án, szerdán. 163 tőkéből néha vékonyabban, néha dúsabban, de új magyar hajtások nőnek a magyar jövendőnek. Nem tudok belenyugodni abba, begy a földbirtokreforni végrehajtásállal mindig- csak pénzügyi es gazdasági nehézségekre hivatkoznak. Szükség van hadseregre, amelynek mindent meg kell adnunk. Mert egy kis nemzetnek vagy a legjobb hadsereget kell tartania, vagy semmit, mert mit ér, ha kicsi is és nines is felszerelve. A hadsereg után ez a másik megoldandó probléma. Lesz-e nekünk erőnk, lesz-e a mi urainkban megfelelő áldozatkészség meghozni a magyar fajtáért ezt a szükséges áldozatot? A másik probléma, amit említek — és bocsánatot kérek, nem akarok senkit sérteui, csak a magyar fajszeretet szólalt meg bennem — az, hogy bár mindig is gyenge volt a vif*zony a magyar intelligencia és a magyar Paraszti tömegek között, de most valósággal megszakadt, úgyhogy nemcsak külföldi emberekben, de még magunkban is felvetődik a kérdés, hol van itt a magyarság, hiszen vezető rétegeink, ha magyar érzésűek is, de nem magyar származásúak. Én azt mondom, hogy ez nem természetes folyamat, ez egy mesterséges magyarirtás maradványa, következménye. Felolvasom 300 évvel előttről, hogy J600-tól 1685-ig a győri egyházmegyének ezen 85 év alatt kik vol tik a püspökei: Kutassy, Hetessy, Pethe, Naprágh. Lépes, Sennyey, Draskovich, Tüsky, Széchenyi, Ez volt a török világ- idejében, amikor legszegényebb volt számban a magyarság. Buda visszafoglalása, a török kiűzése után pedig: Kolonien Lipót. Keresztény Ágost szász herceg, gróf Sinzendort' Groll, egy Zichy Ferenc, Fengler, Vilt Schwartzenberg herceg. Juranies, . Sztankovieh, Kamer. Es mi lett ennek a folytatása? Felülről kezdődött és ment lefelé. 1694-ben kezdődnek az én plébániám anyakönyvei, tehát majdnem 250 évesek. Kik voltak Kónynak, ennek a kis falunak plébánosai? Rozsghay. Miklósffy, Sixai, Madarász, Kózsás, Szluha, Geszty, Barbatsi, egy Fíezek, azután Völesey és Pogány. Pedig ez alatt az idő alatt -— inint mondtam — a magyarság száma a mélyponton volt. Következik a XIX. század, amijcor a magyarság hihetetlen szaporodást mutat. Szinte lázas szaporodással iparkodott behozni a nagy-nagy vérveszteséget. Kik voltak akkor kónyi plébánosok 1 ? Ernszt, Pivóvits, Kozmár, báró Kruchina és Hof fer. Mélyen t. Felsőház! Azt tartom, hogy az a németből lőtt magyar ember egyénileg különb magyar ember lehet, mint én. de nem vonatkoztathatjuk ezt egy egész társadalmi rétegre. Ha. mi csak így tudunk élni, akkor mi, magyarok lemondtunk az élet jogáról. Ha a mi ősforrásunk nem tud nekünk intelligenciát, vehető réteget termelni, akkor magunk mondtuk ki magunkra a halálos ítéletet. Az a magyar vezetőréteg, amely érezte ezt az idegen környezetet, iparkodott is ezen segíteni.; Tanúul hívom protestáns atyámfiait, akik minden intézetük mellett alakítottak valami olcsó menzát, diákjóléti intézményt, konviktust is. Magam is Gyünkön végeatem első évemet a református gimnáziumban, ahol havi 6 koronáért kaptunk ebédet és vacsorát. Ott volt ZaLkia püspök úr Győr megyében. Ő egy táp intézetet alapított. Magam is ennek a tápintézetnek a hírére ke rültem Fehér megyéből Győr megyébe, ahol 40 —60 diákot ingyen kosztoltak, ingyen neveltek. 