Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-39

Az országgyűlés felsőházának 39, ülése folyamatban van. Remélem, hogy később a pénzügyminiszter úr meg fogja adni a lehetőségét annak, hogy ez a csatorna is kiépíttessék. (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! En tudom azt, és azt hiszem, minden magyar gazda tudja, hogy háborúban — de nemcsak háborúban, hanem olyan időkiben is, aminőket most élünk, hiszen mi nem vagyunk háborúban — a gazdának a legnehezebb a sora. (Ügy van! Ügy van!) A világháborúban is a gazdák sorából rekrutálódott a legtöbb frontharcos» a legtöbb katona. A mostani bevonulások alkalmával is, a statisztikai adatok szerint a be vonulóknak körülbelül 70%-a a gazdák köréből, a mezőgazdaságból került ki s azt is tekintetbe kell venni, hogy a lóállományt is a gazdáktól vették igénybe, tehát ebben a tekintetben is a gazdák viselték a legnagyobb terhet. Szükséges tehát, hogy a gazdák segélyezése megfelelő árszabályozással, minden körülmények között bekövetkezzék. Sajnos, az interpellációról már áttértem más kérdésre és feleltem a költségvetési vitában elhangzott beszédekre is. Az interpellációra adott válaszom elején mondottam, hogy a miniszterelnök úr most egy új apparátust állít fel, — közellátási hivatal, vagy nem tudom mi lesz a neve — amelynek körébe fog bevonatni az árkormánybiztosság is s az árkormánybiztosság ^ működése a mezőgazdasági üzemi és költségvizsgáló intézménnyel szorosabbá fog tétetni. Azt hiszem tehát, megnyugtathatom az interpelláló felsőházi tag űr ő méltóságát, hogy pro futuro az árkérdésekbe sokkal nagyobb beleszólása lesz a földművelésügyi miniszternek. Méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy mint gazda, magam is érzem és tudom, milyen nehéz helyzetben van a gazdatársadalom s ezért mindent meg fogok tenni &

e tekintetben, hogy az árak a termelési költségnek és a polgári haszonnak tekmtetbevételével állapíttassanak meg. Nagyfában és egészében ezekben voltam bátor felelni a felsőházban a földművelésügyi tárca kérdéseivel kapcsolatban elmondott fel

! szólalásokra. Tisztelettel kérem az interpellációra adott válaszom elfogadását. (Elénk éljenzés, helyeslés és taps.) Elnök: Az interpelláló felsőházi tag urat megilleti a viszonválasz joga. Gróf Jankovich-Bésán József: Nagyméltóságú Elnök Ür! Igen t. Felsőház! A földmívelésügyi miniszter űr ő nagyméltósága válaszát elfogadom és csak két rövid megjegyzésem van rá. Az egyik az, hogy nem méltóztatott jól megérteni a kérdésemet. Én tudniillik nem a tengeri és a sertés ára közötti nyári differenciát kifogásoltam, hanem á múlt Őszit, amikor még a katonai kérdés nem szerepelt. Azt kifogásoltam, hogy akkor nem történt meg a tengeri árának megállapítása. Ami a Kárpátalja kérdését illeti, csak arra volnék bátor rámutatni, hogy abban az időben, amikor a kárpátaljai faszállításnál a nehézségek először felléptek, mozgósítás még nem volt. Azt tudjuk, hogy mindezekbe a kérdésekbe bizony nagyon sok beleszólása van az árkormánybiztosnak, — és erre a miniszter úr ó nagyméltósága méltóztatott hivatkozni — de mi ebbe az intim kormányzati kérdésbe nem tekinthetünk bele és nem avatkozhatunk bele, nekünk tehát e kérdések tekintetében csakis a miniszter urat, illetőleg a miniszter urakat lehet felelősségre vonnunk. Egyébként pedig azt mondhatom, hogy akár magam is elmondhattam volna ezt a be194.0. évi december hó 17-én, kedden. 113 szedet, annyira egyetértek a földmívelésügyi miniszter úr felszólalásával. De nem merem öt még jobban dicsérni ezért a felszólalásért, mert nem akarom Antonius szerepét vállalni, aki addig dicsérte Brutust, míg hívei el nem hagyták. (Élénk derültség.) Köszönettel veszem a miniszter úr felszólalását és válaszát tudomásul veszem. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök: Kérdem, a t. Felsőházat, méltóztatik-e a miniszter úrnak az interpellációra adott válaszát tudomásul vem ni? (Igen!) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Mjost áttérünk a napirendre. Napirend szerint következik az 1940. évi augusztus hó 30-a előtti államterületre vonatkozó 1941. évi államii költségvetési törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Szólásra következik báró Waldbott Kelemen felsőházi tag úr ő méltósága. Báró Waldbott Kelemen: Nagyméltóságú Elnök Úr! Igen t. Felsőház! A Felsőház még alig tárgyalt magasalbb és bizonytalanabb ÖSEszegű költségvetést annál a költségvetésnél, amely előttünk fekszik. Erre rámutat a bizottsági jelentós is, de az abszolút magas számok, valamint az a körülmény, hogy a költségvetés nem téped ki Erdélyre, eléggé aláhúzzák állításom igazságát. Ha ennek a körülménynek a lelkiisemeretes törvényhozót bizonyos aggállyal kell is eltöltenie, mégis a magáim részéről r a költségvetést megnyugvással, sőt mondhatnám» örömmé! fogadóim el. Megnyugvással azért, mert Ibízom gróf Teleki Pál kormányzásában, örömmel pedig azért, mert a költségvetésben lévő aránylag magas számok csekélyeknek tekinthetők akkor, ha feltesszük a kérdést: mi lett volna, ha a mai európai konflagráció belesodorta volna országunkat is a háborúba? Ha meggondoljuk, hogy vér és háború nélkül vissza tudtuk szerezni az elrabolt országrészek nagy részét, továbbá, ha meggondoljuk, hop-v sem roWbanó-, sem gyújtóbombák nem zúzták széjjel kulturális, közlekedési és termelési központjainkat és hogy egy bölcs kormányzat és a jó sors megkímélt bennünket a " háború minden borzalmától: csakis erre az álláspontra helyezkedhetünk. Azonban, t. Felsőház, elég nehéz feladat elé állított bennünket az államháztartás egyensúlyának fenntartása így is, különösen egy rendkívül kedvezőtlen gazdasági év nyomasztó hatása alatt, különösen ha meggondoljuk azt, hogy megoldatlan problémák állanak előttünk, amelyek itt mem is szerepelnek, amelyek elől azonban kitérni nem tudunk, amelyekre fel kéli készülnünk. Annak, hogy megfelelhessünk mindazoknak a nehéz követelményeknek, amelyek előttünk államiak, véleményem szerint két alap feltétéi e van: először is__ a belső rend fenntartása, másodszor termelésünk biztosítása és fokozása. Erre a két alapkőre fel kell építenünk nem csak egv sikeres külpolitikát, hanem eeryedül csak ez képezheti alapját maradandó kulturális és szociális politikának is. Hogy a belső rend fenntartása mit jelent különösen válsásrots időkben, azt mesrtanulhattnk volna 1918 őszén és 1919-ben. (ŰPV van! Ügy van!) Az elvesztett háborúnál sokkal súlyosabb csapást mért ránk a forradalom és azután a következő kommunizmus esztelen rémuralma, mert ezek vezettek a trianoni megaláztatáshoz és belnolitikaiiliag is mérhetetlen súlyos erkölcsi és anyagi károkat okoztak a nemzetnek, Azt lehetne hinni, hogy ebből ta-