Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

130 Az országgyűlés felsőházának 40. ülése lította a lakosságot, hogy helyeseljék egy plebiscitúm útján ezt az intézkedést. Tekintettel arra, hogy az előző választások rendjén valóban a polgárháború szélén állt az ország és a pártszenvedélyek annyira fel voltak csigázva, hogy ennek kitörése majdnem küszöbön állt, az egész lakosság ezt azi intézkedést örömmel vette és a királyt ebben a népszavazásban felhatalmazta, hogy új alkotmányt statuáljon. Február 27-én megjelent az új alkotmánytörvény. Ez az alkotmánytörvény korporációs rendszert hozott be, még pedig a földraívelési. ipari és kereskedelmi és szellemi foglalkozásúak hármas tagozódásával. Ennek további következménye volt, hogy március 31-én törvény jelent meg, amely minden politikai pártot eltörölt, ebben pereze a magyar pártot is. Feloszlattak tehát minden pártot és betiltottak. Ennek az intézkedésnek a folyománya volt, hogy a magyarság minden képviselet nélkül maradt. Több, mint fél évvel azután, december 16-án törvény jelent meg, amely a nemzeti újjászületés frontja cím alatt egyetlenegy szervet állapított meg, amely politikára jogosult. Ez a szerv nagyjából a fasiszta párt szervezetét másolta le, természetesen annak nagy lelki és szellemi tartalma nélkül annak csak formaságait. Egyenruhát is állapít meg az abban résztvevő tisztviselők, képviselők vagy törvényhozók számára, ezt is olasz mintára azzal a különbséggel, hogy fekete helyett, kék inget rendel el. Ez a fronttörvény kimondja, hogy csak olyan állampolgár bír szavazati joggal, csak az jelölhető bármilyen állásra, csak az lehet tényező az adminisztráció bármilyen fokán, csak az lehet ügyvéd, kamarai taig, bíró, vagy a falusi tanács tagja, aki tagja a frontnak. Az állami közigazgatás óriási nyomással fekszik rá a népre, hogy a beiratkozást szorgalmazza. Olyan nagy volt a nyomás a közigazgatás részéről, hogy voltak esetek, hogy például marhalevél kiadását megtagadták olyannak, aki nem igazolta, hogy már beiratkozott. Ez volt a helyzet 1938 decemberében. Az erdélyi magyarságot az. fenyegette, hogy nemcsak törvényhozási képviselet nélkül marad, hanem, hogy az új fronttörvény rendelkezései miatt mindennapi élete, még pedig nemcsak az értelmiségi és ipari, hanem a földmíves foglalkozású magyarságé is, a legsúlyosabb válságba jut. December folyamán értesültünk arról, hogy a romániai németség már tárgyal a kormánnyal és pedig azzal a kilátással, hogy ha egységesen lép be a nemzeti újjászületés frontjába, lényeges engedményekhez és jogokhoz fog jutni. Értesültünk arról, hogy a megegyezés keretei úgyszólván már meg is vannak. E körülmények ismeretében két alapelvet állítottunk fél. Az egyik az, hogy először is azzal szemben, lia a ' magyar népet felszólítjuk az egységes belépésre, a román kormánynak a legsürgősebb sérelmeink gyors orvoslását kell beigérnie, a másik pedig, hogy a magyar nép számára ugyanannyi jogot kefl megadnia, mint a németeknek, ugyanolyan társadalmi szervezetet kell engedélyeznie, amilyen már a németek körében, lia államilag el nem ismerve is, ténylegesén régóta fennáll. Nyilvánvaló volt ugyanis, bogy e tárgyalás során azt kellett kikötnünk, hogy legalább annyi engedményt kell kapnia a magyarságnak, amennyit a román állam a németségnek megad. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a németséggel 1940, évi december hó 18-án, szerdán. szemben, amelyet a román közvélemény »államalkotó« elemnek tekintett és nem irredentáknak, mint minket, bizonyára elmegy az engedményekben addig a legszélső határig, amelyet megadni egyáltalán hajlandó. De az is számbajött ennél az elhatározásnál, hogy Németország nagy, hatalmas befolyása bizonyára súlyosan latba fog esni ezeknek az engedmény éknek a megadásánál a németség javára. Ezért állítottuk tehát fel azt az elvet, hogy a magyarságnak minden tekintetben a németséggel azonos elbánásban kell részesülnie. Ez előnyös volt azért is, mert tudván, hogy a németek már előbb tárgyaltak, mint mi, elkerülhettük a pontonként való alkudozást, ami csakis a mi kárunkra vezetett volna. Már akkor, a német tárgyalások során világos volt, hogy a kormánynak az az álláspontja, hogy a volt politikai pártok vezetőségével nem áll szóiba. így járt el a németekkel szemben, a német politikai párt urainak kizárásával egyedül a Volksgemeinschaft vezetőségével tárgyalván. Elsőiben velünk is így akart eljárni. Csakis a három erdélyi magyar püspökkel, az EGE elnökével ós velem, vagyis csupán olyanokkal akart tárgyalni, akik előzőleg a politikai életben aktív© nem szerepeltünk, hanem csak egyházi, társadalmi és gazdasági téren. Miután azonban társaim nevében is kijelentettem, hogy a volt Magyar Párt urainak bevonása nélkül nincs módiinkban a kormánnyal bármiről is érdemben tárgyalni és ha e lehetőséget nem adják meg, a tárgyalástól visszavonulunk, elfogadták, hogy a volt Magyar Párt vezetőivel, illetőleg azok kiküldötteivel együttesen jelenjünk meg. Kívánságunkra továbbá elfogadták azt is, hogy az ifjú nemzedék néhány kiváló tagja is résztvehessen ezen a tárgyaláson. Szükségesnek tartottuk, hogy ezeket is bevonjuk, azokat, akik a Magyar Párt keretében ugyan sohasem szerepeltek, de akik férfikort érvén, befolyással voltak az erdélyi magyarság közvéleményére. Szükségesnek azért is, hogy így ezekkel kiegészítve, az egész magyarság együttesen jelenhessék meg a tárgyaláson. Előzőleg megállapítván a legsürgősebb sérelmi anyagot a Magyar Párt uraival, ismertetve velük a német egyezség már akkor nyilvánvaló pontozatait is, 1939

1 január 14-én megegyezést jött létre a román kormány kiküldötte és a magyarság vezetői között. Ebben a román kormány kötelezte magát a felsorolt sérelmes ügyek gyors elintézésére, másodszor arra, hogy a német népközösséggel teljesen azonos magyar népközösséget ismer el kulturális, gazdasági és szociális feladattal és munkakörrel. Ezzel szemben vállaltuk azt, bogy a magyarságot felszólítjuk a Frontba való belépésre. Ez a belépés a mi részünkről igazában csak látszólagos engedmény volt; ismeretes volt ugyanis, hogy hivatalos nyomásra már nagyon sok belyen egyénenkin t is beiratkoztak már a magyarok és kétségtelen volt, hogy a magyar értelmiség, papok, tanárok, tanítók, ügyvédek, orvosok, iparosok, kereskedők, szóval mindazok, akik akár közvetve, akár közvetlenül állami ellenőrzés, vagy befolyás, vagy felügyelet alatt állanak, vissza nem tarthatók a beiratkozástól, hiszen saját megélhetésük forgott kockám À veszély tehát az volt, hogy a magyarság részekre bomladozva egyénenként vagy csoportonként belép a Frontba amúgy is

% még pedig minden nemzeti és népi ellenszolgáltatás nélkül.