Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-40
Âz országgyűlés felsőházának J f 0. illése 19W. évi december hó 18-án, szerda)}. 143 majd öreg napjaiban meg- tud élni, hogy ne szoruljon sem a városra, sem az államra. 22 esztendő óta azonban nem volt alkalma, nem volt módja arra, hogy annyit tudjon keresni, hogy abból öieg napjaiban meg-éljen. Vannak esetek, amikor gyermekei vannak, családja van, akik el tudják tartani, de nagy hányaduknál nem ez az eset. Az az iparosember a háborúban megmutatta, hogy ő kvázi nélkülözhetetlen, mert ügyességével találékonyságával minden tekintetben megfelelt a vára; kozá soknak, tehát mégis csak gondoskodni kellene arról, hogy öreg rumjaira ne kerüljön ki az utcára. Ahogy én kint járok ellenőrizni a kisipari kölesönöket, eleinte bizony nem vettem anyn-yira észre, mint később, hogy a kisipari kölcsönt azért kapja az a kisiparos, hogy ha valami munkája van, be tudjon vásárolni, meg tudja csinálni azt a munkát és hozzájusson a pénzéhez. Ezeknek a kölcsönöknek ügye olyan dolog, amely nagy elővigyázatosságot igényel. Mi érdeklődünk, információt szerzünk. Én magam is utánajárok az ilyen dolgoknak. Látom, hogy vannak, akiknek igen nagy az étvágyuk, akik bizony szeretnének nagyobb összeget kapni és ha azután utánanézünk a dolognak, kiderül, hogy bizony ínég a kért összeg felét sem lehet az illetőknek megadni. Az önállóisítási alapból kapott juttatások kiadása nagyon kényes dolog, mert hiszen} ezeket az állam adja. Ebben az ügyben mindig meg kellene hallgatni, meg is hallgatják az érdekképviseletet, de előfordul az is, hogy az érdekképviselet információját félreteszik és mégis megkapja az illető az önállósítani alapból a kért összeget. Az ilyeneket én különösen kimegyek ellenőrizni, fáradságot és időt nem kímélve, mert ráérek, tehát van tapasztalatom. A tapasztalatom, sajnos, az, hogy akiknek mi nem javasoltunk adni és akiknek mégis adtak, bizony ott annak az összegnek csak nem tudom hány százaléka lesz .majd visszatéríthető. Ez olyan dolog, (hogy aki nem ért hozzá, csinál egy boltot, telerakja fényes papírosokkal» meg cukorkákkal, kapott SOÓO pengőt az Önállósítási alaptól és 1000 pengőt sem tud kimatatni belőle. Arról nem lis akarok beszélni, hogy mit csinált a pénzzel, elég az hozzá, hogy egy-két hónapra rá kisipari kölcsönért jött. Ez a legjellemzőbb. Ha nem vizsgáltam volna meg, akkor talán más szemüvegen láttam volna a dolgot, de mivel igenis, megvizsgáltam, nemhogy nem kapott kisipari kölcsönt, hanem nagyon meg is dorgáltam azért a könnyelműségért, amelyet ezzel elkövetett. Mélyen t. Felsőház! Negyvenhat esztendő óta várjuk, hogy az építőipari törvény végre megszülessen, de 46 esztendő óta nem tudták az építőipari törvényt létrehozni. Már sokat' tárgyaltunk erről, sok vita is volt. Most, hogy. a mélyépítőmesteri szakmát kreálták, persze az építőmesterek feljajdultak, mert tőlük kell elvenni munkakört, hogy ezt az új szakmát kreálni lehessen. Ezen dőlt meg legutóbb is az építőipari törvény. Kérem a kormányt, hogy ha már nem tudnak egyességre jutni, akkor a saját hatalmával vessen véget egyszer ennek, inert a kőművesmester, az építőmester, a mélyépítőmester, meg a kőművesipáros között mindig vannak nézeteltérések és elégedetlenségek, pedig ha az építőipari törvény végre már megszültnek, akkor mindegyik tudná, hogy Ő hová való. Minden iparos arra legyen jogosítva, amire