Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

146 Az országgyűlés felsőházának 40. ülése 194-0. évi december hó 18-án, szerdán. mus, ha az gyik társadalmi osztályt a másikkal szemben protezsálják. Kifejezésre jut ez az agrárollónál. Belátom, hogy a mezőgazdaság termelésének irányítása nem olyan egyszeri) feladat, mert hiszen itt sok tényezővel kélif számolni, elsősorban az időjárással, amely sokszor beleszól nemcsak a gazda számításába, hanem azoknak számításaiba is, akik a termelést irányítaná akarják. Méltóztassék nekem megengedni, hogy kijelentsem, nem tisztán az árpolitikán múlik a helyes gazdálkodás vagy a jövedelmező gazdálkodás, mert az egész mezőgazdaság olyan nagy gépezet, hogy abból nem ragadhatok ki akármit önmagában. Vegyem például a tejet. Nem egyedül a tejáraktól függ az, hogy nincs tej. Nemcsak azért nincs tej, mert talán alacsonyan van megállapítva az ára, hanem ez is csak hozzájárul az eredményhez, de összefügg ez a takarmánytermesztésseíL a fehérjedús ab rak takarmányok termelésének irányításává] és^az ezekről való gondoskodással is. Az irányított, tervszerű gazdálkodás azonban szervezeti kérdés is. Az itt elhangzott felszólalások mind rámutattak a bajokra, a hibákra. Ez azonban nem elég. Ká kell mutatnunk a bajok kútforrásaira, vagy legalább is keresnünk kell azokat. $n a bajok egyik kútforrását abban Játom, hogj- a mezőgazdasági érdekképviselet mai állapotában nem megfelelő. A magyar gazdatársadalom agyon van szervezve ugyan, de rosszul van megszervezve. Ma már nem arról van szó, hogy revízió alá kell vonni az érdekképviseletről szóló törvényt, ma már egyhangú gazdakívánság az, hogy új érdekképviseleti törvényről kell gondoskodni. Szervezetlen tömeget irányítani nem lehet, szervezetlenség mellett nem csak a földmívelésügyi kormányzat, hanem általában véve az egész kormányzat annyira megterheli a közigazgatást, hogy — mint ma már látjuk a vidéken — azok a szerencsétlen körjegyzők nem képesek dolgozni, mert mindenféle új terv, vagy intézmény teljesen az ő munkájukra támaszkodik. Szervezettség nélkül, a helyes érdekképviselet kiépítése nélkül hiába szervezünk új hivatalokat, amelyek szervezésének szükségszerűsége felmerül. Ezek levegőben lógó intézmények lesznek, mert nincsen gyökerük, nincsen alapjuk és összeköttetésük a nagy gazdaközönséggel. A gazdaközönséget azért nehéz megszervezni, mert igen sok és kis egyedből áll, de mégis feltétlenül meg kell csinálni, mert különben nem tudjuk sem az irányított termelést végrehajtani, sem a társadalmi egyensúlyt helyreállítani. Mélyen t. Felsőház! Amint már több felszólalásban elhangzott, a mai háborús gazdálkodás egyik előfeltétele az is, hogy a munkanyugalom meglegyen. Ez igen érdekes kérdés, olyan, mintha hangulatot akarnék szerezni előadásomnak, ahogyan a riporterek, az újságírók szokták tenni újságcikkeikben. így felszólalásom e passzusának azt a címet is adhatnám: »Egy beszéd, meg egy újságcikk.