Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

Â% Országgyűlés felsőházának Í0~. ülése amikor az ő keze alatt egyesülnek a kereske delmi hivatal és az árkormánybiztosság, ezek nek a hivataloknak gyakorlatias szellemű működését a legnagyobb figyel

eran- szíveskedjék méltatni. Mélyen t. Felsőház! Mindezek a szempontok már csak azért is fontosak, mert megfelelő gazdasági alátámasztás nélkül nem beszélhetünk szociálpolitikáról, ami pedig nemcsak a kormány programjának egyik alaptétele, hanem egyben a mai időknek legfőbb követel menye is. Belátom, hogy súlyos teher a mai generáción, hogy egyszerre kell megoldania a szociális problémákat, a földbirtok kérdés rendezését és ugyanakkor egy erős, átütŐképes hadsereget kell felálltiania és felszerelnie, amely feladatoik mind súlyos anyagi áldozatokat igényelnek, de talán ezzel fogja ez a mai nemzedék kiengesztelni a sorsot és jóvátenni azokat a mulasztásokat és azokat a hibákat, amelyeket a világháború előtt és alatt elli övetett és amelyeknek következménye volt az- ország feldarabolása és eWesztése. Mélyen t. Felsőház! Ma hajnalodik. Trianon, hála Istennek, romokban hever. Egyes részek, már visszatértek az ősi hazához és adja a magyarok Istene, hogy az egységes nagy magyar összefogás segítségével sikerüljön a kormánynak az ország hajóját úgy irányítania, hogy még mi megérhessük a teljes magyar feltámadást. A költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Keszthelyi Gyula ő nagyméltósága. Keszthelyi Gyula; - Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Egyrészről köszönetet kell mondanom a kormánynak, amely az eddigi szokástól eltérve a most előttünk fekvő költségvetést nem hajszoltatta velünk rövid idő alatt keresztül, hanem ennek komoly megtárgyalására időt adott és módot nyújtott az itt elhangzott sok komoly, szakszerű, értékes és élvezetes felszólalásra, de másrészről bocsánatot kell kérnem a felsőház jelenlévő tagjaitól, hogy most. amikor már hosszúra nyúlt a tárgyalás. rövid időre próbára teszem a türelmüket és figyelmüket kérem. (Halljuk! Halljuk!) Ami engem felszólalásra késztet, az az, hogy Hegedűs Lóránt őexcellenciája igazán bátran, majdnem a hitvallók bátorságával bejelentette, hogy: Liberális voltam és liberális vagyok. Szükséges, hogy kijelentsük: azt hiszem, nemcsak magam vagyok ilyen, hanem többen is vagyunk a törvényhozás felsőházában, akik sohasem voltunk liberálisak vagy legalább moist már nem vagyunk liberálisak. (Ugy van! Ügy van!) Pár évvel ezelőtt a Magyar Általános Kőszénbánya Részvény társaság igazgató-elnöke kirándult Tatabányára és ott, mint ilyenkor szokás* nagy ünnepség volt, felköszöntő, lampionos felvonulás és egyebek. Amikor az igazgató úr letekintett az ezer és ezernyi tömegre, büszke önérzettel azt mondotta a mellette álló bányalelkésznek: látja Főtisztelendő uram, ezeknek én adok kenyeret. Amikor ezt nekem elmondották, eszembe jutott egy 150 évvel előbb történt jelenet. Gróf Széchenyi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója meglátogatta somogymegyei birtokait — leírja Zichy Antal Széchenyi István életrajzában — és sorra látogatta falvait. Az egyik faluban az elöljáróság nevében a közégi bíró köszöntötte és a feudális gróf válaszul odaszólt a 8—10 éves fiának: fiam, csókolj 19W. évi december hó ÍS-á-n, xzerdé,tt, 101 kezet ennek a parasztembernek, mert ennek a kezemunkájából élünk. Én azt a rendszert, amely a munkásemberben elszakította az embert, elsikkasztotta a munkástestvért és csupán a termelés eszközévé és pénzzel mérhető áruvá tette, azt a rendszert nem támogattam soha. (Helyeslés.) Hogyan lehetett azt a rendszert támogatni, amely egyrészről kinyitotta az ország kapuit egy idegen fajnak, a maga fajtájabelieknek pedig hajójegyet váltott a tengerentúlra

