Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

I4i Az országgyűlés felsöhdzáműk kÙ. idéçç 19U0, évi december hó 18-án, è&erdên. bukás szélén álló mezőgazdaság: fölött adóeme léssel a balotti harangot is meghúzzák. Mélyen t. Felsőház! Amint mondottam, a falu népének bajait hozom csak elő röviden. Először is rá akarok mutatni a közmunkaváltságra, ami a legigazságtaianabb adó. A közmunkaváltságot 1890-ben hozták törvénybe és azóta szociális téren és minden téren is annyi mindenen ment keresztül a mezőgazdaság, hogy ma már ez a közmunkaváltság nagy, nehéz adó a falusi kisembereknek; azoknak is, akik földhöz jutottak, mert a közmunkaváltság fejében egy tehén után 4 pengőt, két tehén után S pengőt kell fizetni és bizonyos, hogy egy tehenet befogni nem lehet, tehát a négy-öt hold földes gazdának is bizony két tehenet kell tartania és a közmunkaváltság 8 pengőjébe kerül. Ezért nagyon kérném a pénzügyminiszter urat, méltóztassék törvényjavaslatot készíteni és ezt az ötvenéves törvényt megváltoztatni olyképpen, hogy mivel úgyis két címen fizetünk, fizetünk közmunka váltságot és fizetünk útadót, az útadó legyen az irányadó és az útadóba vágják bele a közmunkaváltságot. Mélyen t. Felsőház! A mezőgazdaság jövedelmezőségéhez képest a szociális teher máiolyan magas, hogy ha a falusi lakosságot, a törpe- és kisbirtokosokat nézem, ez a teher számukra elviselhetetlen. Kezdem mindjárt a kis törpebirtokosoknál. Akinek 150 koronán ríelüli kataszteri tiszta jövedelme van és családos ember, — Istenem, hol van nagyobb gyermekáldás, mint a munkások, cselédek, törpe- és kisgazdák között — az a 150 koronán felüli tiszta jövedelmű, mondjuk 10 holdas gazda maga is elég teherrel küzd, gyermeknevelési stb. kiada