« Elhangzott ugyanis az Országos Magyar Gazdasági Egyesület közgyűlésén egy igen okos be szed egy igen tiszteletreméltó, általam nagyrabecsült, a csehszlovák uralom alatt a magyarság érdekében sokat szenvedett, haladni vágyó, szociális érzésekkel teli gazdaember szájából, aki felpanaszolja, hogy a munkafegyelem meglazult és munkásokat kapni nem lehet, mert a munkásokat íelheccelték. Az ő cukorrépája" bennfagyott a földjében, mert nem akadt munkás, aki kiássa. Természetes, hogy ez az ország kárára van. Én meghallgattam ezt a beszédet, meg is tapsoltam és amikor délután kezembe vettem egy újságot, az újságban gyönyörüszép hangulatos képekben megírva találtam azt, hogy ez az úr egy munkásuzsorás, ennek nincs szociális érzése, ez nem ad munkaalkalmat munkásainak stb. Ezeket a véleményeket egy kisembernek, egy munkásnak a szájába adja. Hát bocsánatot kérek, ez izgatás, ennek nem volna szabad megtörténnie. Ma nekünk nem szabad az egyik társadalmi osztályt a másik társadalmi osztály ellen heccelni, ebben az országban békének kellene lenni. Ezt azonban nem tudjuk elérni, ha az ilyen hecceléseknek továbbra is alkalmat és tápot adunk. Amint mondottam beszédem elején, nagyon örülök annak, hogy a belügyminiszter úr ő excellenciáját itt tisztelhetem, itt láthatom ezen az ülésen. Én a felvidéki, vagyis a felszabadult felsőmagyarországi gazdák nevében kéréssel járulnék hozzá. Nevezetesen nem tudjuk megérteni, hogy az alatt a húsz esztendő alatt teljesített viselkedésünkből kifolyólag miért érdemeljük mi azt, miért nyomnak vállainkra olyan tehertételt, amely — hogy csak egyszerűen fejezzem ki magam — körülbelül 40—50 kilogramm búzabérnek felel meg. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a felszabadult felsőmagyarorszáigi gazda az anyaországi gazdával szemben holdanként 40—50 kilogramm búzabért fizet a saját birtoka után. A csehszlovák uralom alatt megalkottak egy bizonyos szociális gondoskodást, a betegbiztosítást; a cselédségnek is volt betegbiztosítása, továbbá a gazdasági alkalmazottaknak, a gazdasági munkásoknak, a gazdsági aratóknak is a betegbiztosítási pénztár kötelékében. Tudjuk, hogy itt nálunk a csonkaországban ez nincs meg. Itt a gazdának magának kell gondoskodnia a betegellátásról. Mi ezt a felszabadulás után azonnal kértük s akkor azt mondották nekünk, hogy csak rövid átmeneti időről van szó, majd rendezik az egész országban és hát addig fizessük ezeket a díjakat. Hát fizettük, azonban méltóztassanak nekem megengedni, hogy rámutassak arra, mi a helyzet. Bennem megvan a szociális érzés. Erre nézve talán csak arra tudnék hivatkozni, hogy amikor a csehszlovák uralomban működtünk a paritásos bizottságban, a munkásságnak sohasem volt más kívánsága, csak az, hogy minden gazda adjon annyi bért, amennyit én adok az arató munkásságnak. Én tudom, hogy a gazdasági munkásokról gondoskodni kell, de kijelentem itt ünnepélyesen, hogy a munkásság nincs az ottani intézménnyel jól ellátva, s ha komoly betegségről van szó, akkor nem a betegbiztosító intézet látja el őket, amelynél az 50 fillér receptdíjat is kell fizetni, ami azelőtt nem volt, hanem én fogadom fel a gazdasági alkalmazottamnak az orvost, hogy az gyógykezelje. Ha itt fog valami történni, mondjuk az Oti.-ba vagy nem tudom melyik más szervezetbe fognak bekerülni a gazdasági alkalmazottak betegség esetére szóló biztosítás tekintetében, akkor nagyon kérem a jelenlévő belügyminiszter úr ő excellenciáját, hogy valahogyan le ne másoltassa vagy le ne másolja azt a szerencsétlen cseh törvényt. Ez ugyanis nem felel meg a gazdának, de még kevésbbé felel meg a munkásnak* nem is beszélve arról, hogy a csehszlovák uralom alatt aránylag kisebbek voltak a költségek, mert körülbelül 4-5%-át tet

: ték ki a bérösszegnek, a fizetésnek, a mostani helyzetben az Oti.-nál 6%-ot fizetünk. A csehszlovák uralom alatt elő volt írva, sőt az országos hivatal megállapította, hogy a természetbeni járandóságokat milyen (összegben lehet