1

? (Felkiáltások: Igaz! Ügy van!) Ezeknek a magyar embereknek a magyarságuk jussán annyi joguk volt itt élni és csakis itt élni, mint akár az. Eszterházy hercegeknek, s mindenesetre több jussuk volt itt maradni és itt élni, mint a Biró Páloknaik és a Vida Jenőknek. Én tehát ezt a rendszert nem támogattam soha. Egy hasonlatot mondok, mélyen t. Felsőház! A nyáron a kertemben volt egy cinegefészek, tizenegy tojással. Kilenc kikelt belőle^ ás az öreg cinegék mind a ketten nem értek rá a tollúkat biberkélni, az ágakon pihenve csicseregni, hanem reggeltől késő estig szakadatlanul hordták a bogarakat az éhes szájakba. A liberális rendszer felfogása olyan erkölcsöt segített kifejlődni, , amely fellázította az egyént a faj szolgálata ellen, amely kitanította, törvénnyel védelmezte azokat a szülőket, akik kidobálják gyermekeiket a fészekből, mert így nekik kényelmesebb, sőt kitanította és védelmezte őket abban, hogy módjuk legyen arra, hogy ezek a gyermekek meg se szülessenek, nem törődve azzal, hogy mi lesz a fajjal. Tehát egy ilyen rendszert, amely a magyar faj ellen vétkezett, magyar embernek most már ilyen tanulságok után támogatni nem lehet. (Ügy van! Xlqy van! — Taps balfelől) Mélyen t. Felsőház! Schandl ő excellenciája említette, hogy a legjobb szociálpolitika a jó gazdaságpolitika. Elismerem, igaza van. Kell lenni egy felső határnak, amelyen túl nem mehet valaki, akármennyire is akar, ha nincs hozzá tehetsége. Különben úgy járunk a szociálpolitikával, mint egy nagybirtokos ismerősem, aki tele volt szebbnél-szebb tervekkel, népboldogító reformokkal és szinte azt mondhatnám, azt ezerette volna, ha minden cselédje és munkása parkettás szobákban lakhatott volna, de amikor jött a fertály, nem tudta kimérni a konvenciót a cselédjeinek. Hiába hozunk akkor szociális törvényeket^ ha nincs erőnk, nincs tehetségünk azokat végre ip hajtani. Azonban, mélyen t. Felsőház, van egy alsó határ is, amelynél mélyebbre nem eülylyedhetünk. Ez az alsó határ az, hogy minden kenyéradónak, tehát elsősorban a magyar földmívelésnek, a nagybirtokososztálynak a I becsülete függ azon és kötelessége az, hogy ezt a minimális nívót az ő munkásainak biztosítsa — tehát tisztességes, emberhez, méltó lakást, emberhez méltó bánásmódot és emberhez méltó életlehetőséget biztosítson, mert ha az én cselédem olyan sorban van, hogy nincs , lábbelije, nem tud magának és gyermekeinek ! lábbelit venni, nekem mint gazdának viszont, bár szegény vagyok, de van kettő, akkor le kell vetnem az egyik lábbelimet, hogy ő mezítláb ne járjon. Ha nem ezt tesszük, akkor ä keresztény és nemzeti politikát csak hirdetjük és nem csináljuk. Mélyen t. Felsőház! Purgly ő excellenciája I

azt mondta, hogy a földmíves munkásosztály munkakedve és munkateljesítménye csökkent. Én is gazdálkodó ember yagyok és megállapí-