: sokkal és a mezőgazdasági öregségi biztosítási járulékra a kataszteri tiszta jövedelem 18%-át fizeti, vagyis már ebből 10—12 pengő szociális terhe van, amikor maga is rá van szorulva szociális támogatásra, nemhogy terhet visel hessen. Ott vannak a nagyobb mezőgazdasági uradalmak, ahol ez még nagyobb teher lesz. Ugyanakkor azt kell látnunk, — amint ezt mur az előttem felszólaltak is elmondották — hogy a termeivények ára alig valamivel, mondjuk 10%-kal magasabb, mint a múlt évben, volt, viszont a mezőgazdasági munkások napidíjai 40%-kai emelkedtek. Ha ezt tekintetbe vesszük, akkor azt kell mondanunk, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó egyéneknek nem lehet tovább emelniök kiadásaikat, mert ha emelik, akkor nem bírják el a szociális terheket, amelyek folyton növekednek. Sokszor halljuk azt, hogy a munkások is jobban kerestek és jobb megélhetési viszonyok közé kerültek, igaz, hogy az 1939. évi munkásnapibérek kitettek 2 pengő 50 fillért, sőt 3 pengőt vagy 3 pengő 50 fillért is, az idén pedig 3—5 pengőre rúgtak, de méltóztassanak meggondolni azt is, hogy ezt az emelkedést nem fordíthatta a munkás jobban a megélhetésére, mert az iparcikkek ára egyszerre százszázalékkal emelkedett. Míg a múlt évben a 2 pengős, illetőleg a 3 pengő 50 filléres napidíjak idején a munkás 25 pengőért kapott egy pár csizmát és 17 pengőért kapott egypár cipőt a feleségének és a gyermekeinek, addig ma ez a csizma 60 pengőbe kerül, a cipő pedig 33 pengőbe; tovaböá míg a múlt évben a cipő- és csizmatalpalás 3 pengőbe került, addig most 6-7 pengőbe kerül. Igazán elszomorító, hogy ez a pénz sem a gazda, sem pedig a munkás zsebében nem marad, ugyanakkor, amikor a szociális terhek megnövekedtek. Ilyen körülmények között tehát nem lehet a mezőgazdasági munkásról azt mondani, hogy jól keresett. Keresett, de ki is adta a többletet. De továbbmegyek. Nagyon szeretném, ha az iparügyi miniszter úr itt volna és hallaná, amit. most mondok. Ha ez így megy tovább és ilyen szigorú telünk lesz, akkor igen sok gyermek lesz mezítláb, sőt bekövetkezik az a helyzet, hogy a gyermekek még az iskolába sem mehetnek el, sőt még a szobából sem mehetnek, ki. Ennek az az oka, hogy nem tudnak csizma- és cipőtalphoz hozzájutni. Sajátmagamon és gazdatársaimon is tapasztaltam, amikor az idei esős időben mezőgazdasági munkánkat végeztük, hogy mire este lett igen sokszor, bizony vízben totyogott a csizmánk, mert átázott és nem lehett anyagot kapni, hogy megtalpaltassuk. Arra kérem tehát az iparügyi miniszter urat és a földmívelésügyi miniszter urat, hogy ha azt akarják, hogy az a mezőgazdasági munkás ne lépjen fel nagyobb igényekkel, ne kérjen többet, akkor csinálják meg azt, amit az 1918-as háború után megcsináltak: bocsássanak olcsóbb ruházati cikkeket és lábbeliket a mezőgazdasági munkásság rendelkezésére. (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! Kell néhány szót szóluom a . földerfómról is, mivel előhozták, hogy az kapjon csak földet, aki meg tudja művelni. Talán méltóztatnak emlékezni arra, hogy én felszólalásaimban már többször rámutattam arra,, hogy az olyan embernek, akinek nincs egyáltalában instrukciója, ha földet kap, nagyon nehéz beruházást eszközölnie, neki magának megmunkálnia földjét és ha nem tud munkást alkalmazni, az a föld talán sínylődik és romlik, mert kifogy belőle az az erő, amely benne volt. Vagy hitellel kell tehát alátámasztani a földhözjuttatottakat vagy megfelelő instrukcióval, gazdasági felszereléssel ellátni őket vagy pedig nagyon meg kellene nézni azt, kinek adjuk a földet. Egy nagyon szomorú példát akarnék erre vonatkozólag elmondani. Mint a megye közigazgatásig albizottságának tagja, a havonta tartott üléseken szomorúan tapasztaltam azt, hogy 10—12 egyénnek kérte a kimozdítását a pénzügyigazgatóság. Most még szomorúbban tapasztalom azt, hogy vármegyémben két egymásmellett fekvő községben 60 kimozdítást javasoltak. Szomoni példa ez, nem tehetek róla. de fáj, hogy a magam fajtája került ebbe a sorba s nagyon szomorú az, hogy a kimozdítások ilyen nagymértékűek. Nem tudom, demagóg propaganda folyik-e itt, amely azt mondja, hogy ne fizessetek, mert úgyis a tietek lesz vagy pedig mert nem tudják megművelni, — nincs nekik hozzávaló tőkéjük és állatjuk — visszaadják. Nagyon kérem a kormányt, hogy ebben a kérdésben is nagyon óvatosan járjon el. Kötelességem a sertéstenyésztés kérdésével is foglalkozni. Nagyon jól méltóztatnak tudni azt, hogy a munkásnak, a cselédnek, a törpebirtokosnak, a kisgazdának a sertéstenyésztés afféle takarókpénztára volt, ha valami veszedelem nem érte. Mert mit tudott az a gazda, az a törpebirtokos, az a kisgazda tenni, mint hogy legelőször is megforgatta a sertésből kapott pénzét? Ha jó anyakocája volt, a kétszeri fiadzás után talán kétszer-háromszor is megforgatta a pénzét egy esztendőben, de ha a pénzét nem is tudta megforgatni, akkor is az állatáért pénzt kapott és ebből tudta bevásárolni a szükségleteit és fizetni az adóját. Most mi történt

1

? A mezőgazdasági kamarákon keresztül már igen sokszor felterjesztéssel éltek, hogy a sertésorbánc és a sertésvész elleni oltóanyagokat tegyék olcsóbbá. Dunántúl nagyobb részén 40—50 és akkor sem túlzok, ha azt mon-