Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-39

ÎÏ6 Az orspMggyûtês felsőházának êê. tuet tetemes része jövő tavaszra ki fog pusztulni, amin nem lehet már változtatni. Ha mi a magyar szőlőgazdaságot meg akarjuk menteni, akkor okvetlenül gondoskodnunk kell arról, hogy ezek a beteg szőlők kellő ápolásban részesüljenek és hogy őket ilyen módon legalább a jövőre meg tudjuk menteni. Mivel viszont bevétel nem volt, igen nehéz helyzet előtt állunk. Elsősorban is szeretném felemlíteni, liogy a borra, a meglevő csekély borkészletre semmiféle árszabályozást ne tessék alkalmazni, mert hiszen ezek a magas borárak legalább némi rekompenzációt nyújtanak. Azzal nem szabad érvelni, hogy ennek következtében vissza fog; esni a borfogyasztás. Ez az árakra való tekintet nélkül is egészen természetes dolog, mert hiszen a fák nem nőnek az égig, éá már most is előtérbe kerül a pálinka; és sörfogyasztás, mert nein is tudnánk kielégíteni a boriogyasztók szükségleteit, hiszen nincs borunk és jövőre sem lesz. A borok árszabályozásához tehát ne nyúljunk! Viszont kellene valamiképpen a jövőévi termést biztosítani és itt érdemes volna talán röviden foglalkozni bizonyos számokkal. 400.000 katasztrális hold szőlőnk van Magyarországon. Egy vegyes bizottság összeállította az átlagos termelési költségeket. Ezek kataszteri holdanként 490 pengőt tesznek ki és ezek a valóságnak megfelelő átlagtermelésd költségek. Négyszázezerszer 490 pengő 196 milliót tesz ki, tehát ez a termelési költség, amelyet elő kell teremteni. Már most a szőlősgazda» akinek az idén nem volt semmi bevétele» de az elmúlt évben bizony ezt a 196 millió pengőt kiadta» pénz nélkül áll, és magátólértetődik, hogy ezt az összeget előteremteni nem tudja. Mi azt kértük a magas kormánytól, méltóztassék zöldhitel formájában egy háromévi kölcsönt nyújtani a szőlősgazdáknak, legalább a szőlősgazdák ama részének» akik kizárólag vagy főleg szőlőgazdaságból élnek, éa meghatároztuk, hogy ez az összeg 49 millió pengő lenne, mint amelyre okvetlenül szükség van. Ügy gondoljuk, hogy ezt három évi zöldhitel formájában nyújtanák a gazdáknak, természetesen elsősorban anyagokban, hogy az a kölcsön egészen biztosan a szőlőbe bele is kerüljön, de bizonyos vonatkozásokban pénzösszegben is, és ezt a. gazdák három év alatt borban törlesztenék. Erre van egy nagyszerűét1 kiépített szervezetünk, a Magyar Szőlősgazdák Országos Borértókesítési Szövetkezete, röviden a Maszobsz., amely állami pincékkel m és egyébként is nagyszerűen fel van szerelve ós amiely le tudná bonyolítani ezt az egész eljárást. Azt hiszem, hogy ez valami módon megoldható lenne, és erről a helyről is kérem az igen t. kormányt, hogy errcvonatkozólag minden lehetőt kövessen el. Egy másik nagyon fontos kérdés, amellyel foglalkoznom kell, a rézgálic-kérdés.Azt hiszem, sokkal több sansza van bárkinek, ha a rulettasztalhoz ül le, mert ott legalább 50%-os a nyereségi sánsz, mintha rézgálic nélkül termel, mert rézgálic nélkül szőlőt termelni annyi, mint 95%-os valószínűség szerint elveszíteni a pénzt. A réz biztosítása igen nehéz kérdés. (Szilágyi Lajos: Lehetetlen!) Voltak tárgyalásaink és biztosítva is láttuk volna a rézgáliceilátást, azonban bizonyos politikai események következtében ez meghiúsult. En tudom, hol lehetne ezt a 150 vágón rezet megszerezni, amire okvetlenül szükségünk volna, ez azonban csakis a baráti nagyhatalmak