1920 óta egyetlen kultuszminiszter is kérdezte-e azt, hogy mi van ezekkel az elveszett iskolai tanítványokkal, hogy vájjon nem szakadtak-e meg azok a csatornák, amelyek összekötötték a föld népét a felső rétegekkel? Erre nem volt gondja seninek. Sajnálom, Hogy nincs itt a kultuszminiszter úr, mert a legnagyobb kultúrpolitika az intelligencia és a. nép szoros összeforrasztása, hogy ne legyen az intelligencia idegen olajréteg a víz színén, hanem legyen az alulról felszivárgott elitje annak a népnek. Mélyen t. Felsőház! Sokat lehetne ezekről a dolgokról beszélni. Én csak mint egyszerű falusi lelkipásztor beszélek itt, aki nemcsak lelkipásztornak, Isten szolgájának, hanem -— hogy ezt a szót mondjam — népem apostolának is érzem magamat, akinek fájnak ezek a dolgok. Ha nem lesz bennünk elég erő, hogy ezeken a bajokon segítsünk, akkor — őszintén szólva — nagyon kevés jövendőt jósolok ennek a nemzetnek. Amíg csak beszélünk, de nem cselekszünk, addig mi a jobb, a biztosabb útra nem térünk rá. Amikor Csengery János, aki megírta a magyar államférfiak életrajzát, meglátogatta az elborult elméjű Kemény Zsigmondot, a szegény beteg ember mindig azt hajtogatta: szegény Beák, sajnálom, mert nagyon nehéz a magyar politika. Már akkor ezt mondták, pedig mi volt akkor a magyar politikanehézsége a maiakhoz képest? Egy kis horvát-kérdés, valami kis nemzetiségi kérdés és a magyar államiság függetlenségének biztosítása az osztrák központi hatalommal szemben. Ma pedig felsorolhatjuk a földkérdést, a pénzkérdést, a diplomácia ezerféle kérdéseit, a nemzetiségi kérdést, amelyek mind a magyar álamférfiak vállát nyomják. Ha a magyar álamférfiak a nemzet részéről, valamikor hálát, köszönetet és elismerést, nem pedig gyanúsítást és gáncsot érdemeltek, akkor ma érdemlik azt leginkább. A kormány minden tagja méltó a nemzet hálájára és elismerésére, de talán nem sértem meg a kormány többi tagjait, ha azt mondom, hogy a belügymin iszter úr, aki az ország rendjét szinte saját testével fedi, továbbá a miniszterelnök úr és a külügyminiszter úr ennek az országnak máris igen nagy szolgálatot tettek, de ami az én hálámat és az én bizalmamat különösen fokozza, az az, hogy Széchenyi István óta először hangzott el magyar államférfiak ajkáról az a beismerés, hogy kíméltük a magyar vért, mert még egy olyan nemzet, amely saját vérét úgy pazarolta volna, mint a magyar, még egy nincs. Most először eszméltünk rá arra, hogy kevesen vagyunk, kímélnünk kell a magyar vért, kímélni és nagy szükség idejére tartalékolni. Ezért fokozott bizalommal viseltetein a kormány iránt és elfogadom a javaslatot. (Éljenzés és tavs. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: T. Felsőház! Az idő elerőhaladván, a vitát megszakítom. Jelentem a t. Felsőháznak, hogy beadta je* leütését az igazságügyi bizottság »a büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüotetéséről«, továbbá egyes igazságügyi szervezeti és eljárási kérdéseik' szabályozásáról« szóló törvényjavaslatok tárgyában; a közoktatásügyi bizottság »az egyetemi és főiskolai hallgatók felvételének szabályozásáról« szóló törvényjavaslat tárgyában és végül beadta együttes jelentését a külügyi, valamint kereskedelemügyi és közlekedési hizottság is az >©gyes külállamokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyainak rendezéséről« szóló törvényjavaslat tárgyában. Mindezek a bizottsági jelentések kinyomattak, szétosztattak. Miután azonban e bizottsági jelentések szétosztása óta a házszabályokban