a képesítést megkapta. Továbbá tisztelettel kérem» hogy ha. valamilyen szakmai intézkedés van, a kormányzat vonja be az illető szakértőket, legalább azok meghallgatásával intézkedjék, akkor nem történnének meg az olyan dolgok, hogy ma megcsinálunk valamit, holnap eszünkbe jut, hogy hohó, erre nem gondoltam, most megint nem így, van vagy nem úgy van. Ha az illetékes szakköröket meghívnák a tárgyalásra és meghallgatnák őket, mindez másként volna. A kormány csak csináHon, atmiit jónak lát, de azért a szakértők meghallgatása igenis, szükséges volna. Mélyen t. Felsőtház! Most. hogy a Felvidéken jártam, kénytelen voltam elmenni a pébzügyigazgató urakhoz is, mert sok panasz érkezik a kamaránkba is és sok nanaszt hallottam odakint is. Én minden esztendőben szoktam kamarai napot tartani, az egész kamarai kerületbe ki szoktam járni, csak az idén nem igen lehetett kimenni, mert a fogalmazó-kart behívták katonának, én ottmaradtam a kamaráhan harmad-negyedimagammal. ezért az idén csak egyszer tudtam kimenni, akkor sem mindenhová; de egyébként, mondom, ki szoktam járni. Azok az iparosok, akik bei voltak vomulya, kapnak egy kis nirosi cédulát, amelyről a péhzügyigazgató úr megmondotta, hogy ez persze csak. egy miimus nekik, hogT tudják meg, hogy adót is kell fizetni. Ha be voltak rukkolva, nem tudtak keresni, amit az aszszony keresett otthon a mesterségéből, az vajmi kevés lehetett. Elmentem és személyesen megkértem a pénzügyigazgató urat, legyen erre tekintettel. A pénzügyigazgató úr azt mondotta: annak az iparosnak, aki kellően indokolni tudja, adok halasztást, adok 10—20 hónapot is, die személyesen jöjjön be. Nagy általalánosságban ezt nem lehet megcsinálni, ez igaz, de ez mégis megnyugvásul szolgált a 'kézművesiparosoknak, akik örültek neki, csőstül mentek és kérték a pénz ügyi gazgatót. adjon halasztást. Mindenki igazolta, hogy hogyan, merre volt és így kapott halasztást. Mélyen t. Felsőház! Mint méltóztatnak látni, itt nincs nekem leírva, más, mint az, hogy miről akarok 'beszélni. Én inaros vagyok, az életből ismerem az embereket, üártam kint az életben, a tapasztalataimat elmondtam itt és kérem a kormányt, hogy amennyire lehetséges, a kézművesiparosokat méltóztassék pártfogásba venni. A költségvetést úgy álta lánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Mészáros István ő méltósága. If j. Mészéros István: Nagyméltóságú Elniök Ür! Mélyen t. Felsőház! Amikor csekélységem az 1941), évi költsétgfvetés tárgyalása folyamán felszólal, talán szükségtelennek is látszik a hangoztatása, de kötelességet érzek magamban mint falun élő és dolgozó einher, hogy ha nem is egészen az 1941. évi költségvetéshez szólva, a falusi élet jaját-baját röviden dióhéjba öszszefoglalva hozhassam ide a nagyméltóságú miniszter urak elé. Tudom, hogy ebben az állapotban, amelyben most vagyunk az ország megnagyobbodásával a terhek bizonyára fokozódtak, így nem is lehet mást tenni, mint nagyobib költségvetéssel jönni és ezt a nagyobb költségvetést az országgyűléssel elfogadtatni. De mint mezőgazda, azt kell hogy mondjam, nem oszthatom Koós Zoltán felsőházi tag tirnak azt a véleményét, hogy az adót emelni kell, mert a mezőgazdaságtól már az utolsó fillért is bevasaljak, mint majd beszédemben ki fogok rá térni. Nem lehetséges tehát, hogy a szociális terhek és mindennemű egyéb terhek megnagyobbodása következtében már úgyis a 82*