segítségével volna lehetséges. Ez a kérdés nagyon nehezen oldható te 11UÖ. évi december ko 17-én, keââeni, meg, azonban barátainknak sem lehet mindegy, hogy egymillió magyar lakos sorsa hogyan alakul. Egy másik kérdés az, hogy a munkások helyzetével is foglalkoznunk kellene. A munkások, különösen a kimondottan szőlővidékeken, úgyszólván szüreti kereset nélkül, minden nélkül állanak, lígy érte őket a tél. Nagy részük be volt vonulva katonának és így mái; munkára sem tudott elmenni. Például Tokajhegyalján a szőlőmunkások a legnagyobb nyo mórban vannak és a jegyzők tépik a hajukat, mit tegyenek; ott állanak a községháza előtt a munkások és tömegesen kérnek támogatást, pénzt és enni. Itt valamit tenni kell. Már kértem a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságát is arra, hogy az ínségmunka bizonyos részét utalja át ezeknek a szölőmunkásoknak, és ezt újból ajánlom a kormány figyelmébe. Egy másik kérdés, amely bennünket is, de mondhatom, az egész közvéleményt általánosságban foglalkoztatja és amelyről már szó is volt ma, a fakérdés. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány erdőgazdasági kérdést is érinteni. (Halljuk! Halljuk!) Nagy köszönettel vettem a földmívelésügvi miniszter úr ő excellenciá^ának felvilágosításait. Nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni, csak olyan momentumokra szeretnék rávilágítani, amelyeket itt ma még nem említettek. Mi volt tulajdonképpen az oka a mostani fahiánynakf Sok véletlennek és sok szerencsétlen körülménynek az Összejátszása okozta ezt a nehézséget, de a kiindulópont mégis csak az volt, hogy a helyzet helytelen megítélése folytán olyan árszabályozás történt, amely a fapiacról tulajdonképpen eltüntetett a limine 30.000 vágón fát. A mi fapolitikánk ugyanis, amelyet annakidején a fagazdasági tanács felállításával inauguráltunk, elsősorban éppen arra irányult, hogy az alárendeltebb fatermelvényeket, amelyek mindezideig az erdőben elrothadtak, piacra tudjuk hozni, és ez a 30.000 vágón fa, hasított dorong, botfa és tuskó. De a fa árszabályozása után ezt a fát ilyen áron már nem lehetett sem kitermelni, sem vasúton szállítani, ez tehát újira ott rothad az erdőben. Nem engedhetjük meg azonban azt a luxust, hogy 30.000 vágón fa ott rohadjon az erdőben. Az Alföld, amely nincs elkényeztetve fával, nagyon szívesen felveszi az ilyen fát is, és a múlt évben fel is vette ezt az alárendeltebb fatermelvényt. Itt van tehát egy példa arra, milyen veszélyes az elhamarkodott intézkedés, a nélkül, hogy végig ismernék a helyzetet. De hogyan kerültünk ide? Ügy kerültünk ide, hogy amikor Kárpátalja visszatért, az volt a közhangulat: no, most, ha visszakaptuk az erdőket, nagyszerűen állunk, most le kell szállítanunk a fa árát! Ez az árleszállítás meg is történt. 360 pengő volt egy vágón fa budapesti paritásban, ezt leszállították 300 pengőre. Ez a 60 pengős leszállítás pedig lehetetlenné tette az alárendeltebb fatermelvények kihasználását. Abból indultunk ki tehát, hogy teljesen helytelenül ítéltük meg a helyzetet. Tudniillik Kárpátalján vannak erdők, van ott fa, de ennek nagyrésze nincsen feltárva, nem lehet megközelíteni, a fát nem lehet lehozni, olyan messzire esik a vasúttól. Annak a fának megközelítése olyan pénzbe kerülne, hogy ez egyáltalában keresztülvihetetlen. | A csehek is nagyon jól ismerték a helyzetet, a csehek viszont azt mondották, hogy az